< 5 Mózes 33 >
1 Ez pedig az áldás, mellyel megáldotta Mózes, Isten embere, Izrael fiait az ő halála előtt.
這是天主的人,梅瑟死前賜予以四色列子民的祝福。
2 És mondta: Az Örökkévaló Szinájról jött és sugárzott neki Széirről, fénylett Párán hegyéről és eljött a szentség tízezrei közül, jobbja felől a törvény tüze számukra.
他說:「上主由西乃而來,從色依爾光照他的百姓,由帕蘭山射出光輝,從卡德士的默黎巴前進,由他的右邊有烈火發出。
3 És szerette is a népet, minden szentjei a te kezedben vannak és ők lábaidnál elterülve fogadják szózataidat.
你實在愛你的人民,眾聖者都在你手中;他們俯伏在你腳前,領受你的教導。
4 A tan, melyet parancsolt nekünk Mózes, öröksége Jákob gyülekezetének.
梅瑟給我們立定法律,作為雅各伯會眾的產業時,
5 Így lett királlyá Jesúrunban, midőn összegyűltek a nép fejei, együvé Izrael törzsei.
人民的首領與以色列支派會合時,上主在耶叔戎中作了王。
6 Éljen Rúben és meg ne haljon, hogy ne legyenek emberei csekély számmal.
願勒烏本生存,不至滅亡! 願他的人數不再減少! 」
7 Ezt pedig Júdáról; és mondta: Hallgasd meg, Örökkévaló, Júda szavát és népéhez vidd őt; hatalmával harcoljon magáért és segítsége elleneivel szemben te légy!
他論及猶大這樣說:「上主! 願你俯聽猶大的聲音,領他重歸自己的民族;以你的手為他交戰,協助他抵抗他的仇敵! 」
8 Léviról mondta: Tummimod és Urimod jámbor férfiúdé, kit megkísértettél Másszóban, kivel pörlekedtél Merivó vizeinél;
論及肋未說:「願你將你的「突明」賜給肋未,將你的「烏陵」,賜給對你虔誠的人,就是你在瑪撒曾試探過,在默黎巴水旁曾考驗過的人,
9 aki mondta atyjáról és anyjáról: Nem láttam, testvéreit nem ismert és gyermekeiről nem tudott, mert szózatodat őrizték meg és szövetségedet tartották meg.
也就是那些論及自己的父母說:我沒有顧及他們,對自己的兄弟不加重視,對自己的子女也漠不關心的人! 他們只遵守你的話,持守你的盟約。
10 Tanítják rendeleteidre Jákobot és tanodra Izraelt, tesznek füstölőszert színed elé és égőáldozatot oltárodra.
他們要將你的誡命教給雅各伯,將你的法律授給以色列;在你面前獻上馨香,在祭壇上獻上全燔祭。
11 Áldd meg, Örökkévaló, az ő erejét és keze munkája legyen kedves előtted; zúzd össze ellenei ágyékát és gyűlölőit, hogy föl ne támadjanak!
上主! 願你祝福他的勇力,悅納他手中的作為;對反抗他的人,願你打斷他們的腰,使惱恨他的人,再也不得起立! 」
12 Benjáminról mondta: Az Örökkévaló kedveltje, bizton lakik mellette; védelmezi őt minden időben és vállai között lakozik.
論及本雅明說:「上主所鍾愛的,他必安居樂業;至高者日日庇護他,住在他兩肩之間。」
13 Józsefről mondta: Isten áldotta az ő országa, az ég drágaságával, harmattal és az alant heverő mélység vizével;
論及若瑟說:「願他的地蒙受上主的祝福! 願天上甘露,地下深藏的淵泉,
14 a nap érlelte termésének drágaságával, mint a hónapok hajtásának drágaságával;
因太陽而出產的美果,靠月亮而出產的寶物,
15 az ős hegyek javával és az örök halmok drágaságával;
太古山岳的珍品,永恒丘陵的美物,
16 az ország drágaságával és bőségével, mint a csipkebokorban lakozónak kegyével! Szálljon ez József fejére, feje tetejére testvérei koszorúzottjának!
