< Ezsdrás 10 >
1 És midőn Ezra imádkozott s vallomást tett, sírva s arczra borulva az Isten háza előtt, gyülekezett hozzá Izraélből igen nagy gyülekezet: férfiak, nők s gyermekek, mert sírt a nép sokat sírva.
És mikor imádkozék Ezsdrás és vallást tőn, sírva és földre borulva az Isten háza előtt, sereglének ő hozzá Izráelből igen nagy gyülekezetben férfiak és asszonyok és gyermekek, mert síra a nép is sokat és keservesen.
2 Ekkor megszólalt, Sekhanja, Jechíél fia, Élám fiai közül s mondta Ezrának: Mi hűtlenkedtünk Istenünk ellen, s idegen nőket vettünk magunknak az ország népeiből, de most van remény Izraél számára ez iránt.
És szóla Sekhánia, Jéhielnek fia, az Élám fiai közül, és monda Ezsdrásnak: Mi vétkeztünk a mi Istenünk ellen, hogy idegen feleségeket vettünk magunknak e föld népei közül: mindazáltal van reménysége Izráelnek, mind e mellett is!
3 S most kössünk szövetséget a mi Istenünkkel, hogy el fogjuk távolítani mind az asszonyokat s a tőlük szülötteket, határozata szerint az Urnak s azoknak, a kik remegnek Istenünk parancsolatára; s a tan szerint tétessék.
Vessünk ugyanis frigyet a mi Istenünkkel, hogy elbocsátjuk mindazon asszonyokat és a tőlük szülötteket az én Uramnak és azoknak akaratja szerint, a kik reszketve gondolnak a mi Istenünk parancsolatára, és a törvény szerint cselekedjünk!
4 Kelj fel, mert téged illet a dolog, mi pedig veled vagyunk, légy erős és tégy.
Kelj fel! mert reád néz e dolog, s mi veled leszünk: légy erős és láss hozzá!
5 Erre fölkelt Ezra és megeskette a papoknak, a levitáknak s egész Izraélnek nagyjait, hogy e szerint fognak cselekedni; és megesküdtek.
Fölkele annakokáért Ezsdrás, és megesketé a papoknak, a Lévitáknak és az egész Izráelnek fejedelmeit, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni; és megesküvének.
6 És fölkelt Ezra az Istennek háza elől s elment Jehóchánánnak, Eljásib fiának kamarájába; elment oda, kenyeret nem evett s vizet nem ivott, mert gyászol vala a számkivetés hűtelensége miatt.
És fölkele Ezsdrás az Isten háza elől, és elméne Jóhanánnak, Eliásib fiának szobájához s bemenvén abba, kenyeret nem evék, sem vizet nem ivék, mert gyászol vala a rabságból hazajöttek vétke miatt.
7 És hírt vittek szét; Jehúdában és Jeruzsálemben mind a számkivetés fiaihoz, hogy gyülekezzenek Jeruzsálembe:
És meghirdeték Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, a kik a rabságból hazajöttek, hogy Jeruzsálembe gyűljenek;
8 és mindenki, a ki el nem jön három nap alatt a nagyok és vének határozata szerint, átokká tétessék egész jószága, ő pedig elkülöníttessék a számkivetés gyülekezetéből.
Valaki pedig el nem jön harmadnapra, a fejedelmek és vének tanácsa szerint, adassék minden vagyona a templomnak, és ő maga vettessék ki a rabságból hazajötteknek gyülekezetéből.
9 És gyülekeztek mind a Jehúda s Benjámin emberei Jeruzsálembe három nap alatt, még pedig a kilenczedik hónapban, a hónap huszadikán; és leült az egész nép az Isten háza előtti téren, reszketve a dolog miatt s az esőzésektől.
Összegyűlének azért Júdának és Benjáminnak minden férfiai harmadnapra Jeruzsálembe a kilenczedik hóban, e hó huszadik napján, és leüle az egész nép az Isten házának piaczán, aggódván e dolog és az esőzések miatt.
10 És fölkelt Ezra a pap és szólt hozzájuk: Ti hűtlenkedtetek és vettetek magatoknak idegen nőket, hozzátéve Izraél bűnösségéhez.
