< Jób 10 >
1 Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.
2 Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!
3 Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?
4 Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?
5 Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,
6 hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,
7 noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?
8 Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?
9 Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?
10 Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;
11 bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;
12 életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.
13 De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:
14 ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.
15 Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.
16 S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;
17 megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!
18 S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;
19 mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.
20 Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!
21 Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,
22 országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.