地上的寶物及其富藏,以及住在荊棘叢中者的恩惠,都臨到若瑟頭上,降在兄弟中為首者的頭頂上!
17 Első fajzású tulka dísze ő neki és Reém szarvai az ő szarvai, azokkal döf le népeket, egyetemben a föld végéig; ezek pedig Efráim tízezrei és Menásse ezrei.
他的健壯有如頭胎的公牛,他的雙角像是野牛的雙角,用以抵觸萬民,直到地極。這是厄弗辣因的萬軍,即是默納協的勁旅。」
18 Zebúlunnak mondta: Örvendj Zebúlun mentedben, Isszáchár pedig sátraidban.
論及則步隆說:「則步隆! 你要在旅途中喜樂;至於你、依撒加爾! 你要在帳幕內歡樂。
19 Népeket hívnak a hegyre, ott áldoznak igazságos áldozatokat, mert a tengerek bőségét szívják és a fövény rejtette kincseket.
他們要邀請人民上山,在那裏奉獻應獻的祭祀,因為他們要吸收海洋的富饒,沙中潛藏的珠寶。」
20 Gádról mondta: Áldott, aki kiterjeszti Gád határát! Mint oroszlán tanyázik és szétszaggat kart; meg koponyát.
論及加得說:「那使加得擴張的,應受讚美! 他臥下彷彿一隻母獅,撕裂了人的手臂和頭顱。
21 És kiszemelte magának a legelejét, mert ott van a törvényhozó része elrejtve; és járt a nép élén, végezte az Örökkévaló igazát és ítéleteit Izraellel.
他為自己選取了為首的一分,因為那原是為首領保留的一分。他走在人民之前,執行了上主的法令,和他對以色列的旨意。」
22 Dánról mondta: Dán fiatal oroszlán, előront Básánból.
論及丹說:「丹好似由巴商跳出的幼獅。」
23 Náftáliról mondta: Náftáli jóllakva keggyel és telve az Örökkévaló áldásával, nyugatra és délre végy birtokot.
論及納斐塔里說:「納斐塔里,飽受恩愛,充滿上主的祝福,海和南部將是他的產業。」
24 Ásérről mondta: Áldott a fiúk közül Ásér; legyen ő kedveltje testvéreinek és mártsa olajba lábát.
論及阿協爾說:「眾子中最受祝福的是阿協爾;願他獲得兄弟的恩待,在油中洗腳!
25 Vas és érc a te záraid és napjaiddal növekedik erőd is.
願你有銅鐵的門閂;願你一生獲享安寧! 」
26 Nincs olyan, mint az Isten, ó Jesúrun! Bejárja az eget segítségedre és fönségében a fellegeket.
沒有一個像耶叔戎的天主,他騰空駕雲,在威嚴中來援助你。
27 Menedék az ősidők Istene és alant örök hatalom, elűzte előled az ellenséget és mondta Pusztítsd el!
亙古的天主是你的避難所,他永遠的手臂是你的支柱;他由你面前驅走了敵人,是他向你下命說:毀滅罷!
28 Így lakott Izrael biztonságban, egymaga Jákob forrása, gabona és must országában, még ege is permetez harmatot.
因此,以色列能以安居樂業,雅各伯的後裔定居在產糧出酒之地,天也從上降下甘露。
29 Boldog vagy te Izrael ki olyan, mint te? nép, segítve az Örökkévalótól, ki segítséged pajzsa és fenséged kardja! Ellenségeid hízelegnek neked, te pedig az ő magaslataikat taposod.
以色列,你真是有福的;為上主所拯救的人民,有誰相似你﹖他是你護身的盾牌,是使你勝利的刀劍。你的仇敵必將奉承你,而你卻要踐踏他們的背脊。