Ekkor fölkele Ezsdrás, a pap, és monda nékik: Ti vétkeztetek, hogy idegen feleségeket vettetek magatoknak, hogy ezzel is többítenétek Izráel vétkét;
11 És most tegyetek vallomást az Örökkévalónak, őseitek Istenének s tegyétek meg az ő akaratját s különödjetek el az ország népeitől s az idegen nőktől.
Annakokáért tegyetek vallást az Úr előtt, atyáitoknak Istene előtt, és cselekedjetek az ő akaratja szerint, elkülönítvén magatokat e föld népeitől és az idegen feleségektől.
12 És felelt az egész gyülekezet s mondták fenhangon: Úgy van, szavad szerint kell nekünk cselekednünk;
És felele az egész gyülekezet, és monda felszóval: Ekképen, a te beszéded szerint kell minékünk cselekednünk!
13 azonban a nép számos s az idő esőzésnek ideje s nincs erő künn állani, a munka pedig nem egy napra s nem kettőre való, mert sokat vétkeztünk a dologban.
De e nép igen sok és az esős idő miatt kivül nem állhatunk; annak felette ez nem egy, sem nem két napi munka, mert sokan vagyunk, a kik vétkeztünk e dologban;
14 Álljanak csak elő a mi nagyjaink az egész gyülekezet részére, s mindenki, a ki városainkban van, a ki idegen nőt vett magának, jőjjön el a meghatározott idő szerint s velük mindegyik városnak vénei s birái, míg el nem hárítottuk magunkról Istenünk föllobbant haragját a dolog iránt.
Hadd álljanak hát elő fejedelmeink, az egész gyülekezeté, és mindenki, a ki idegen feleséget vett magának, városonként jőjjön elő bizonyos időben s velök a városoknak vénei és birái, hogy elfordítsuk magunkról a mi Istenünknek e dolog miatt való búsulásának haragját!
15 Csak Jónátán, Aszáél fia, s Jachzeja, Tikva fia, állottak ellene ennek, és Mesullám és Sabbetáj, a levita támogatták őket.
Csak Jónathán, az Asáhel fia és Jahzéja, a Tikva fia állának fel ez ellen és Mésullám és Sabbethai, a Léviták támogaták őket.
16 És cselekedtek ekképen a számkivetés fiai, és kiszemeltettek Ezra a pap meg férfiak, az atyai házak fejei atyai házaik szerint a mindannyian nevükkel; és leültek a tizedik hónap első napján, hogy megvizsgálják a dolgot.
És cselekedének ekképen azok, a kik a rabságból hazajöttek; és választa magának Ezsdrás, a pap férfiakat, a családfőket, családjuk szerint, s mindnyájok nevei feljegyeztettek. És összeülének a tizedik hó első napján, hogy nyomozzák e dolgot;
17 És végeztek mind a férfiakkal, a kik idegen nőket vettek maguknak az első hónap első napjáig.
És bevégezék azt mindazon férfiakra nézve, a kik idegen feleséget vettek vala magoknak, az első hónak első napjáig.
18 És találtattak a papok fiai közül, a kik idegen nőket vettek maguknak: Jésúának, Jóczádák fiának s testvéreinek fiai közül: Máaszéja, Eliézer, Járib és Gedalja.
Találtatának pedig a papok fiai közül, a kik idegen feleségeket vettek vala magoknak, Jésuának, a Jósádák fiának és az ő testvéreinek fiai közül: Maaséja, Eliézer, Járib és Gedálja;
19 És adták kezüket, hogy eltávolítják nejeiket s bűnáldozatot hoznak, egy kost bűnükért.
És kezöket adák, hogy elbocsátják feleségeiket és egy kos áldozására ítéltetének vétkükért;
20 És Immér fiai közül: Chanáni s Zebadja.
Immér fiai közül pedig: Hanáni és Zebádja.
21 És Chárim fiai közül: Máaszeja, Élija, Semája, Jechíél és Uzzija.
