Prédikátor 1
1 Szavai Kóhéletnek, Dávid fiának, a ki király volt Jeruzsálemben.
Die Worte des Davidsohnes Kohelet, des Königs von Jerusalem, lauten:
2 Hiúságok hiúsága, mondja Kóhélet, hiúságok hiúsága, minden hiúság!
"Eitel, Eitelkeit", so spricht Kohelet, "Eitel, Eitelkeit, 's ist alles eitel."
3 Mi nyeresége van az embernek minden fáradságában, melylyel fárad a nap alatt?
Was hat der Mensch von seiner Mühe all, mit der er unter dieser Sonne regsam ist; ,
4 Nemzedék megy s nemzedék jön, de a föld fönnáll örökké.
Geschlechter gehn, Geschlechter kommen; doch ewig bleibt die Erde stehen.
5 S fölkél a nap és lenyugszik a nap, s a helyére siet, a hol fölkél.
Aufgeht die Sonne, untergeht die Sonne, sie keucht nach ihrem Ort und geht doch wieder auf.
6 Megy délnek, majd északnak kerül át, folyton kerűlve jár a szél és kerüléseihez tér vissza a szél.
Der Wind weht nach dem Süden und kreist zum Norden; er geht im Kreis, und nur zu seinem Kreislauf kehrt der Wind zurück.
7 Mind a patakok a tengerbe folynak, de a tenger nem telik meg; azon helyre, a hova folynak a patakok, oda folynak ők ismét.
Die Ströme ziehen all zum Meere; doch wird das Meer nicht voll. Zur Stätte, wo der Ströme Quelle, kehren sie zu neuem Laufe.
8 Mind a dolgok fáradoznak: nem bírja senki elmondani, szem nem lakik jó1 látással és fű1 nem telik meg hallással.
Die Worte all versagen; kein Mensch kann es erklären; kein Auge völlig übersehen, kein Ohr erschöpfend es vernehmen.
9 A mi volt, ugyancsak az, a mi lesz, a mi történt, ugyancsak az, a mi történni fog; s nincs semmi új a nap alatt.
Was einst gewesen, das ist jetzt, und was geschehen, das geschieht. Nichts Neues gibt es unter dieser Sonne.
10 Van dolog, melyről azt mondják: nézd, ez új – rég meg volt az ősidőkben, melyek előttünk voltak.
Ist etwas da, wovon man sagen kann: "Sieh, dies ist neu!"? Es war schon längst zu einer Zeit, die vor uns liegt.
11 Nincs megemlékezés az előbbiekről, s az utóbbiakról sem, a kik lesznek majd, nem lesz megemlékezés azoknál, kik legutóbb lesznek.
Von den Verflossenen weiß man nichts; doch auch der Künftigen gedenken die nicht mehr, die später kommen.
12 Én, Kóhélet, király voltam Izraél fölött Jeruzeálemben.
Ich, Kohelet, war zu Jerusalem ein König über Israel.
13 És rá adtam szívemet, hogy kutassak és vizsgálódjam a bölcseséggel mind arról, a mi történt az ég alatt; rossz egy bajlódás az, melyet Isten adott az ember fiainak, hogy vele bajlódjanak.
Ich war bedacht, zu forschen, zu ergründen an der Weisheit Hand, was unterm Himmel sich vollzieht. Ein leidig Ding, was Gott den Menschenkindern zugeteilt zu ihrer Plage.
14 Láttam mind a dolgokat, melyek történtek a nap alatt; s íme mind hiúság és szélnek hajhászása.
Ich sah, was unter dieser Sonne je geschehen. Sieh, alles war nur eitel und Geistesspiel,
15 A mi görbe, nem bír egyenessé válni, és hiányt nem lehet számlálni.
nur Krummes, das man nie gerade macht, nur Mangelhaftes, das man nicht berechnen kann.
16 Beszéltem én szívemmel, mondván: én íme nagyobbítottam és gyarapítottam bölcsességemet mindazok fölött, kik előttem voltak Jeruzsálem fölött, és szívem sok bölcsességet és tudást látott.
Ich sagte mir: "Fürwahr, ich wurde groß und wuchs an Weisheit über alle, die vor mir zu Jerusalem geherrscht. Viel Weisheit und viel Wissen sah mein Geist."
17 És ráadtam szívemet, bogy megismerjek bölcseséget, és megismerjek eszelősséget és balgaságot; megismertem, hogy ez is szélnek hajhászata.
Doch als ich meinen Sinn darauf gelenkt, herauszubringen, was es um die Weisheit und um Wissen sei, um Torheit und um Tollheit, da kam ich zu der Einsicht: Auch das ist selbst ein Hirngespinst.
18 Mert a hol sok a bölcseség, sok a boszúság; és a ki tudást gyarapít, fájdalmat gyarapít.
Denn wo viel Weisheit, ist viel Ärger. Wer Wissen mehrt, der mehrt auch Leid.
