Jób 14
1 az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
Man, born of woman! Of few days, and full of trouble!
2 Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
As a flower he hath gone forth, and is cut off, And he fleeth as a shadow and standeth not.
3 Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
Also — on this Thou hast opened Thine eyes, And dost bring me into judgment with Thee.
4 Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
Who giveth a clean thing out of an unclean? not one.
5 Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
If determined are his days, The number of his months [are] with Thee, His limit Thou hast made, And he passeth not over;
6 tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
Look away from off him that he may cease, Till he enjoy as an hireling his day.
7 Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
For there is of a tree hope, if it be cut down, That again it doth change, That its tender branch doth not cease.
8 Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
If its root becometh old in the earth, And its stem doth die in the dust,
9 víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
From the fragrance of water it doth flourish, And hath made a crop as a plant.
10 De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
And a man dieth, and becometh weak, And man expireth, and where [is] he?
11 Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
Waters have gone away from a sea, And a river becometh waste and dry.
12 az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
And man hath lain down, and riseth not, Till the wearing out of the heavens they awake not, Nor are roused from their sleep.
13 Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
O that in Sheol Thou wouldest conceal me, Hide me till the turning of Thine anger, Set for me a limit, and remember me. (Sheol h7585)
14 Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
If a man dieth — doth he revive? All days of my warfare I wait, till my change come.
15 Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
Thou dost call, and I — I answer Thee; To the work of Thy hands Thou hast desire.
16 Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
But now, my steps Thou numberest, Thou dost not watch over my sin.
17 Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
Sealed up in a bag [is] my transgression, And Thou sewest up mine iniquity.
18 Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
And yet, a falling mountain wasteth away, And a rock is removed from its place.
19 köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
Stones have waters worn away, Their outpourings wash away the dust of earth, And the hope of man Thou hast destroyed.
20 Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
Thou prevailest [over] him for ever, and he goeth, He is changing his countenance, And Thou sendest him away.
21 Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
Honoured are his sons, and he knoweth not; And they are little, and he attendeth not to them.
22 csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
Only — his flesh for him is pained, And his soul for him doth mourn.'
