Ézsaiás 42
1 Íme az én szolgám, akit tartok, az én választottam, akit kedvel a lelkem. Ráadtam szellememet, hogy törvényt vigyen szét a nemzeteknek.
Ecce servus meus, suscipiam eum: electus meus, complacuit sibi in illo anima mea: dedi spiritum meum super eum, iudicium Gentibus proferet.
2 Nem kiált, nem szól hangosan, nem hallatja az utcán szavát.
Non clamabit, neque accipiet personam, nec audietur vox eius foris.
3 Törött nádat nem tör el, és pislogó kanócot nem olt el, igazságra viszi szét a törvényt.
Calamum quassatum non conteret, et linum fumigans non extinguet: in veritate educet iudicium.
4 Nem lankad el és nem törik meg, míg a törvényt nem helyezi el a földön és tanítására nem várakoznak a szigetek.
Non erit tristis, neque turbulentus, donec ponat in terra iudicium: et legem eius insulae expectabunt.
5 Így szól az Isten, az Örökkévaló, aki teremtette az egeket és kinyújtotta azokat, aki kiterítette a földet meg sarjadékait, aki leheletet adott a rajta levő népnek és szellemet a rajta járóknak:
Haec dicit Dominus Deus creans caelos, et extendens eos: formans terram, et quae germinant ex ea: dans flatum populo, qui est super eam, et spiritum calcantibus eam.
6 Én az Örökkévaló hívtalak igazsággal és megfogom kezedet; megóvlak és teszlek a nép szövetségévé, a nemzetek világosságává;
Ego Dominus vocavi te in iustitia, et apprehendi manum tuam, et servavi te. Et dedi te in foedus populi, in lucem Gentium:
7 hogy megnyissad a vak szemeket, hogy kihozzad börtönből a foglyot, a fogházból a sötétségben ülőket.
Ut aperires oculos caecorum, et educeres de conclusione vinctum, de domo carceris sedentes in tenebris.
8 Én vagyok az Örökkévaló, az a nevem; és dicsőségemet másnak nem adom, se nem dicséretemet a bálványképeknek.
Ego Dominus, hoc est nomen meum: gloriam meam alteri non dabo, et laudem meam sculptilibus.
9 Az előbbiek íme bekövetkeztek és ujjakat jelentek én, mielőtt sarjadzanának, hallatom veletek.
Quae prima fuerunt, ecce venerunt: nova quoque ego annuncio: antequam oriantur, audita vobis faciam.
10 Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket, dicséretét a föld végéről, akik tengerre szálltok és annak teljessége, szigetek és azok lakói.
Cantate Domino canticum novum, laus eius ab extremis terrae: qui descenditis in mare, et plenitudo eius, insulae, et habitatores earum.
11 Hangosan szóljanak a puszta és annak városai, a tanyák, melyeken Kédár lakik, ujjongjanak a szikla lakói, a hegyek csúcsáról kiáltsanak.
Sublevetur desertum, et civitates eius: in domibus habitabit Cedar: laudate habitatores Petrae, de vertice montium clamabunt.
12 Adjanak az Örökkévalónak dicsőséget és dicséretét jelentsék a szigeteken.
Ponent Domino gloriam, et laudem eius in insulis nunciabunt.
13 Az Örökkévaló mint a hős indul ki, mint a harcos vitéz ébreszt fel buzgóságot, riadoz, sikolt is, ellenségein győzedelmeskedik.
Dominus sicut fortis egredietur, sicut vir praeliator suscitabit zelum: vociferabitur, et clamabit: super inimicos suos confortabitur.
14 Hallgattam régtől fogva, csendes maradtam, erőt vettem magamon; mint a szülőnő nyögök, pihegek és lihegek egyetemben.
Tacui semper, silui, patiens fui, sicut parturiens loquar: dissipabo, et absorbebo simul.
15 Elpusztítok hegyeket és dombokat és minden füvüket elszárasztom; teszek folyókat szigetekké és tavakat kiszárítok.
Desertos faciam montes, et colles, et omne gramen eorum exiccabo: et ponam flumina in insulas, et stagna arefaciam.
16 És vezetek vakokat oly úton, melyet nem ismernek, ösvényeken, melyeket nem ismernek, járatom őket; teszek sötétséget előttük világossággá és a görbe helyeket rónává ezek a dolgok, melyeket megcselekszem és nem hagyom el.
Et ducam caecos in viam, quam nesciunt, et in semitis, quas ignoraverunt, ambulare eos faciam: ponam tenebras coram eis in lucem, et prava in recta: haec verba feci eis, et non dereliqui eos.
17 Meghátráltak, megszégyenülnek szégyennel, akik bíznak a bálványképben, akik azt mondják az öntött képnek: ti vagytok isteneink.
Conversi sunt retrorsum: confundantur confusione qui confidunt in sculptili, qui dicunt conflatili: Vos dii nostri.
18 Ti süketek halljátok, és ti vakok tekintsetek, hogy lássatok!
Surdi audite, et caeci intuemini ad videndum.
19 Ki vak, ha csak nem a szolgám és süket mint a követem, akit küldök; ki vak mint az önmegadó és vak mint az Örökkévaló szolgája?
Quis caecus, nisi servus meus? et surdus, nisi ad quem nuncios meos misi? quis caecus, nisi qui venundatus est? et quis caecus, nisi servus Domini?
20 Sokat látsz, de nem tartod meg; megnyitják a füleit, de nem hall.
Qui vides multa, nonne custodies? qui apertas habes aures, nonne audies?
21 Az Örökkévaló kívánta az ő igazsága kedvéért, hogy naggyá tegye a tant és dicsővé tegye.
Et Dominus voluit ut sanctificaret eum, et magnificaret legem, et extolleret.
22 De ő kiprédált és kifosztott nép, fogva tartják mindnyáját odúkban, és fogházakba eldugattak; prédává lettek és nincs megmentő, kifosztva lettek, és nincs ki mondja: add vissza.
Ipse autem populus direptus, et vastatus: laqueus iuvenum omnes, et in domibus carcerum absconditi sunt: facti sunt in rapinam, nec est qui eruat: in direptionem, nec est qui dicat: Redde.
23 Közületek ki figyel erre, ügyel és hallgat rá a jövőért?
Quis est in vobis qui audiat hoc, attendat et auscultet futura?
24 Ki adta kifosztásra Jákobot és Izraelt a prédálóknak? Nemde az Örökkévaló, aki ellen vétkeztünk, akinek útjain nem akartak járni és akinek tanára nem hallgattak?
Quis dedit in direptionem Iacob, et Israel vastantibus? nonne Dominus ipse, cui peccavimus? Et noluerunt in viis eius ambulare, et non audierunt legem eius.
25 Kiöntötte tehát rá haragjának hevét és háború hatalmát az lánggal vette őt körül, de ő nem tudta, meggyújtotta, de nem vette szívére.
Et effudit super eum indignationem furoris sui, et forte bellum, et combussit eum in circuitu, et non cognovit: et succendit eum, et non intellexit.
