Jób 10
1 Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.
Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
2 Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!
Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
3 Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?
Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
4 Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?
Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
5 Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,
Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
6 hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,
Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
7 noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?
Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
8 Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?
Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
9 Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?
Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
10 Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;
Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
11 bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;
Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
12 életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.
Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
13 De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:
De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
14 ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.
Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
15 Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.
Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
16 S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;
Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
17 megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!
Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
18 S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;
Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
19 mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.
Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
20 Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!
Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
21 Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,
Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
22 országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.
Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
