Jób 10

1 Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.

Taedet animam meam vitae meae, dimittam adversum me eloquium meum, loquar in amaritudine animae meae.

2 Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!

Dicam Deo: Noli me condemnare: indica mihi cur me ita iudices.

3 Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?

Numquid bonum tibi videtur, si calumnieris me, et opprimas me opus manuum tuarum, et consilium impiorum adiuves?

4 Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?

Numquid oculi carnei tibi sunt: aut sicut videt homo, et tu videbis?

5 Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,

Numquid sicut dies hominis dies tui, et anni tui sicut humana sunt tempora,

6 hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,

Ut quaeras iniquitatem meam, et peccatum meum scruteris?

7 noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?

Et scias quia nihil impium fecerim, cum sit nemo qui de manu tua possit eruere.

8 Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?

Manus tuae fecerunt me, et plasmaverunt me totum in circuitu: et sic repente praecipitas me?

9 Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?

Memento quaeso quod sicut lutum feceris me, et in pulverem reduces me.

10 Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;

Nonne sicut lac mulsisti me, et sicut caseum me coagulasti?

11 bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;

Pelle et carnibus vestisti me: ossibus et nervis compegisti me.

12 életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.

Vitam et misericordiam tribuisti mihi, et visitatio tua custodivit spiritum meum.

13 De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:

Licet haec celes in corde tuo, tamen scio quia universorum memineris.

14 ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.

Si peccavi, et ad horam pepercisti mihi: cur ab iniquitate mea mundum me esse non pateris?

15 Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.

Et si impius fuero, vae mihi est: et si iustus, non levabo caput, saturatus afflictione et miseria.

16 S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;

Et propter superbiam quasi leaenam capies me, reversusque mirabiliter me crucias.

17 megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!

Instauras testes tuos contra me, et multiplicas iram tuam adversum me, et poenae militant in me.

18 S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;

Quare de vulva eduxisti me? qui utinam consumptus essem ne oculus me videret.

19 mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.

Fuissem quasi non essem, de utero translatus ad tumulum.

20 Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!

Numquid non paucitas dierum meorum finietur brevi? dimitte ergo me, ut plangam paululum dolorem meum:

21 Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,

Antequam vadam et non revertar, ad terram tenebrosam, et opertam mortis caligine:

22 országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.

Terram miseriae et tenebrarum, ubi umbra mortis, et nullus ordo, sed sempiternus horror inhabitat.