< Ézsaiás 30 >
1 Oh a pártütő fiak, úgymond az Örökkévaló, hogy tanácsot tartanak, de nem tőlem valót, és szövetséget szőnek, de szellemem nélkül, azért hogy tetőzzék a vétket vétekkel;
Jaj a pártos fiaknak, így szól az Úr, a kik tervet visznek véghez nélkülem, és szövetséget kötnek, de nem lelkem által, hogy bűnre bűnt halmozzanak!
2 akik indulnak, hogy lemenjenek Egyiptomba, de szájamat nem kérdezték meg, hogy oltalmuk legyen Fáraó oltalmában és hogy menedékük legyen Egyiptom árnyékában.
A kik Égyiptomba szállanak alá, és számat nem kérdezik meg, hogy meneküljenek a Faraónak oltalmába, és Égyiptom árnyékába rejtőzködjenek.
3 Lesz tehát nektek Fáraó oltalma szégyenné és a menedék Egyiptom árnyékában gyalázattá.
És lesz néktek a Faraó oltalma szégyentekre, és az elrejtőzködés Égyiptom árnyékában gyalázatotokra.
4 Mert Czóanban voltak nagyjai és követei Chánészbe értek.
Mert már Zoánban voltak fejedelmei, és követei Hánesig érkezének.
5 Mind szégyent vallottak egy nép miatt, mely nem használ nekik; sem segítségre, sem hasznukra nincs, hanem szégyenre és gyalázatra is.
Megszégyenülnek mind a nép miatt, a mely nem használ nékik, a mely nem segít és nem használ, sőt szégyenökre és gyalázatukra lesz!
6 Beszéd a Délvidék állatairól. A szükség és szorongás országában, ahonnan valók nőstény és hím oroszlán, vipera és repülő kígyó, viszik a szamarak hátán vagyonukat és a tevék púpján kincseiket egy néphez, mely nem használ.
Jövendölés dél barma ellen: A nyomor és szorongatás földén keresztül, a honnan nőstény és hím oroszlán és viperák és szárnyas sárkányok jőnek ki; viszik szamárcsikók hátán gazdagságukat, és a tevéknek púpján kincsöket a népnek, a mely pedig nem használ.
7 Egyiptom pedig hiábavalóan és semmis módon segít; azért úgy neveztem őt: dölyfösködők, veszteg-ülők.
Hitvány és üres Égyiptom segítsége, ezért nevezem őt nagyszájúnak, a ki veszteg ül,
8 Most gyere, írd föl táblára és könyvbe rójad, hogy meg legyen a végső napig mindétig örökre.
Most menj, írd ezt táblára nálok, és jegyezd föl könyvbe ezt, hogy megmaradjon az utolsó napra bizonyságul örökre.
9 Mert engedetlen nép ez, hazug fiak, fiak, kik nem akarták hallani az Örökkévaló tanát:
Mert pártütő nép ez, apát megtagadó fiak, fiak, kik nem akarják hallani az Úr törvényét;
10 akik mondták a látóknak, ne lássatok és a jósoknak, ne jósoljatok nekünk igazakat, beszéljetek nekünk hízelgéseket, jósoljatok ámításokat,
Kik ezt mondják a látóknak: Ne lássatok; és a prófétáknak: Ne prófétáljatok nékünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat, prófétáljatok csalárdságokat!
11 térjetek el az útról, hajoljatok el az ösvényből, hagyjatok békét nekünk Izrael szentjével!
Hagyjátok el az útat, térjetek le már ez ösvényről, vigyétek el előlünk Izráelnek Szentjét!
12 Ezért így szól Izrael szentje: Mivelhogy megvetitek ezt az igét és híztatok zsarolásban és álnokságban és támaszkodtatok rá:
Azért így szól Izráel Szentje: Mivel megútáltátok e beszédet, és bíztok a nyomorgatásban és a hamisságban, és ezekre támaszkodtok:
13 ezért olyan lesz nektek a bűn mint omladozó rés, mely kidűl egy magas falon, amelynek hirtelen, hamarjában jön a törése:
Azért e bűn olyan lesz tinéktek, mint a leesendő falhasadék, a mely már kiáll a magas kőfalon, a melynek aztán nagy hirtelen jő el romlása;
14 és összetöri, amint összetörnek egy fazekas korsót darabokra zúzva, kímélet nélkül; és nem találtatik darabjai közt cserép, hogy tüzet kaparjanak a tűzhelyről és vizet merjenek a veremből.
És romlása olyan lesz, mint a fazekasok edényének romlása, a mely kimélés nélkül eltöretik, és nem találni töredéki közt oly cserepet, a melyen tűzhelyről tüzet lehetne vinni, avagy vizet meríteni a tócsából.
15 Mert így szól az Úr az Örökkévaló, Izrael szentje: Békesség és nyugalom által fogtok megsegíttetni, nyugodtságban és bizalomban lesz a ti erőtök; de ti nem akartátok,
Mert így szól az Úr Isten, Izráelnek Szentje: Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségtek lett volna; de ti nem akarátok;
16 hanem mondtátok nem, hanem lovon futunk – azért futni fogtok, és gyors állaton nyargalunk, ezért gyorsak lesznek üldözőitek.
Hanem ezt mondátok: Nem, sőt lóra ülvén, futunk; ezért futnotok kell; és gyors paripán elvágtatunk; ezért gyorsak lesznek üldözőitek.
17 Egyezren egynek a fenyegetése elől, ötnek a fenyegetése elől fogtok futni, amíg úgy maradtok mint a pózna a hegy csúcsán, mint a jelzászló a dombon.
