1 Mózes 42

1 Midőn látta Jákob, hogy van gabona Egyiptomban, mondta Jákob a fiainak: Miért nézitek egymást?

Esi Yakob se be bli nɔ Egipte la, egblɔ na viawo be, “Nu ka ta miele afi sia le mia nɔewo kpɔm ɖo?

2 És mondta: Íme; hallottam, hogy van gabona Egyiptomban; menjetek le oda és vegyetek nekünk onnan gabonát, hogy éljünk és meg ne haljunk.

Mese be bli le Egipte. Miyi afi ma miaƒle bli vɛ hafi dɔ nawu mí míaku.”

3 És lementek József testvérei tízen, hogy gabonát vegyenek Egyiptomból.

Ale Yosef nɔviŋutsu ewo yi Egipte be yewoaƒle bli.

4 De Benjámint, József testvérét nem eresztette el Jákob a testvéreivel, mert azt mondta: Netalán baleset érné!

Ke Yakob mena Yosef nɔvi suetɔ Benyamin yi kpli wo o, elabena evɔ̃ be nya aɖe ava adzɔ ɖe edzi abe ale si wòdzɔ ɖe Yosef dzi ene.

5 És eljöttek Izrael fiai, hogy gabonát vegyenek, az odajövők között, mert éhség volt Kánaán országában.

Ale Israel ƒe viwo kple ame bubuwo tso anyigba geɖewo dzi va ɖo Egipte be yewoaƒle bli, elabena dɔwuame la nu sesẽ le Kanaan abe teƒe ɖe sia ɖe ene.

6 József pedig, ő volt a kormányzó az ország, fölött, ő az, aki eladta a gabonát az ország egész népének; és eljöttek József testvérei és leborultak előtte arccal a földre.

Esi wònye Yosef tututue nye dziɖula le Egipte katã, eye wònye eyae le blia dzi kpɔm ta la, eya gbɔe nɔviawo yi, eye wodze klo, de ta agu nɛ.

7 Midőn meglátta József az ő testvéreit, fölismerte őket; de idegennek tetette magát velük szemben és keményen beszélt velük és mondta nekik: Honnan jöttök? Ők mondták: Kánaán országából, hogy eleséget vegyünk.

Yosef dze si wo enumake, gake ewɔ abe ɖe menya wo kura o ene. Eblu ɖe wo ta kple biabia sia be, “Afi ka mietso?” Woɖo eŋu be, “Míetso Kanaanyigba dzi; míeva bli ƒle ge.”

8 József fölismerte testvéreit, de ők ne ismerték föl.

Togbɔ be Yosef kpɔ nɔviawo dze sii hã la, woawo ya mekpɔe dze sii o.

9 És megemlékezett József az álmokról, melyeket álmodott felőlük; és mondta nekik: Kémek vagytok ti, hogy megtekintsétek az ország meztelenségét, azért jöttetek.

Tete wòɖo ŋku eƒe drɔ̃e siwo wòku tso wo ŋu la dzi, eye wògblɔ na wo be, “Ŋkutsalawoe mienye! Ɖe mieva be yewoakpɔ afi si toƒe le le anyigba la ŋu.”

10 És ők mondták neki: Nem, uram; hanem szolgáid jöttek, hogy eleséget vegyenek.

Wogblɔ be, “Kpao! Amegã, nuɖuɖu ƒle ge ko míeva;

11 Mindnyájan egy ember fiai vagyunk mi; becsületesek vagyunk mi, soha sem voltak a te szolgáid kémek.

nɔviwo mí katã míenye. Nuteƒewɔlawo míenye. Menye ŋkutsalawoe míenye o!”

12 De ő mondta nekik: Nem, hanem az ország meztelenségét megtekinteni jöttetek.

Etee ɖe wo dzi be, “Ɛ̃, ŋkutsalawoe mienye. Mieva be yewoakpɔ ale si nu te mía ŋui la ɖa.”

13 És ők mondták: Tizenketten vannak a te szolgáid, testvérek vagyunk mi, egy ember fiai Kánaán országában; és íme, a legkisebb atyánknál van ma, az egyik pedig nincs meg.

Woɖe wo ɖokuiwo nu be, “Amegã, míele nɔviŋutsu wuieve; mía fofo le Kanaan. Mía nɔviŋutsu suetɔ le afi ma le mía fofo gbɔ, eye mía nɔviŋutsu ɖeka ku.”

14 És mondta nekik József: Az az, amit szóltam hozzátok, mondván: Kémek vagytok ti.

Yosef yi edzi be, “Nenema? Nu ka esia fia? Efia be ŋkutsalawoe mienye.

