Prédikátor 1
1 Szavai Kóhéletnek, Dávid fiának, a ki király volt Jeruzsálemben.
Saarnaajan sanat, Daavidin pojan, joka oli kuninkaana Jerusalemissa.
2 Hiúságok hiúsága, mondja Kóhélet, hiúságok hiúsága, minden hiúság!
Turhuuksien turhuus, sanoi saarnaaja, turhuuksien turhuus; kaikki on turhuutta!
3 Mi nyeresége van az embernek minden fáradságában, melylyel fárad a nap alatt?
Mitä hyötyä on ihmiselle kaikesta vaivannäöstänsä, jolla hän vaivaa itseänsä auringon alla?
4 Nemzedék megy s nemzedék jön, de a föld fönnáll örökké.
Sukupolvi menee, ja sukupolvi tulee, mutta maa pysyy iäti.
5 S fölkél a nap és lenyugszik a nap, s a helyére siet, a hol fölkél.
Ja aurinko nousee, ja aurinko laskee ja kiiruhtaa sille sijallensa, josta se jälleen nousee.
6 Megy délnek, majd északnak kerül át, folyton kerűlve jár a szél és kerüléseihez tér vissza a szél.
Tuuli menee etelään ja kiertää pohjoiseen, kiertää yhä kiertämistään, ja samalle kierrollensa tuuli palajaa.
7 Mind a patakok a tengerbe folynak, de a tenger nem telik meg; azon helyre, a hova folynak a patakok, oda folynak ők ismét.
Kaikki joet laskevat mereen, mutta meri ei siitänsä täyty; samaan paikkaan, johon joet ovat laskeneet, ne aina edelleen laskevat.
8 Mind a dolgok fáradoznak: nem bírja senki elmondani, szem nem lakik jó1 látással és fű1 nem telik meg hallással.
Kaikki tyynni itseänsä väsyttää, niin ettei kukaan sitä sanoa saata. Ei saa silmä kylläänsä näkemisestä eikä korva täyttänsä kuulemisesta.
9 A mi volt, ugyancsak az, a mi lesz, a mi történt, ugyancsak az, a mi történni fog; s nincs semmi új a nap alatt.
Mitä on ollut, sitä vastakin on; ja mitä on tapahtunut, sitä vastakin tapahtuu. Ei ole mitään uutta auringon alla.
10 Van dolog, melyről azt mondják: nézd, ez új – rég meg volt az ősidőkben, melyek előttünk voltak.
Jos jotakin on, josta sanotaan: "Katso, tämä on uutta", niin on sitä kuitenkin ollut jo ennen, ammoisina aikoina, jotka ovat olleet ennen meitä.
11 Nincs megemlékezés az előbbiekről, s az utóbbiakról sem, a kik lesznek majd, nem lesz megemlékezés azoknál, kik legutóbb lesznek.
Ei jää muistoa esi-isistä; eikä jälkeläisistäkään, jotka tulevat, jää muistoa niille, jotka heidän jälkeensä tulevat.
12 Én, Kóhélet, király voltam Izraél fölött Jeruzeálemben.
Minä, saarnaaja, olin Israelin kuningas Jerusalemissa.
13 És rá adtam szívemet, hogy kutassak és vizsgálódjam a bölcseséggel mind arról, a mi történt az ég alatt; rossz egy bajlódás az, melyet Isten adott az ember fiainak, hogy vele bajlódjanak.
Ja minä käänsin sydämeni viisaudella tutkimaan ja miettimään kaikkea, mitä auringon alla tapahtuu. Tämä on vaikea työ, jonka Jumala on antanut ihmislapsille, heidän sillä itseään rasittaaksensa.
14 Láttam mind a dolgokat, melyek történtek a nap alatt; s íme mind hiúság és szélnek hajhászása.
Minä katselin kaikkia tekoja, mitä tehdään auringon alla, ja katso, se on kaikki turhuutta ja tuulen tavoittelua.
15 A mi görbe, nem bír egyenessé válni, és hiányt nem lehet számlálni.
Väärä ei voi suoristua, eikä vajaata voi täydeksi laskea.
16 Beszéltem én szívemmel, mondván: én íme nagyobbítottam és gyarapítottam bölcsességemet mindazok fölött, kik előttem voltak Jeruzsálem fölött, és szívem sok bölcsességet és tudást látott.
Minä puhuin sydämessäni näin: Minä olen hankkinut suuren viisauden ja sitä yhä lisännyt, jopa yli kaikkien, jotka ovat ennen minua Jerusalemissa hallinneet, ja paljon on sydämeni nähnyt viisautta ja tietoa.
17 És ráadtam szívemet, bogy megismerjek bölcseséget, és megismerjek eszelősséget és balgaságot; megismertem, hogy ez is szélnek hajhászata.
Ja minä käänsin sydämeni tutkimaan viisautta ja tietoa, mielettömyyttä ja tyhmyyttä, ja minä tulin tietämään, että sekin oli tuulen tavoittelemista.
18 Mert a hol sok a bölcseség, sok a boszúság; és a ki tudást gyarapít, fájdalmat gyarapít.
Sillä missä on paljon viisautta, siinä on paljon surua; ja joka tietoa lisää, se tuskaa lisää.
