< Hóseás 13 >
1 Ha csak szólt Efraim, reszketés lett, fejedelem volt ő Izraélben; de bűnbe esett a Báal által és meghalt.
エフライム言を出せば人をののけり彼はイスラエルのなかに己をたかうしバアルにより罪を犯して死たりしが
2 Most pedig tovább vétkeznek, készítettek maguknak öntött képet ezüstjökből, értésük szerint bálványokat, mesterek műve mindannyia; róluk azt mondják: kik embert vágnak le, borjukat csókolnak.
今も尚ますます罪を犯しその銀をもて己のために像を鋳その機巧にしたがひて偶像を作る是みな工人の作なるなり彼らは之につきていふ犠牲を献ぐる者はこの犢に吻を接べしと
3 Azért olyanok lesznek mint a reggeli felhő s mint a harmat mely korán reggel eltűnik, mint polyva, melyet vihar visz el a szérűről, s mint füst az ablakrácsból.
是によりて彼らは朝の雲のごとく速にきえうする露のごとく打場より大風に吹散さるる穀殻のごとく窓より出ゆく煙のごとくならん
4 Én pedig vagyok az Örökkévaló a te Istened, Egyiptom országától fogva; s istent rajtam kívül ne ismerj, és segítő nincsen kívülem.
されど我はエジプトの國をいでてより來なんぢの神ヱホバなり爾われの外に神を知ことなし我のほかに救者なし
5 Én megismertelek a pusztában, a tikkadtság földjén.
我さきに荒野にて水なき地にて爾を顧みたり
6 Amint legelőjük volt, úgy laktak jól, jól laktak és fennhéjázó lett a szívök: azért felejtettek el engem!
かれらは秣場によりて食に飽き飽くによりてその心たかぶり是によりて我を忘れたり
7 Olyan lettem irántuk mint az oroszlán, mint párducz leselkedem az úton.
斯るがゆゑに我かれらに對ひて獅子の如くなり途の傍にひそみうかがふ豹のごとくならん
8 Rájuk találok mint a kölykétől megfosztott medve, és eltéptem szívök zárját, megeszem ott őket, mint nőoroszlán, a mező vadja széthasítja őket.
われ子をうしなへる熊のごとく彼らに向ひてその心膜を裂き獅子の如くこれを食はん野の獣これを攫断るべし
9 Rontott téged, Izraél az, hogy ellenem, segítséged ellen vagy.
イスラエルよ汝の滅ぶるは我に背き汝を助くる者に背くが故なり
10 Hol van hát királyod, hogy segítsen téged mind a városaidban, meg bíráid, kikről mondtad: adj nekem királyt és vezéreket?
汝のもろもろの邑に汝を助くべき汝の王は今いづくにかあるなんぢらがその王と牧伯等とを我に與へよと言たりし士師等は今いづくにかある
11 Adok neked királyt haragomban, és elveszem felindulásomban.
われ忿怒をもて汝に王を與へ憤恨をもて之をうばひたり
12 Bekötve van Efraim bűne, eltéve az ő vétke.
エフライムの不義は包まれてありその罪はをさめたくはへられたり
13 Szülőnőnek fájdalmai jönnek reája; ő maga nem bölcs gyermek, mert most meg nem állna a méhszájban.
劬労にかかれる婦のかなしみ之に臨まん彼は愚なる子なり時に臨みてもなほ産門に入らず
14 Az alvilág kezéből kiváltsam-e őket, a haláltól megváltsam-e? Hol dögvészeid, halál, hol pestised, alvilág? Könyörület rejtőzzék el szemeim elől! (Sheol )
我かれらを陰府の手より贖はん我かれらを死より贖はん死よなんぢの疫は何處にあるか陰府よなんぢの災は何處にあるか悔改はかくれて我が目にみえず (Sheol )
15 Bár ő virít testvérek között: eljő keleti szél, szél az Örökkévalótól, a pusztából eredő, és elszárad a kútfeje, elszikkad a forrása – ő kifosztja minden drága edénynek kincstárát.
彼は兄弟のなかにて果を結ぶこと多けれども東風吹きたりヱホバの息荒野より吹おこらん之がためにその泉は乾その源は涸れんその積蓄へたるもろもろの賓貴器皿は掠め奪はるべし
16 Bűnhődni fog Sómrón, mert engedetlen volt Istene iránt; kard által fognak elesni, kisdedeik szétzúzatnak és várandósai fölhasíttatnak.
サマリヤはその神にそむきたれば刑せられ劍に斃れんその嬰兒はなげくだかれその孕たる婦は剖れん