15 Ezáltal fogtok megpróbáltatni: Fáraó életére, nem mentek ki innen, hanem ha eljön legkisebb testvéretek ide.

Mɔ si dzi mato ado miaƒe nya la ƒe nyateƒenyenye kpɔe nye esi: meta Farao ƒe agbe na mi be miadzo le Egipte akpɔ o va se ɖe esime mia nɔvi suetɔ nava afi sia.

16 Küldjetek magatok közül egyet, hogy elhozza testvéreteket, ti pedig fogva maradtok, hogy megpróbáltassanak szavaitok, vajon igazság van-e veletek? Ha pedig nem, Fáraó életére, bizony kémek vagytok.

Mia dometɔ ɖeka neyi wòakplɔ mia nɔvia vɛ! Made mi ame mamlɛawo gaxɔ me. Ekema míanya ne miaƒe nya la nye nyateƒe alo aʋatso. Ne eva eme be nɔviŋutsu suetɔ aɖeke mele mia si o la, ekema manya be ŋkutsalawoe mienye.”

17 És együtt tette őket őrizet alá három napra.

Ale wode wo gaxɔ me ŋkeke etɔ̃.

18 És mondta nekik József a harmadik napon: Ezt tegyétek, hogy éljetek az Istent félem én.

Le ŋkeke etɔ̃a gbe la, Yosef gblɔ na wo be, “Mawuvɔ̃lae menye. Mana mɔnukpɔkpɔ mi be miana nyateƒe la nadze.

19 Ha becsületesek vagytok, egyik testvéretek maradjon fogva őrizetetek házában, ti pedig menjetek, vigyetek gabonát házaitok éhségére.

Metsɔe be mienye nuteƒewɔlawo; mia dometɔ ɖeka koe atsi gaxɔ me le afi sia; ame bubuawo atsɔ bli ayi mia de na miaƒe ƒometɔwo.

20 Legkisebb testvéreteket hozzátok el hozzám, hogy igazoltassanak szavaitok és meg ne haljatok; és így tettek.

Ke ele be miakplɔ mia nɔvi suetɔ vɛ nam be manya nenye nyateƒe tom miele, eye makpɔ nublanui na mi.” Wolɔ̃ ɖe ɖoɖo sia dzi.

21 És mondták egymásnak: Bizony vétkesek vagyunk mi testvérünk miatt, mivelhogy láttuk lelke szorongását, midőn könyörgött nekünk, de mi nem hallgattunk rá; azért jött ránk ez a szorongatás.

Wogblɔ na wo nɔewo be, “Vavãe wole to hem na mí ɖe nu si míewɔ ɖe mía nɔvia ŋuti la ta. Míekpɔ ale si wòxaxae esi wònɔ kuku ɖem na mí ɖe eƒe agbe ta, gake míedo tokui, eya tae xaxa sia va mía dzi ɖo.”

22 És felelt nekik Rúbén, mondván: Nem szóltam-e nektek, mondván: Ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok rám; és íme, vérét is számon kérik.

Ruben gblɔ be, “Nyemegblɔe na mi be migawɔe oa? Miegbe toɖoɖom. Azɔ la, míele kuku ge, elabena míewui.”

23 Ők pedig nem tudták, hogy József érti, mert tolmács volt közöttük.

Womenya be Yosef se nya siwo gblɔm yewole le esime wòtsi tsitre ɖe wo gbɔ la gɔme o, elabena eƒoa nu na wo to nyagɔmeɖela aɖe dzi.

24 És ő elfordult tőlük és sírt; azután visszatért hozzájuk és beszélt velük, elvette tőlük Simont és bezárta őt szemük láttára.

Edzo le wo gbɔ yi teƒe aɖe, afi si wòate ŋu afa avi le. Esi wòtrɔ gbɔ la, etɔ asi Simeon dzi, eye wòna woblae le eŋkume.

25 És megparancsolta József, hogy töltsék meg az edényeiket gabonával és hogy tegyék vissza pénzüket mindegyiknek a zsákjába, és hogy adjanak nekik élelmet az útra; és így tettek velük.

Emegbe la, Yosef ɖe gbe na eƒe subɔlawo be woade bli ameawo ƒe kotokuwo me, ke egagblɔ na wo le adzame be woatsɔ fe si wo dometɔ ɖe sia ɖe xe la ade eƒe nuɖuɖu dzi le kotokua me! Etsɔ nu si woaɖu le mɔa dzi la hã na wo.

26 Ők föltették gabonájukat szamaraikra és elmentek onnan.

Ale wodo agba na woƒe tedziwo, eye wodze aƒemɔ dzi.

27 Az egyik kibontotta zsákját, hogy abrakot adjon szamarának a szálláson; és meglátta pénzét, hogy íme a zsákja szájában van.

Ke esi wotɔ ɖe afi aɖe, eye wo dometɔ ɖeka ʋu eƒe kotoku be yeaɖe blia ƒe ɖe na tedziawo la, ekpɔ eƒe ga le eƒe kotokua me!

