Jób 10

1 Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.

My soul is weary of my life; I will leave my complaint upon myself; I will speak in the bitterness of my soul.

2 Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!

I will say unto God, Do not condemn me; shew me wherefore thou contendest with me.

3 Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?

Is it good unto thee that thou shouldest oppress, that thou shouldest despise the work of thine hands, and shine upon the counsel of the wicked?

4 Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?

Hast thou eyes of flesh? or seest thou as man seeth?

5 Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,

Are thy days as the days of man? are thy years as man’s days,

6 hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,

That thou enquirest after mine iniquity, and searchest after my sin?

7 noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?

Thou knowest that I am not wicked; and there is none that can deliver out of thine hand.

8 Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?

Thine hands have made me and fashioned me together round about; yet thou dost destroy me.

9 Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?

Remember, I beseech thee, that thou hast made me as the clay; and wilt thou bring me into dust again?

10 Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;

Hast thou not poured me out as milk, and curdled me like cheese?

11 bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;

Thou hast clothed me with skin and flesh, and hast fenced me with bones and sinews.

12 életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.

Thou hast granted me life and favour, and thy visitation hath preserved my spirit.

13 De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:

And these things hast thou hid in thine heart: I know that this is with thee.

14 ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.

If I sin, then thou markest me, and thou wilt not acquit me from mine iniquity.

15 Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.

If I be wicked, woe unto me; and if I be righteous, yet will I not lift up my head. I am full of confusion; therefore see thou mine affliction;

16 S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;

For it increaseth. Thou huntest me as a fierce lion: and again thou shewest thyself marvellous upon me.

17 megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!

Thou renewest thy witnesses against me, and increasest thine indignation upon me; changes and war are against me.

18 S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;

Wherefore then hast thou brought me forth out of the womb? Oh that I had given up the ghost, and no eye had seen me!

19 mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.

I should have been as though I had not been; I should have been carried from the womb to the grave.

20 Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!

Are not my days few? cease then, and let me alone, that I may take comfort a little,

21 Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,

Before I go whence I shall not return, even to the land of darkness and the shadow of death;

22 országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.

A land of darkness, as darkness itself; and of the shadow of death, without any order, and where the light is as darkness.