< Jeremiás 6 >
1 Meneküljetek el, Benjámin fiai, Jeruzsálemből, és Tekóában fújjátok meg a harsonát és Bét-Kérem fölött emeljetek tűzjelt, mert veszedelem tekint ide észak felől és nagy romlás.
ベニヤミンの人々よ、エルサレムの中から避難せよ。テコアでラッパを吹き、ベテハケレムに合図の火をあげよ。北から災が臨み、大いなる滅びが来るからである。
2 A szépet és elkényeztettet megsemmisítem, Czión leányát.
わたしは美しい、たおやかなシオンの娘を滅ぼす。
3 Jönnek hozzá, pásztorok és nyájaik; felütöttek mellette sátrakat köröskörül, lelegelték kiki helyét.
牧者たちは、その群れをひきいて来て、彼女を攻め、彼女の周囲に天幕を張る。群れはおのおのその所で草を食う。
4 Szenteljetek ellene harcot, rajta, menjünk fel délben! Jaj nekünk, mert lehanyatlott a nap, mert megnyúlnak az estnek árnyékai!
「戦いを始め、彼女を攻めよ。立て、われわれは真昼に攻撃しよう」。「わざわいなるかな、日ははや傾き、夕日の影は長くなった」。
5 Rajta, menjünk föl éjjel és rontsuk le palotáit.
「立て、われわれは夜の間に攻撃しよう、そして彼女のもろもろの宮殿を破壊しよう」。
6 Mert így szól az Örökkévaló, a seregek ura: Vágjátok le fáját és hányjatok föl Jeruzsálem ellen töltést; ez büntetni való város, benne csupa fosztogatás.
万軍の主はこう言われる、「あなたがたは彼女の木を切り倒し、エルサレムにむかって塁を築け。これは罰すべき町である、そのうちにはただ圧制だけがある。
7 Valamint hűsen tartja kút a vizét, úgy hűsen tartotta ő a gonoszságát; erőszak és pusztítás hallatszik benne színem előtt mindig, betegség és seb.
井戸に新しい水がわくように彼女はその悪を常にあらたに流す。そのうちには暴虐と破滅とが聞える。わたしの前に病と傷とが絶えない。
8 Okulj Jeruzsálem, nehogy lelkem elszakadjon tőled, nehogy pusztasággá tegyelek, nem lakott földdé.
エルサレムよ、戒めを受けいれよ。さもないと、わたしはあなたから離れ、あなたを荒れ地とし、住む人のない地とする」。
9 Így szól az Örökkévaló, a seregek ura: Böngészve leböngészik, mint a szőlőtőt, Izrael maradékát – fordítsd kezedet, mint a szüretelő az indák felé!
万軍の主はこう言われる、「ぶどうの残りを摘みとるように、イスラエルの残りの民をのこらず摘み取れ。ぶどうを摘みとる人のように、あなたの手をふたたびその枝に伸ばせ」。
10 Kihez beszéljek, kit intsek, hogy hallják? Íme körülmetéletlen a fülük és nem bírnak figyelni; íme az Örökkévaló igéje gyalázásra lett nekik, nem kedvelik azt.
わたしはだれに語り、だれを戒めて、聞かせようか。見よ、彼らの耳は閉ざされて、聞くことができない。見よ、彼らは主の言葉をあざけり、それを喜ばない。
11 De az Örökkévaló haragjával teltem meg, elfáradtam tartóztatni: Öntsd ki a gyerekre az utcán és az ifjak gyülekezetére egyaránt; mert férfi is, asszony is megfogatnak, az öreg a teljes korúval.
それゆえ、わたしの身には主の怒りが満ち、それを忍ぶのに、うみつかれている。「それをちまたにいる子供らと、集まっている若い人々とに漏らせ。夫も妻も、老いた人も、年のひじょうに進んだ人も捕えられ、
12 És átszállnak házaik másokra, mezők és feleségek egyaránt, mert kinyújtom kezemet az ország lakóira, úgymond az Örökkévaló.
彼らの家と畑と妻とは共に他人に渡る。わたしが手を伸ばして、この地に住む者を撃つからである」と主は言われる。
13 Mert aprajától nagyjáig mindnyája nyerészkedik, és prófétától papig mindnyája hazugságot művel.
「それは彼らが、小さい者から大きい者まで、みな不正な利をむさぼり、また預言者から祭司にいたるまで、みな偽りを行っているからだ。
14 És gyógyítgatták népem romlását könnyedén, mondván: béke, béke, és nincs béke.
彼らは、手軽にわたしの民の傷をいやし、平安がないのに『平安、平安』と言っている。
15 Szégyent vallottak, mert utálatosságot cselekedtek; sem szégyenkezve nem szégyenkeznek, sem pirulni nem tudnak, azért el fognak esni az elsők között, amidőn megbüntetem őket, el fognak botlani, mondja az Örökkévaló.