28 És mondta testvéreinek: Visszatették pénzemet és itt is van zsákomban; akkor elment bátorságuk és remegve fordultak egymáshoz, mondván: Mit is tett Isten velünk?

Edo ɣli gblɔ na nɔviawo be, “Mikpɔ nam ɖa! Nye gae nye esi le kotokua me!” Vɔvɔ̃ ɖo wo. Wode asi dzodzo me nyanyanya, eye wogblɔ na wo nɔewo be, “Nu kae nye esi Mawu wɔ na mí?”

29 És elérkeztek Jákobhoz, az ő atyjukhoz Kánaán országába és tudtára adták neki mindazt, ami őket érte, mondván:

Ale wova ɖo wo fofo, Yakob gbɔ le Kanaan, eye wogblɔ nu siwo katã dzɔ la nɛ.

30 Beszélt velünk a férfiú, az ország ura keményen olyanoknak tartott bennünket, mint akik kikémlelik az országot.

Wogblɔ nɛ be, “Fia la ƒe kpeɖeŋutɔ blu ɖe mía ta, eye wòtsɔ mí abe ŋkutsalawo ene.

31 Mi pedig mondtuk neki: Becsületesek vagyunk, nem voltunk soha kémek;

Míegblɔ nɛ be, ‘Gbeɖe, nuteƒewɔlawo míenye, menye ŋkutsalawo míenye o.

32 tizenketten vagyunk mi testvérek, atyánk fiai; nincs meg, a legkisebb pedig atyánknál van Kánaán országában.

Míegagblɔ nɛ hã be nɔviŋutsu wuievee míenye, fofo ɖeka ƒe viwo; ɖeka ku, eye suetɔ le mía fofo gbɔ le Kanaanyigba dzi.’

33 És mondta nekünk a férfiú, az ország ura; Erről tudom meg, hogy becsületesek vagytok, egyik testvéreteket hagyjátok nálam és a házaitok éhségére valót vegyétek és menjetek.

Ŋutsu la gblɔ na mi be, ‘Mɔ si dzi mato anya ne mienye nu si miebe yewonye le nyateƒe me lae nye esi: Migblẽ mia nɔvi ɖeka ɖe gbɔnye le afi sia, eye miatsɔ bli ayi aƒee na miaƒe ƒometɔwo,

34 És hozzátok el legkisebb testvéreteket hozzám, hogy megtudjam, hogy nem vagytok kémek, hogy becsületesek vagytok; testvéreteket kiadom majd nektek az országot bejárhatjátok.

gake mikplɔ mia nɔvi suetɔ vɛ nam. Ekema manya nenye ŋkutsalawo mienye loo alo nuteƒewɔlawo mienye. Ne miete ŋu ɖe nu si miebe yewonye fia la, ekema maɖe asi le mia nɔvia ŋu na mi, eye miate ŋu ava aƒle bli le afi sia ɣe sia ɣi si mielɔ̃ la.’”

35 És volt, ahogy ők kiürítették zsákjaikat, íme, mindegyiknek a pénzcsomagja a zsákjában; midőn meglátták pénzcsomagjaikat, ők és atyjuk, megfélemlettek.

Esi wotrɔ bli la le kotokuawo me la, wokpɔ ga si woxe ɖe blia ta le kotokuawo me! Vɔvɔ̃ ɖo wo kple wo fofo siaa.

36 És mondta nekik Jákob, az ő atyjuk: Engem megfosztotok ti gyermekeimtől: József nincs, Simon nincs és Benjámint elviszitek; engem ér mindez!

Tete Yakob do ɣli be, “Miena vinyewo le bubum ɖem. Yosef metrɔ gbɔ o; Simeon hã yi, eye azɔ miedi be yewoakplɔ Benyamin hã ayii! Nu sia nu tsi tsitre ɖe ŋunye!”

37 És szólt Rúbén az ő atyjához, mondván: Két fiamat öld meg, ha nem hozom el hozzád; add őt az én kezemre és én visszahozom neked.

Ruben gblɔ na fofoa be, “Ne nyemekplɔ Benyamin gbɔe o la, ekema, wu vinye ŋutsuvi eveawo. Makpɔ Benyamin dzi wòanɔ dedie.”

38 De ő mondta: Nem megy le fiam veletek, mert testvére meghalt és ő egyedül maradt meg; ha baleset érné az úton, melyen mentek, akkor leszállítjátok ősz fejemet búbánatban a sírba. (Sheol h7585)

Ke Yakob ɖo eŋu be, “Vinye Benyamin mayi kpli mi o, elabena nɔvia Yosef ku, eye Benyamin koe nye dadaa ƒe vi si susɔ. Ne nane wɔe la, ku ko maku.” (Sheol h7585)