Jób 10
1 Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.
I am weary of my life; I will let loose within me my complaint; I will speak in the bitterness of my soul.
2 Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!
I will say unto God, Do not condemn me! Show me wherefore thou contendest with me!
3 Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?
Is it a pleasure to thee to oppress, And to despise the work of thy hands, And to shine upon the plans of the wicked?
4 Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?
Hast thou eyes of flesh, Or seest thou as man seeth?
5 Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,
Are thy days as the days of a man, Are thy years as the days of a mortal,
6 hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,
That thou seekest after my iniquity, And searchest after my sin,
7 noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?
Though thou knowest that I am not guilty, And that none can deliver from thy hand?
8 Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?
Have thy hands completely fashioned and made me In every part, that thou mightst destroy me?
9 Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?
O remember that thou hast moulded me as clay! And wilt thou bring me again to dust?
10 Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;
Thou didst pour me out as milk, And curdle me as cheese;
11 bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;
With skin and flesh didst thou clothe me, And strengthen me with bones and sinews;
12 életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.
Thou didst grant me life and favor, And thy protection preserved my breath:
13 De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:
Yet these things thou didst lay up in thy heart! I know that this was in thy mind.
14 ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.
If I sin, then thou markest me, And wilt not acquit me of mine iniquity.
15 Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.
If I am wicked, —then woe unto me! Yet if righteous, I dare not lift up my head; I am full of confusion, beholding my affliction.
16 S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;
If I lift it up, like a lion thou huntest me, And again showest thyself terrible unto me.
17 megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!
Thou renewest thy witnesses against me, And increasest thine anger toward me; New hosts continually rise up against me.
18 S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;
Why then didst thou bring me forth from the womb? I should have perished, and no eye had seen me;
19 mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.
I should be as though I had not been; I should have been borne from the womb to the grave.
20 Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!
Are not my days few? O spare then, And let me alone, that I may be at ease a little while,
21 Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,
Before I go— whence I shall not return—To the land of darkness and death-shade,
22 országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.
The land of darkness like the blackness of death-shade, Where is no order, and where the light is as darkness.
