2 Sámuel 22
1 És elmondta Dávid az Örökkévalónak ez ének szavait, amely napon megmentette őt az Örökkévaló mind az ellenségei kezéből meg Sául kezéből.
David kvad dette kvædet åt Herren då Herren hadde frelst honom frå alle uvenerne sine, og frå Saul:
2 Mondta: Oh Örökkévaló, szirtem és váram és megszabadítóm nekem.
«Herren er mitt berg og mi festning og min frelsar.
3 Isten, sziklám, kihez menekülök; pajzsom, üdvöm szaruja, mentsváram és menedékem, segítőm, erőszaktól megsegítesz.
Gud er mitt berg som eg flyr til! Min skjold og mitt frelseshorn Mi høge borg! mi livd! Frelsaren min som friar meg ifrå vald!
4 A dicséretest szólítom, az Örökkévalót, és elleneimtől megsegíttetem.
Eg kallar på Herren, den høglova: Frå fiendarne mine frelsar han meg.
5 Mert körülfogtak halálnak hullámai, vésznek árjai ijesztettek;
Daudens brot og brand kringsette meg. Straumar av vondskap skræmde meg.
Helheims reip var snørde ikring meg. Daudsens snaror fanga meg. (Sheol h7585)
7 Szorultságomban szólítom az Örökkévalót és Istenemhez kiáltok: hallotta templomából szavamat, fohászom eljutott füleibe.
Men Herren kalla eg på i mi trengsla, eg ropa til min Gud. Han høyrde frå templet sitt røysti mi, mitt rop rakk fram til øyro hans.
8 Megingott, megrezgett a föld, az ég alapjai megreszkettek, meginogtak, mert haragra lobbant.
Jordi skok seg og skalv, himmelens grunnvollar dirra, Dei skok seg, for harmen hans loga upp:
9 Füst szállott föl orrából és tűz emésztett a szájából, parázs izzott belőle.
Røyk steig upp frå nasen hans, eld frå munnen hans åt ikring seg, gloande kol loga frå honom.
10 Meghajtotta az eget és leszállt, ködhomály lábai alatt.
Han lægde himmelen og steig ned, med kolmyrker under føterne sine.
11 Kérubra ült és repült, megjelent szélnek szárnyain.
Han for fram på kerub og flaug og sveiv på vengjerne åt vinden.
12 Sötétséget tett maga köré sátorrá, vizek tömegét, fellegek sűrűjét.
Myrkret gjorde han til åklæde kring seg, tjeldet hans var myrke vatn, tjukke skyer.
13 A fényből őelőtte tűzparazsak izzottak.
Frå glansen fyre andlitet hans brann gloande kol.
14 Égből dörög az Örökkévaló, s a legfelsőbb adja a hangját.
Herren tora i himmelen, den Høgste let høyra si røyst:
15 Küldött nyilakat és szétszórta őket, villámot és megzavarta.
Pilerne sine skaut han og spreidde deim, eldingar sende han og fortulla deim.
16 Meglátszottak tengernek medrei, feltárultak a világ alapjai, dorgálásától az Örökkévalónak, orra fuvallatának leheletétől.
Djupålarne i havet kom upp i dagen, grunnvollarne i jordi vart berrsynte ved Herrens trugsmål, ved andepusten frå hans nase.
17 Lenyúl magasból, megfog engem, kihúz engem nagy vizekből.
Han rette ut handi frå høgdi og greip meg, han drog meg upp or store vatn.
18 Megment hatalmas ellenemtől, gyűlölőimtől, mert erősebbek nálam.
Han frelste meg frå min megtige fiende, frå uvenern’ mine, dei var meg for sterke.
19 Elémtörtek balsorsom napján, de az Örökkévaló támaszom volt.
Dei for imot meg på motgangsdagen; men Herren vart studnaden min.
20 Kivezetett engem tágas térre, kiragadt; mert kedvelt engem.
Han førde meg ut i vidt rom. Han frelste meg, for han hadde hugnad i meg.
21 Cselekszik velem az Örökkévaló igazságom szerint, kezeim tisztasága szerint viszonoz nekem.
Herren gjorde med meg etter rettferdi mi, han lønte meg etter reinleiken i henderne mine.
22 Mert megőriztem az Örökkévaló útjait és nem tértem el gonoszul Istenemtől;
For eg tok vare på Herrens vegar, fall ikkje i vondskap frå min Gud.
23 mert ítéletei mind előttem vannak és törvényei – nem térek el tőlük.
Nei, alle hans rettar hadde eg for auga, bodordi hans veik eg ikkje ifrå.
24 Gáncstalan voltam előtte: őrizkedtem bűnömtől.
So var eg ulastande for honom og tok meg i vare for mi synd.
