Ézsaiás 57
1 Az igazságos elveszett és senki sem veszi szívére; és a kegyes emberek elragadtatnak és nincs ki arra ügyel, hogy a rosszaság miatt ragadtatott el az igazságos.
Iustus perit, et non est qui recogitet in corde suo: et viri misericordiæ colliguntur, quia non est qui intelligat, a facie enim malitiæ collectus est iustus.
2 Betér békében, nyugosznak fekvőhelyeiken, az egyenességben járók.
Veniat pax, requiescat in cubili suo qui ambulavit in directione sua.
3 Ti pedig közeledjetek ide, boszorkánynő fiai, magzatja házasságtörőnek és paráználkodó nőnek.
Vos autem accedite huc filii auguratricis: semen adulteri, et fornicariæ.
4 Ki felett gyönyörködtök, ki ellen tátjátok fel szájatokat, öltitek ki nyelveteket? Hiszen ti vagytok a bűn szülöttjei, a hazugság magzata!
Super quem lusistis? Super quem dilatastis os, et eiecistis linguam? Numquid non vos filii scelesti, semen mendax?
5 Akik hevültök a tölgyfánál, minden zöldellő fa alatt, kik levágjátok a gyermekeket a völgyekben, a sziklák hasadékai alatt.
Qui consolamini in diis subter omne lignum frondosum, immolantes parvulos in torrentibus, subter eminentes petras?
6 A völgy sima köveiben van a te részed, azok, azok a te sorsod; nekik is töltöttél öntőáldozatot, mutattál be lisztáldozatot: vajon ezek mellett megnyugodhatom-e?
In partibus torrentis pars tua, hæc est sors tua: et ipsis effudisti libamen, obtulisti sacrificium. Numquid super his non indignabor?
7 Magas és emelkedett hegyre tetted fekvőhelyedet, fel is mentél oda, vágni vágóáldozatot.
Super montem excelsum et sublimem posuisti cubile tuum, et illuc ascendisti ut immolares hostias.
8 S az ajtó és a félfa mögé tetted emlékjeledet, mert eltávolodva tőlem kitakartad magadat és fölszálltál, kiszélesítetted fekvőhelyedet és magadhoz szegődtettél közülük, szeretted hálásukat, helyet szemléltél ki.
Et post ostium, et retro postem posuisti memoriale tuum: quia iuxta me discooperuisti, et suscepisti adulterum: dilatasti cubile tuum, et pepigisti cum eis fœdus: dilexisti stratum eorum manu aperta.
9 És járultál a királyhoz olajjal és megsokasítottad kenőszereidet; küldözgetted követeidet messzire és mélyen egész az alvilágig. (Sheol h7585)
Et ornasti te regi unguento, et multiplicasti pigmenta tua. Misisti legatos tuos procul, et humiliata es usque ad inferos. (Sheol h7585)
10 Sok utadtól elfáradtál, nem mondtad: hiába! kezed életét tapasztaltad, azért nem éreztél bajt.
In multitudine viæ tuæ laborasti: non dixisti: Quiescam: vitam manus tuæ invenisti, propterea non rogasti.
11 Hát kitől aggódtál és féltél, hogy hazudoztál és rólam meg nem emlékeztél, nem vetted szívedre? Nemde, én hallgatok és régtől fogva, tehát nem félsz tőlem!
Pro quo solicita timuisti, quia mentita es, et mei non es recordata, neque cogitasti in corde tuo? Quia ego tacens, et quasi non videns, et mei oblita es.
12 Én majd hirdetem igazságodat, de a te műveid – azok nem használnak neked.
Ego annunciabo iustitiam tuam, et opera tua non proderunt tibi.
13 Midőn kiáltasz, mentsenek meg összegyűjtött bálványaid! De mindnyájukat elviszi a szél, elragadja a lehelet; de aki bennem keres menedéket, bírni fogja az országot és elfoglalni szent hegyemet.
Cum clamaveris, liberent te congregati tui, et omnes eos auferet ventus, tollet aura: Qui autem fiduciam habet mei, hereditabit terram, et possidebit montem sanctum meum.
14 Így szól: Töltsetek föl, töltsetek föl, törjetek utat, vegyetek el gáncsot népem útjából.
Et dicam: Viam facite, præbete iter, declinate de semita, auferte offendicula de via populi mei.
15 Mert így szól a magas és fenséges, aki örökké székel, Szent az ő neve: magasságban és szentségben székelek, s a lesújtottnál és alázatos lelkűnél is, hogy felélesszem az alázatosak lelkét és hogy felélesszem a lesújtottak szívét.
Quia hæc dicit Excelsus, et Sublimis habitans æternitatem: et sanctum nomen eius in excelso et in sancto habitans, et cum contrito et humili spiritu: ut vivificet spiritum humilium, et vivificet cor contritorum.
16 Mert nem örökké pörölök, és nem mindétig haragszom, mert elepedne előttem a szellem, meg a lelkek, melyeket én alkottam.
Non enim in sempiternum litigabo, neque usque ad finem irascar: quia Spiritus a facie mea egredietur, et flatus ego faciam.
17 Kapzsiságánál; bűne miatt haragudtam, vertem őt elrejtve színemet és haragudtam; de ő járt elpártoltan szívének útján.
Propter iniquitatem avaritiæ eius iratus sum, et percussi eum: abscondi a te faciem meam, et indignatus sum: et abiit vagus in via cordis sui.
18 Útjait láttam és meggyógyítom őt; majd vezetem és juttatok vigasztalást neki és gyászolóinak.
Vias eius vidi, et sanavi eum, et reduxi eum, et reddidi consolationes ipsi, et lugentibus eius.
19 Megteremtem az ajkak gyümölcsét: béke, béke a távollevőnek és a közellevőnek, mondta az Örökkévaló, én őt meggyógyítom.
Creavi fructum labiorum pacem, pacem ei, qui longe est, et qui prope, dixit Dominus, et sanavi eum.
20 De a gonoszok olyanok mint a felkavart tenger; mert lecsillapodni nem tud és vizei fölkavartak iszapot és sarat.
Impii autem quasi mare fervens, quod quiescere non potest, et redundant fluctus eius in conculcationem et lutum.
21 Nincs béke, mondta az Istenem, a gonoszok számára.
Non est pax impiis, dicit Dominus Deus.
