Jób 10

1 Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.

L’anima mia prova disgusto della vita; vo’ dar libero corso al mio lamento, vo’ parlar nell’amarezza dell’anima mia!

2 Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!

Io dirò a Dio: “Non mi condannare! Fammi sapere perché contendi meco!”

3 Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?

Ti par egli ben fatto d’opprimere, di sprezzare l’opera delle tue mani e di favorire i disegni de’ malvagi?

4 Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?

Hai tu occhi di carne? Vedi tu come vede l’uomo?

5 Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,

I tuoi giorni son essi come i giorni del mortale, i tuoi anni son essi come gli anni degli umani,

6 hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,

che tu investighi tanto la mia iniquità, che t’informi così del mio peccato,

7 noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?

pur sapendo ch’io non son colpevole, e che non v’è chi mi liberi dalla tua mano?

8 Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?

Le tue mani m’hanno formato m’hanno fatto tutto quanto… e tu mi distruggi!

9 Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?

Deh, ricordati che m’hai plasmato come argilla… e tu mi fai ritornare in polvere!

10 Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;

Non m’hai tu colato come il latte e fatto rapprender come il cacio?

11 bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;

Tu m’hai rivestito di pelle e di carne, e m’hai intessuto d’ossa e di nervi.

12 életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.

Mi sei stato largo di vita e di grazia, la tua provvidenza ha vegliato sul mio spirito,

13 De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:

ed ecco quello che nascondevi in cuore! Sì, lo so, questo meditavi:

14 ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.

se avessi peccato, l’avresti ben tenuto a mente, e non m’avresti assolto dalla mia iniquità.

15 Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.

Se fossi stato malvagio, guai a me! Se giusto, non avrei osato alzar la fronte, sazio d’ignominia, spettatore della mia miseria.

16 S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;

Se l’avessi alzata, m’avresti dato la caccia come ad un leone e contro di me avresti rinnovato le tue maraviglie;

17 megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!

m’avresti messo a fronte nuovi testimoni, e avresti raddoppiato il tuo sdegno contro di me; legioni su legioni m’avrebbero assalito.

18 S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;

E allora, perché m’hai tratto dal seno di mia madre? Sarei spirato senza che occhio mi vedesse!

19 mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.

Sarei stato come se non fossi mai esistito, m’avrebbero portato dal seno materno alla tomba!

20 Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!

Non son forse pochi i giorni che mi restano? Cessi egli dunque, mi lasci stare, ond’io mi rassereni un poco,

21 Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,

prima ch’io me ne vada, per non più tornare, nella terra delle tenebre e dell’ombra di morte:

22 országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.

terra oscura come notte profonda, ove regnano l’ombra di morte ed il caos, il cui chiarore è come notte oscura”.