Jób 14
1 az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
Man, born of woman, is of few days, and full of trouble.
2 Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
He cometh forth like a flower, and is cut down; and he fleeth as a shadow, and continueth not.
3 Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
Yet dost thou open thine eyes upon such a one, and bringest me into judgment with thee?
4 Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
Who can bring a clean [man] out of the unclean? Not one!
5 Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
If his days are determined, if the number of his months is with thee, [and] thou hast appointed his bounds which he must not pass,
6 tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
Look away from him; and let him rest, till he accomplish, as a hireling, his day.
7 Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
For there is hope for a tree: if it be cut down, it will sprout again, and its tender branch will not cease;
8 Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
Though its root grow old in the earth, and its stock die in the ground,
9 víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
Yet through the scent of water it will bud, and put forth boughs like a young plant.
10 De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
But a man dieth, and is prostrate; yea, man expireth, and where is he?
11 Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
The waters recede from the lake, and the river wasteth and drieth up:
12 az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
So man lieth down, and riseth not again; till the heavens be no more, they do not awake, nor are raised out of their sleep.
13 Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
Oh that thou wouldest hide me in Sheol, that thou wouldest keep me secret until thine anger be past, that thou wouldest appoint me a set time, and remember me, — (Sheol h7585)
14 Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
(If a man die, shall he live [again]?) all the days of my time of toil would I wait, till my change should come:
15 Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
Thou wouldest call, and I would answer thee; thou wouldest have a desire after the work of thy hands.
16 Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
For now thou numberest my steps: dost thou not watch over my sin?
17 Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
My transgression is sealed up in a bag, and thou heapest up mine iniquity.
18 Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
And indeed a mountain falling cometh to nought, and the rock is removed out of its place;
19 köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
The waters wear the stones, the floods thereof wash away the dust of the earth; and thou destroyest the hope of man.
20 Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
Thou prevailest for ever against him, and he passeth away; thou changest his countenance, and dismissest him.
21 Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
His sons come to honour, and he knoweth it not; and they are brought low, and he perceiveth it not.
22 csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
But his flesh hath pain for himself alone, and his soul mourneth for himself.
