Ézsaiás 17
1 Beszéd Damaszkusról. Íme Damaszkust megszüntetik, hogy város ne legyen, és lesz omladékká, rommá.
The burden of Damascus. Lo, Damascus is taken away from [being] a city, And it hath been a heap — a ruin.
2 Elhagyatvák Aróér városai; nyájakéi lesznek, hevernek és nincs ki fölijeszti.
Forsaken are the cities of Aroer, For droves they are, and they have lain down, And there is none troubling.
3 Megszűnik Efraimból az erősség és a királyság; Damaszkuszból és Arám maradékától: olyanok lesznek mint Izrael fiainak dicsősége, úgymond az Örökkévaló, a seregek ura.
And ceased hath the fortress from Ephraim, And the kingdom from Damascus, And the remnant of Aram are as the honour of the sons of Israel, The affirmation of Jehovah of Hosts!
4 És lesz azon napon, lefogy Jákob dicsősége és húsának kövérsége lesoványodik.
And it hath come to pass, in that day, Wax poor doth the honour of Jacob, And the fatness of his flesh doth wax lean.
5 És olyan lesz, mint mikor az arató begyűjti az álló gabonát és karjával learatja a kalászokat; és olyan lesz, mint aki kalászokat szed Refáim völgyében.
And it hath come to pass, As the gathering by the reaper of the standing corn, And his arm the ears reapeth, And it hath come to pass, As the gathering of the ears in the valley of Rephaim,
6 És marad benne böngésznivaló, mint mikor leverik az olajfát, két-három bogyó a felső gally csúcsán, négy-öt a gyümölcstermőnek ágain, úgymond az Örökkévaló, Izrael Istene.
And left in him have been gleanings, As the compassing of an olive, Two — three berries on the top of a branch, Four — five on the fruitful boughs, The affirmation of Jehovah, God of Israel!
7 Azon napon tekinteni fog az ember az ő alkotójához és szemei Izrael szentjére fognak nézni;
In that day doth man look to His Maker, Yea, his eyes to the Holy One of Israel look,
8 és nem tekint az oltárokra, kezei művére, s amit ujjai csináltak, azt nem nézi, sem az asérákat és naposzlopokat.
And he looketh not unto the altars. The work of his own hands, And that which his own fingers made He seeth not — the shrines and the images.
9 Azon napon olyanok lesznek erős városai, mint az erdőnek és facsúcsnak elhagyatottsága, amelyeket elhagytak volt Izrael fiai elől; és lesz pusztasággá.
In that day are the cities of his strength As the forsaken thing of the forest, And the branch that they have left, Because of the sons of Israel, It also hath been a desolation.
10 Mert elfelejtetted üdvöd Istenét és menedéked sziklájáról nem emlékeztél meg; ezért ültetsz gyönyörűséges ültetvényeket ég idegenből való venyigével beoltod.
Because thou hast forgotten the God of thy salvation, And the rock of thy strength hast not remembered, Therefore thou plantest plants of pleasantness, And with a strange slip sowest it,
11 Amely napon elülteted, bekeríted és reggel felvirágoztatod csemetédet: eltűnt az aratás a gyötrelem és kínos fájdalom napján.
In the day thy plant thou causest to become great, And in the morning thy seed makest to flourish, A heap [is] the harvest in a day of overflowing, And of mortal pain.
12 Oh sok nép zúgása, mint zúgnak a tengerek, úgy zúgnak, és nemzetek zajongása, mint a hatalmas vizek zajongása úgy zajonganak.
Woe [to] the multitude of many peoples, As the sounding of seas they sound; And [to] the wasting of nations, As the wasting of mighty waters they are wasted.
13 Nemzetek mint nagy vizek zajongása zajonganak: megdorgálja őt és messzire fut; űzetik mint a hegyek polyvája a szél elől, mint a porforgatag a vihar elől.
Nations as the wasting of many waters are wasted, And He hath pushed against it, And it hath fled afar off, And been pursued as chaff of hills before wind, And as a rolling thing before a hurricane.
14 Estnek idején íme rémület, mielőtt reggel volna, nincs ő már: ez osztályrésze fosztogatóinknak és sorsa prédálóinknak.
At even-time, lo, terror, before morning it is not, This [is] the portion of our spoilers, And the lot of our plunderers!
