Jób 14
1 az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
L’homme né de la femme! Sa vie est courte, sans cesse agitée.
2 Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
Il naît, il est coupé comme une fleur; Il fuit et disparaît comme une ombre.
3 Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
Et c’est sur lui que tu as l’œil ouvert! Et tu me fais aller en justice avec toi!
4 Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
Comment d’un être souillé sortira-t-il un homme pur? Il n’en peut sortir aucun.
5 Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
Si ses jours sont fixés, si tu as compté ses mois, Si tu en as marqué le terme qu’il ne saurait franchir,
6 tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
Détourne de lui les regards, et donne-lui du relâche, Pour qu’il ait au moins la joie du mercenaire à la fin de sa journée.
7 Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
Un arbre a de l’espérance: Quand on le coupe, il repousse, Il produit encore des rejetons;
8 Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
Quand sa racine a vieilli dans la terre, Quand son tronc meurt dans la poussière,
9 víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
Il reverdit à l’approche de l’eau, Il pousse des branches comme une jeune plante.
10 De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
Mais l’homme meurt, et il perd sa force; L’homme expire, et où est-il?
11 Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
Les eaux des lacs s’évanouissent, Les fleuves tarissent et se dessèchent;
12 az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
Ainsi l’homme se couche et ne se relèvera plus, Il ne se réveillera pas tant que les cieux subsisteront, Il ne sortira pas de son sommeil.
13 Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
Oh! Si tu voulais me cacher dans le séjour des morts, M’y tenir à couvert jusqu’à ce que ta colère fût passée, Et me fixer un terme auquel tu te souviendras de moi! (Sheol h7585)
14 Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
Si l’homme une fois mort pouvait revivre, J’aurais de l’espoir tout le temps de mes souffrances, Jusqu’à ce que mon état vînt à changer.
15 Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
Tu appellerais alors, et je te répondrais, Tu languirais après l’ouvrage de tes mains.
16 Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
Mais aujourd’hui tu comptes mes pas, Tu as l’œil sur mes péchés;
17 Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
Mes transgressions sont scellées en un faisceau, Et tu imagines des iniquités à ma charge.
18 Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
La montagne s’écroule et périt, Le rocher disparaît de sa place,
19 köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
La pierre est broyée par les eaux, Et la terre emportée par leur courant; Ainsi tu détruis l’espérance de l’homme.
20 Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
Tu es sans cesse à l’assaillir, et il s’en va; Tu le défigures, puis tu le renvoies.
21 Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
Que ses fils soient honorés, il n’en sait rien; Qu’ils soient dans l’abaissement, il l’ignore.
22 csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
C’est pour lui seul qu’il éprouve de la douleur en son corps, C’est pour lui seul qu’il ressent de la tristesse en son âme.
