Jób 14
1 az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
Cilvēks, no sievas dzimis, dzīvo īsu laiku un ir pilns grūtuma.
2 Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
Viņš izaug kā puķe un novīst, viņš bēg kā ēna un nepastāv.
3 Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
Un par tādu Tu atveri savas acis un vedi mani Tavas tiesas priekšā.
4 Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
Kas dos šķīstu no nešķīstiem? Nav neviena.
5 Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
Viņa dienas jau ir nospriestas, viņa mēnešu pulks stāv pie Tevis, Tu tam esi licis robežu, to viņš nepārkāps.
6 tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
Griez nost Savas acis no tā, ka atpūšās, ka tas priecājās kā algādzis, savu dienu nobeidzis.
7 Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
Jo kokam, kad top nocirsts, ir cerība, ka atkal atjaunosies, un viņa atvases nemitās.
8 Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
Jebšu viņa sakne zemē kļūst paveca, un viņa celms pīšļos mirst,
9 víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
Taču no ūdens smaržas viņš atkal izplaukst un dabū zarus kā iedēstīts.
10 De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
Bet vīrs mirst, un ir pagalam, cilvēks izlaiž dvēseli, - un kur nu ir?
11 Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
Ūdeņi iztek no ezera, un upe izsīkst un izžūst.
12 az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
Tāpat cilvēks apgūlās un necēlās vairs; kamēr debesis zūd, tie neuzmodīsies, un netaps traucēti no sava miega.
13 Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
Ak, kaut Tu mani apslēptu kapā un mani apsegtu, kamēr Tava dusmība novērstos; kaut Tu man galu nolemtu un tad mani pieminētu! (Sheol h7585)
14 Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
Kad vīrs mirst, vai tas atkal dzīvos? Es gaidītu visu savu kalpošanas laiku, kamēr nāktu mana atsvabināšana.
15 Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
Tu sauktu un es Tev atbildētu; Tu ilgotos pēc Sava roku darba.
16 Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
Bet nu Tu skaiti manus soļus un neapstājies manu grēku dēļ.
17 Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
Mana pārkāpšana ir noglabāta un apzieģelēta, un Tu pielieci vēl klāt pie mana nozieguma.
18 Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
Tiešām, kalns sagrūst, kad tas krīt, un klints aizceļas no savas vietas.
19 köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
Ūdens izgrauž akmeņus, un viņa plūdi aizpludina zemes pīšļus, un cilvēka cerībai Tu lieci zust.
20 Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
Tu viņu pārvari pavisam un viņš aiziet; Tu pārvērti viņa ģīmi, un tā Tu viņu aizdzeni.
21 Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
Vai viņa bērni tiek godā, viņš to nezin, vai tie ir trūkumā, ir to viņš no tiem nesamana.
22 csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
Viņa paša miesās ir sāpes, un viņa paša dvēselei jāžēlojās.
