Ézsaiás 64
1 Ha szétszakasztanád az egeket, leszállnál, hegyek folynának szét előtted.
OH that thou wouldest rend the heavens, that thou wouldest come down, that the mountains might flow down at thy presence,
2 Amint a tűz meggyújtja a rőzsét és a vizet felforralja a tűz – hogy tudassad nevedet elleneiddel,
As when the melting fire burneth, the fire causeth the waters to boil, to make thy name known to thine adversaries, that the nations may tremble at thy presence!
3 előtted nemzetek reszkessenek; midőn félelmetes dolgokat művelsz, amiket nem reméltünk – leszállnál, hegyek folynának szét előtted.
When thou didst terrible things which we looked not for, thou camest down, the mountains flowed down at thy presence.
4 Hiszen öröktől fogva nem hallottak, nem figyeltek, szem nem látott, oh Isten, rajtad kívül olyant, aki cselekszik a rá várakozóért.
For since the beginning of the world men have not heard, nor perceived by the ear, neither hath the eye seen, O God, beside thee, what he hath prepared for him that waiteth for him.
5 Eléjöttél az örvendezőnek és az igazságot cselekvőnek, kik utaidon megemlékeznek rólad. Lám, haragudtál és mi vétkeztünk, holott azokon örökre megsegíttettünk volna.
Thou meetest him that rejoiceth and worketh righteousness, those that remember thee in thy ways: behold, thou art wroth; for we have sinned: in those is continuance, and we shall be saved.
6 És lettünk mint a tisztátalan mindnyájunk és mint a megfertőzött ruha minden igazságunk; hervadtunk mint a falevél mindnyájunk és bűneink mint a szél elhordanak minket.
But we are all as an unclean thing, and all our righteousnesses are as filthy rags; and we all do fade as a leaf; and our iniquities, like the wind, have taken us away.
7 És nincs ki szólítja nevedet, ki fölserken, hogy hozzád szegődjék, mert elrejtetted arcodat előttünk és elcsüggesztettél vétkeink által.
And there is none that calleth upon thy name, that stirreth up himself to take hold of thee: for thou hast hid thy face from us, and hast consumed us, because of our iniquities.
8 Most pedig Örökkévaló, atyánk vagy; mi vagyunk az agyag és te vagy alkotónk és kezed műve vagyunk mindnyájan.
But now, O Lord, thou art our father; we are the clay, and thou our potter; and we all are the work of thy hand.
9 Ne haragudj, Örökkévaló, felette nagyon és ne mindétig emlékezzél meg a bűnről; lám, nézd csak, néped vagyunk mindnyájan.
Be not wroth very sore, O Lord, neither remember iniquity for ever: behold, see, we beseech thee, we are all thy people.
10 Pusztává lettek szent városaid; Czión pusztává lett, Jeruzsálem sivataggá.
Thy holy cities are a wilderness, Zion is a wilderness, Jerusalem a desolation.
11 Szentséges és dicsőséges házunk, ahol dicsértek téged őseink, tűzben égettetett el, és minden drágaságunk rommá lett.
Our holy and our beautiful house, where our fathers praised thee, is burned up with fire: and all our pleasant things are laid waste.
12 Mindezek mellett türtőzteted-e magad, Örökkévaló, hallgatsz s megalázol bennünket felette nagyon?
Wilt thou refrain thyself for these things, O Lord? wilt thou hold thy peace, and afflict us very sore?