Ezer fut egynek riasztására, ötnek riasztására mind elfuttok, mígnem úgy maradtok, mint egy szál fenyő a hegytetőn, mint egy zászló a halmon.
18 És ezért vár az Örökkévaló, hogy kegyelmezzen nektek és ezért késik, hogy irgalmazzon nektek; mert a jognak Istene az Örökkévaló, boldogok, kik rá várakoznak.
S azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, a kik Őt szolgálják.
19 Oh te nép, mely Cziónban, Jeruzsálemben lakik, nem fogsz sírva sírni, könyörülve fog könyörülni rajtad kiáltásod hangjára, mihelyt hallja, meghallgat téged.
Mert te nép, mely Sionon Jeruzsálemben lakol, nem fogsz te sírni többé, bizton könyörül rajtad Ő kiáltásod szavára, mihelyt meghallja, megfelel néked;
20 És ad nektek az Úr szűken kenyeret és nyomorral vizet: nem vonul félre többé tanítód és szemeid látni fogják tanítódat:
És ad néktek az Úr kenyeret a keserűségben, és a nyomorban vizet, és nem kell többé elrejtőzködniök tanítóidnak, hanem szemeid tanítóidra néznek!
21 és füleid hallani fogják a szót mögötted, mely mondja: ez az út, járjatok rajta, akár jobbra akár balra mentek.
És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok.
22 És megfertőztetitek faragott képeid ezüst burkolatát és öntött képeid arany köpönyegét; elhányod mint undorító dolgot, ki veled! mondod neki.
És megútáljátok megezüstözött bálványaitokat és megaranyozott képeiteket; kiszórod őket, mint az undokságot: ki innen! szólsz nékik.
23 És adni fog esőt vetőmagodra, amellyel beveted a földet és kenyeret, a földnek termését, és kövér és zsíros lesz; legelni fog jószágod azon napon széles réten.
És ad esőt a magra, a melylyel a földet beveted, és a kenyér, a föld termése, bő és tápláló lesz, és széles mezőn legelnek nyájaid ama napon.
24 Az ökrök és a szamarak pedig, a földnek művelői, sós abrakot fognak enni, melyet rostával és szórólapáttal szórtak.
A barmok és a szamarak, a melyek a földet szántják, sózott abrakkal élnek, a melyet megszórtak lapáttal és villával.
25 És minden magas hegyen és minden emelkedett dombon patakok, víznek folyói lesznek, a nagy öldöklés napján, amikor ledőlnek a tornyok.
És lesznek minden magas hegyen és emelkedettebb halmon patakok, folyamok a nagy öldöklés napján, mikor a tornyok leomlanak.
26 És olyan lesz a hold világa, mint a nap világa és a nap világa hétszer olyan mint a hét nappalnak világa, amely napon bekötözi az Örökkévaló népének törését és a rajta ütött sebet meggyógyítja.
És a holdnak fénye olyan lesz, mint a napnak fénye, és a napnak fénye hétszer nagyobb lesz, olyan, mint hét napnak napfénye; ama napon, a melyen az Úr beköti népe romlását, és vereségének sebét meggyógyítja!
27 Íme az Örökkévaló neve messziről jön, ég a haragja súlyos füstfelleggel, ajkai telvék haragvással és nyelve olyan mint az emésztő tűz;
Ímé, az Úr neve jő messziről, haragja ég és sötét gomolygó füstje; ajkai rakvák haraggal, és nyelve, mint emésztő tűz!
28 és lehelete olyan mint az áradó patak, amely nyakig ér, hogy megszitálja a népeket a semmisülés szitáján és a tévesztő zabola a nemzetek állkapcsán legyen.
Lehellete, mint megáradott patak, a mely torkig ér, hogy megrostálja a népeket pusztulás rostájában, és tévelygés zabláját vesse a népségek szájába.
29 Éneketek lesz, mint az ünnep megszentelésének éjszakájában, és szívnek öröme mint azé, ki fuvola mellett megy, hogy az Örökkévaló hegyére jusson. Izrael sziklájához.
És fölzendül éneketek, mint a szent ünnepnek éjszakáján, és örvendez szívetek, mint azé, a ki sípolva megy az Úr hegyére, Izráel kőszálához.
30 És hallatja az Örökkévaló fenségének hangját és karjának alászállását láttatja a harag hevében és emésztő tűznek lángjával – szélvész és zápor és jégesős kő.
És megzendíti az Úr dicsőséges szavát, karjának lesujtását megmutatja megbúsult haragjában és emésztő tűz lángjában, vízáradással, zivatarral és jégeső kövével.
31 Mert az Örökkévaló hangjától megretten Assúr, mely vesszővel ver.
Mert az Úrnak szavától megretten Assiria, veri azt akkor vesszővel;
32 És lesz az elrendelt vessző minden sújtása, melyet rábocsát az Örökkévaló, dobszó és hárfaszó mellett; emelt kéz harcával harcol ellene.
És a büntető vessző minden sujtását, a melyet az Úr mérend reá, dobokkal és cziterákkal fogjátok kisérni, és Ő kezét fel-felemelvén, harczol ellene.
33 Mert elkészítve van tegnaptól fogva a tűzhely, az is a királynak van szánva, méllyé és szélessé tették a máglyáját, tűz és sok fa, az Örökkévaló fuvallatja kénpatakként gyújtja meg.
Mert készen van a szörnyű tűzhely régen, készen áll az már a királynak is, mélyen és szélesen csinálta azt, máglyájában tűz és fa bőven; az Úr fuvallata gyújtja meg azt, mint kénköves patak.