Hárim fiai közül: Maaszéja, Elija, Semája, Jéhiel és Uzzia,
22 És Paschúr fiai közül: Eljóénáj, Máaszeja, Jismaél, Netanél, Józábád és Eleásza.
Pashur fiai közül: Eljoénaj, Maaszéja, Ismáel, Nethanéel, Józabád és Elásza;
23 És a leviták közül: Józábád. Simei, Kélája, azaz Kelíta, Petachja, Jehúda és Eliézer.
Továbbá a Léviták közül: Józabád, Simei és Kélája. (az a Kelita), Pethahja, Júda és Eliézer;
24 És az énekesek közül: Eljásib. És a kapuőrök közül Sallúm, Télem és Úri.
Az énekesek közül pedig: Eliásib, s a kapunállók közül: Sallum, Telem és Uri;
25 És az izraéliták közül: Pareós fiai közül: Ramja, Jizzija, Malkija, Mijjámin, Eleázár, Malkija és Benája.
Továbbá Izráel népéből: Parós fiai közül: Ramia, Jezija, Malkija, Mijámin, Eleázár, Malkija és Benája;
26 És Élám fiai közül: Mattanja, Zekharja, Jechíél, Abdi, Jerémót és Élija.
Elám fiai közül: Mattánia, Zakariás, Jéhiel, Abdi, Jerémóth és Élija;
27 És Zattú fiai közül: Eljóénaj, Eljásib, Mattanja, Jerémót, Zábád és Aziza.
Zattu fiai közül: Eljóénai, Eljásib, Mattánia, Jerémóth, Zabád és Aziza;
28 És Bébáj fiai közül: Jehóchánán, Chananja, Zabbáj, Atláj.
Bébai fiai közül: Jóhanán, Hanánia, Zabbai és Athlai;
29 És Báni fiai közül: Mesullám, Mallúk, Adája, Jásúb, Seál és Rámót.
Báni fiai közül: Mesullám, Mallukh, Adája, Jásub, Seál és Rámóth;
30 És Páchat-Móáb fiai közül: Adná, Kelál, Benája, Máaszéja, Mattanja, Beczálél s Binnúj és Menasse.
Pahath-Moáb fiai közül: Adna, Kelál, Benája, Maaszéja, Mattánia, Besaléel, Binnui és Manasse;
31 És Chárim fiai közül: Eliézer, Jissija, Malkija, Semája, Simeón;
A Hárim fiai pedig: Eliézer, Jissija, Malkija, Semája, Simeon;
32 Benjámin, Mallúk, Semarja.
Benjámin, Mallukh, Semarja;
33 Chásúm fiai közül: Mattenáj, Mattátta, Zábád, Elífélet, Jerémáj, Menasse, Simei.
Hásum fiai közül: Mattenai, Mattattá, Zabád, Elifélet, Jerémai, Manasse, Simei,
34 Báni fiai közül: Máadáj, Amrám és Úél;
Báni fiai közül: Maádai, Amrám és Uél;
35 Benája, Bédja, Kelúhú;
Benája, Bédéja, Keluhu;
36 Vanja, Merémót, Eljásib;
Vanja, Merémóth, Eliásib;
37 Mattanja, Mattenáj és Jáaszáj;
Mattánia, Mattenai és Jaaszái;
39 és Selemja, Nátán s Adája;
Selemia, Náthán és Adája;
40 Maknadbáj, Sásaj, Sáraj;
Makhnadbai, Sásai, Sárai;
41 Azarél, Selemjáhú, Semarja;
Azareél, Selemia és Semária;
42 Sallúm, Amarja, József.
Sallum, Amaria, József:
43 Nebó fiai közül: Jeíél, Mattitja, Zábád, Zebína, Jaddáj, Jóél, Benája.
A Nebó fiai közül: Jéiel, Mattithja, Zabád, Zebina, Jaddai, Jóel, Benája.
44 Mindezek elvettek idegen nőket s voltak közülük, kiknek a nőktől gyermekeik voltak.
Mindezek idegen feleségeket vettek vala magoknak. És valának e feleségek között olyanok is, a kik már fiakat szültek.