彼らは憎むべきことをして、恥じたであろうか。すこしも恥ずかしいとは思わず、また恥じることを知らなかった。それゆえ彼らは倒れる者と共に倒れる。わたしが彼らを罰するとき、彼らは倒れる」と主は言われる。
16 Így szól az Örökkévaló: Álljatok az utakra és lássátok, és kérdezősködjetek az őskor ösvényeiről, melyik a jónak útja és járjatok rajta s találjatok nyugalmat lelketeknek. De azt mondták: nem megyünk.
主はこう言われる、「あなたがたはわかれ道に立って、よく見、いにしえの道につき、良い道がどれかを尋ねて、その道に歩み、そしてあなたがたの魂のために、安息を得よ。しかし彼らは答えて、『われわれはその道に歩まない』と言った。
17 És támasztottam számotokra őröket: Figyeljetek a harsona hangjára! De azt mondták: nem figyelünk.
わたしはあなたがたの上に見張びとを立て、『ラッパの音に気をつけよ』と言った。しかし彼らは答えて、『われわれは気をつけることはしない』と言った。
18 Azért halljátok nemzetek és tudd meg gyülekezet, hogy mi van közöttük!
それゆえ国々の民よ、聞け。会衆よ、彼らにどのようなことが起るかを知れ。
19 Halljad föld: Íme én veszedelmet hozok erre a népre, gondolataik gyümölcsét; mert szavaimra nem figyeltek, tanomat pedig megvetették.
地よ、聞け。見よ、わたしはこの民に災をくだす。それは彼らのたくらみの実である。彼らがわたしの言葉に気をつけず、わたしのおきてを捨てたからである。
20 Minek is nekem tömjén, mely Sábából jön és az illatos nád messze földről? Égőáldozataitok nem kedvességre valók, és vágóáldozataitok nem kellemesek nekem.
シバから、わたしの所に乳香が来、遠い国から、菖蒲が来るのはなんのためか。あなたがたの燔祭はわたしには喜ばしくなく、あなたがたの犠牲もうれしくはない。
21 Azért így szól az Örökkévaló: Íme én vetek e nép elé gáncsokat, és megbotlanak általuk atyák és fiúk egyaránt, lakó meg társa elvesznek.
それゆえ主はこう言われる、『見よ、わたしはこの民の前につまずく石を置く、人々は父も子も共にそれにつまずき、隣り人もその友も滅びる』」。
22 Így szól az Örökkévaló: Íme nép jön észak országából és nagy nemzet serken föl a föld hátuljáról.
主はこう言われる、「見よ、民が北の国から来る、大いなる国民が地の果から興る。
23 Íjat és lándzsát ragadnak, kegyetlenek ők és nem irgalmaznak, hangjuk zúg mint a tenger és lovakon nyargalnak: felkészülve mint harcra kész férfi, ellened, Czión leánya.
彼らは弓とやりをとる。彼らは残忍で、あわれみがなく、海のような響きを立てる。シオンの娘よ、彼らは馬に乗り、いくさ人のように身をよろって、あなたを攻める」。
24 Hallottuk hírét, ellankadtak kezeink, szorultság ragadt meg minket, vajúdás, mint a szülőnőé.
われわれはそのうわさを聞いて、手は弱り、子を産む女に臨むような悩みと苦しみとに捕えられた。
25 Ne menjetek ki a mezőre és az úton ne járjatok; mert kardja az ellenségnek, félelem köröskörül!
畑に出てはならない、また道を歩いてはならない。敵はつるぎを持ち、恐れが四方にあるからだ。
26 Népem leánya, köss fel zsákot és fetrengj a hamuban; egyetlenért való gyászt tarts, keserű siratást, mert hirtelen jön a pusztító ránk.
わが民の娘よ、荒布を身にまとい、灰の中にまろび、ひとり子を失った時のように、悲しみ、いたく嘆け。滅ぼす者が、にわかにわれわれを襲うからだ。
27 Vizsgálóvá tettelek népemben, őrtoronnyá, hogy megtudjad és vizsgáljad útjukat.
「わたしはあなたを民のうちに立てて、ためす者、試みる者とした。あなたが彼らの道を知り、それをためすことができるようにするためである。
28 Valamennyien pártoskodó pártütők, rágalmazva járók, réz és vas, valamennyien elvetemültek ők.
彼らはみな、強情な反逆者であって、歩きまわって人をそしる。彼らは青銅や鉄であって、みな卑しいことを行う。
29 Átizzott a fúvó a tűztől, elfogyott az ólom; hiába olvasztottak meg olvasztottak, de a rosszak nem szakíttattak ki.
ふいごは激しく吹き、鉛は火にとけて尽き、精錬はいたずらに進む。悪しき者がまだ除かれないからである。
30 Megvetett ezüstnek nevezték őket, mert megvetette őket az Örökkévaló.
主が彼らを捨てられたので、彼らは捨てられた銀と呼ばれる」。