Habakuk 1

1 A beszéd, melyet látott Chabakkúk próféta.

Detta är den tunge, som Propheten Habacuc sett hafver.

2 Meddig, oh Örökkévaló, fohászkodom, és nem hallod; kiálltok hozzád: erőszak! és nem segítesz?

Herre, huru länge skall jag ropa, och du vill icke höra? Huru länge skall jag ropa till dig för öfvervålds skull, och du vill icke hjelpa?

3 Miért láttatsz velem jogtalanságot és szemléltetsz nyomorúságot és van pusztítás és erőszak előttem, és viszály lett és perlekedés támad?

Hvi låter du mig se mödo och arbete? Hvi hafver du låtit mig se rof och öfvervåld? Våld går öfver rätt.

4 Azért elhanyatlik a tan és soha nem származik ítélet, mert gonosz környékezi az igazat; azért görbítve származik az ítélet.

Derföre måste lagen blifva tillbaka, och ingen rätt kan till ända komma; ty den ogudaktige öfverfaller den rättfärdiga, derföre gå vrånga domar.

5 Nézzetek szét a nemzetek közt és tekintsetek és ámuljatok, bámuljatok, mert cselekvést cselekszik napjaitokban; nem hinnétek, ha elbeszélnék.

Ser ibland Hedningarna; ser till, och förundrer eder ty jag vill något göra i edrom tid, det i icke tro skolen, då man derom talar.

6 Mert íme támasztom a kaldeusokat, amaz epés és sebes nemzetet, mely elmegy a földnek tágasságaira, hogy elfoglaljon lakóhelyeket, nem az övéit.

Ty si, jag vill uppväcka de Chaldeer, ett bittert och snart folk, hvilket draga skall så vidt som landet är, till att intaga de boningar som icke äro deras.

7 Rettenetes és félelmetes ő; tőle származik ítélete és fensége.

Och skall vara grufveligit och förfärligit; och skall bjuda och tvinga såsom det vill.

8 Gyorsabbak párduczoknál lovai, hevesebbek az esti farkasoknál, és vágtatnak lovasai, lovasai pedig messziről jönnek, repülnek mint a sas, mely a falásra siet.

Deras hästar äro raskare än parder, så äro de ock ilsknare än ulfvar om aftonen; hans resenärer draga med storom hopom fjerranefter, lika som de flögo, såsom örnar hasta sig till ett as.

9 Mindnyája erőszakra jön; arczukkal kelet felé törekednek, összeszedett foglyot mint a fövényt.

De komma allesamman till att göra skada ehvart de vilja; der gå de igenom, lika som ett östan väder, och samka fångar tillhopa, såsom sand.

10 És ő királyokat csúfol ki és fejedelmek nevetség neki; ő minden erősségen nevet, felhalmozott port és bevette.

De skola bespotta Konungar, och begabba Förstar; all fäste skola vara dem ett skämt; ty de skola göra der blåverk före, och vinna dem.

11 Akkor túlhaladt a szellem és túlcsapongott és bűnbe esett, ő kinek ereje istenévé vált.

Då skola de taga sig ett nytt mod, fara framåt och synda; och så måste då deras seger höra deras gud till.

12 Nemde, te vagy régtől fogva Örökkévaló, Istenem, én Szentem: nem halunk meg! Örökkévaló, ítélet végett rendelted, és oh szikla, fenyítés végett alapítottad.

Men du Herre, min Gud, min Helige, du som äst af evighet, låt oss icke dö; utan låt dem, Herre, allenast vara oss till ett straff; och låt dem, o vår tröst, allenast tukta oss.

13 Tisztább szemű vagy semhogy rosszat láthatnál és nyomorúságot szemlélni nem tudsz; miért szemlélsz hűtleneket, hallgatsz, midőn elnyeli a gonosz a nálánál igazabbat.

Din ögon äro ren, så att du icke orkar se det onda, och kan icke se uppå jämmer. Hvi ser du då på de öfverträdare, och tiger, att den ogudaktige uppslukar den, som frommare är än han?

14 És olyanná teszed az embereket, mint a tenger halai, mint csúszómászó, melyen nincs uralkodó.

Och låter menniskorna gå, lika som fiskar i hafvet; såsom matkar, de ingen herm hafva?

15 Mindnyáját horoggal vonja föl, vonszolja a hálójával és összeszedi recéjébe; azért örül és vígad.

De dragat allt med krok, och fuskar med sin nät, och församlat med sin garn; dess fröjda de sig, och äro glade.

16 Azért áldoz hálójának és füstölögtet reczéjének; mert általuk zsíros az osztályrésze és kövér az eledele.

Derföre offra de sinom nätom, och röka sinom garnom; efter det deras del är derigenom så fet, och deras mat så kräselig vorden.

17 Vajon azért ürítgesse-e ki hálóját és folyton öldököljön nemzeteket kíméletlenül?

Derföre kasta de sin nät ännu alltid ut, och vilja icke återvända att dräpa folk.