Jób 14
1 az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
Et Menneske, født af en Kvinde, lever en stakket Tid og mættes af Uro.
2 Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
Han gaar op som et Blomster og henvisner, han flyr som en Skygge og bestaar ikke.
3 Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
Ogsaa over en saadan oplader du dine Øjne og fører mig for din Dom.
4 Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
Ja, kom der dog en ren af en uren! men nej, ikke en eneste.
5 Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
Dersom hans Dage ere bestemte, hans Maaneders Tal fastsat hos dig, dersom du har sat ham en Grænse, han ikke kan overskride:
6 tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
Da lad af fra ham, at han maa hvile; at han dog som en Daglønner maa glæde sig ved sin Dag.
7 Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
Thi et Træ har Haab: Naar det er afhugget, kan det igen skyde frem, og dets Kviste udeblive ikke.
8 Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
Om end dets Rod bliver gammel i Jorden, og dets Stub dør i Støvet,
9 víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
saa grønnes det dog igen af Vandets Duft og skyder Grene som en frisk Plante.
10 De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
Men dør en Mand, er hans Kraft forbi, og opgiver et Menneske Aanden, hvor er han da?
11 Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
Vand løber ud af Søen, og en Flod svinder og bliver tør:
12 az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
Saaledes lægger og at Menneske sig og staar ikke op; indtil Himlene ikke mere ere, opvaagne de ikke, og de opvækkes ikke af deres Søvn.
13 Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
Gid du vilde gemme mig i Graven, ja skjule mig, indtil din Vrede vendte om; at du vilde sætte mig en beskikket Tid og vilde komme mig i Hu igen! (Sheol h7585)
14 Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
Naar en Mand dør, mon han da skal leve op igen? saa vilde jeg vente alle mine Stridsdage, indtil min Afløsning kom.
15 Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
Du skulde kalde, og jeg skulde svare dig; du skulde længes efter dine Hænders Gerning!
16 Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
Thi nu tæller du mine Skridt; du varer ikke over min Synd.
17 Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
Min Overtrædelse er forseglet i et Knippe, og du syr til om min Misgerning.
18 Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
Men et Bjerg, som falder, smuldrer hen, og en Klippe flytter sig fra sit Sted;
19 köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
Vandet udhuler Stene, og dets Strømme bortskylle Jordens Støv: Saaledes gør du et Menneskes Forhaabning til intet.
20 Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
Du overvælder ham evindelig, og han farer hen; du forvender hans Udseende og lader ham fare.
21 Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
Ere hans Børn i Ære, da ved han det ikke; ere de ringe, da mærker han det ikke.
22 csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
For ham er kun Smerten, hans Kød lider, og for ham Sorgen, hans Sjæl føler.
