Jób 10

1 Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.

My soul is weary of my life, I will let go my speech against myself, I will speak in the bitterness of my soul.

2 Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!

I will say to God: Do not condemn me: tell me why thou judgest me so.

3 Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?

Doth it seem good to thee that thou shouldst calumniate me, and oppress me, the work of thy own hands, and help the counsel of the wicked?

4 Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?

Hast thou eyes of flesh: or, shalt thou see as man seeth?

5 Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,

Are thy days as the days of man, and are thy years as the times of men:

6 hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,

That thou shouldst inquire after my iniquity, and search after my sin?

7 noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?

And shouldst know that I have done no wicked thing, whereas there is no man that can deliver out of thy hand.

8 Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?

Thy hands have made me, and fashioned me wholly round about, and dost thou thus cast me down headlong on a sudden?

9 Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?

Remember, I beseech thee, that thou hast made me as the clay, and thou wilt bring me into dust again.

10 Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;

Hast thou not milked me as milk, and curdled me like cheese?

11 bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;

Thou hast clothed me with skin and flesh: thou hast put me together with bones and sinews:

12 életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.

Thou hast granted me life and mercy, and thy visitation hath preserved my spirit.

13 De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:

Although thou conceal these things in thy heart, yet I know that thou rememberest all things.

14 ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.

If I have sinned and thou hast spared me for an hour: why dost thou not suffer me to be clean from my iniquity?

15 Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.

And if I be wicked, woe unto me: and if just, I shall not lift up my head, being filled with affliction and misery.

16 S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;

And for pride thou wilt take me as a lioness, and returning thou tormentest me wonderfully.

17 megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!

Thou renewest thy witnesses against me, and multipliest thy wrath upon me, and pains war against me.

18 S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;

Why didst thou bring me forth out of the womb: O that I had been consumed that eye might not see me!

19 mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.

I should have been as if I had not been, carried from the womb to the grave.

20 Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!

Shall not the fewness of my days be ended shortly? suffer me, therefore, that I may lament my sorrow a little:

21 Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,

Before I go, and return no more, to a land that is dark and covered with the mist of death:

22 országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.

A land of misery and darkness, where the shadow of death, and no order, but everlasting horror dwelleth.