25 S viszonzott nekem az Örökkévaló igazságom szerint, tisztaságom szerint, mely szemei előtt volt.
Og Herren lønte meg etter mi rettferd, etter reinleiken min for hans augo.
26 Kegyessel kegyesen bánsz, gáncstalan vitézzel gáncstalanul;
Mot den godlyndte syner du deg godlyndt, mot ulastande kjempa ulastande.
27 megtisztulttal tisztán bánsz, fonákkal ferdén.
Mot den reine syner du deg rein, mot den rangsnudde syner du deg rang.
28 S a szegény népet megsegíted, szemeid a büszkék ellen, hogy lealázzad.
For du frelsar arme folk, men augo dine er mot dei ovmodige til å tvinga deim ned.
29 Mert te vagy mécsesem, Örökkévaló, s az Örökkévaló fénnyé teszi sötétségemet.
For du er mi lampa, Herre, og Herren gjer myrkret mitt bjart.
30 Mert veled rohanok meg csapatot, Istenemmel ugrok föl falra.
Ved deg eg renner mot herflokkar, ved min Gud stormar eg murar.
31 Az Isten – gáncstalan az útja, az Örökkévaló szava salaktalan, pajzsa ő mind a hozzá menekülőknek.
Gud, ulastande er hans veg; Herrens ord er skirt, han er ein skjold for alle deim som flyr til honom.
32 Mert ki Isten az Örökkévalón kívül, és ki a szikla Istenünkön kívül?
For kven er Gud forutan Herren? Kven er eit berg utan vår Gud?
33 Az Isten az én váram, erőm, fölszabadította akadálytól utamat.
Gud, han som gyrder meg med kraft, og leider den ulastande på hans veg,
34 Olyanná teszi lábaimat mint az őzök, állnom enged magaslataimon.
som gjev meg føter liksom hindarne, og set meg upp på høgderne mine,
35 Harcra tanítja kezeimet, hogy ércíjat fogjanak karjaim.
som lærer henderne mine upp til strid, so armarne spenner koparbogen.
36 Adtad nekem üdvödnek pajzsát, naggyá tesz a nyájasságod.
Du gav meg frelsa di til skjold, og småminkingi di ho gjorde meg stor.
37 Kitágítod léptemet én alattam, hogy meg ne tántorodjanak a bokáim.
Du gjorde rom for stigi mine, og oklo mine vagga ikkje.
38 Üldözöm ellenségeimet és megsemmisítem, vissza se térek, míg el nem pusztítottam őket.
Eg forfylgde fiendarne mine og tynte deim. Eg vende ikkje um fyrr eg fekk gjort ende på deim.
39 Elpusztítottam, szétzúztam, hogy föl nem kelnek, elhulltak lábaim alatt.
Eg gjorde ende på deim og slo deim i knas, so dei vann ikkje reisa seg. Dei fall under føterne mine.
40 Felöveztél erővel a harcra, legörnyeszted támadóimat alattam.
Du gyrde meg med kraft til striden. Du bøygde motmennern’ mine under meg.
41 Ellenségeimet háttal fordítottad felém, gyűlölőimet, hogy kiirtsam.
Fiendarne mine let du snu ryggen til meg, deim som hatar meg, rudde eg ut.
42 Felnéznek, de nincs segítő, az Örökkévalóhoz, de nem hallgatta meg őket.
Dei såg seg um - men ingen frelste - til Herren, men han svara deim ikkje.
43 Szétmorzsolom őket, mint földnek porát, mint utcák sarát, letaposom, ellapítom.
Eg smuldra deim som dust på jordi; som søyla på gator krasa eg deim; eg trakka deim ned.
44 Megszabadítottál népek küzdelmeitől, megtartasz nemzetek fejének, nem ismertem nép szolgál engem.
Du frelste meg ut or mitt folks ufred, til hovud for heidningar vara du meg; folk som eg ikkje kjende, tente meg.
45 Külföldnek fiai hízelegnek énnekem, fülhallásra engednek nekem.
Ukjende folk smeikte for meg, ved gjetordet um meg lydde dei meg.
46 Külföldnek fiai ellankadnak, remegve jönnek zárt helyeikből.
Ja, framandfolk visna av, gjekk skjelvande ut or borgerne sine.
47 Él az Örökkévaló, áldva legyen a sziklám, magasztaltassék Isten, üdvöm sziklája;
Herren liver! lova vere han, mitt berg! Ja, upphøgd vere Gud, mitt frelse-berg,
48 az Isten, ki nekem megtorlást enged és népeket ledönt alattam,
Gud som gjev meg hemn, legg folkeslag under meg
49 kiszabadít ellenségeim közül, és támadóim közül fölemelsz, erőszaknak emberétől megmentesz.
og fører meg ut frå fiendarne mine! Ja - du som lyfter meg høgt yver motmennern’ mine og bergar meg undan frå valdsmanns hand!
50 Azért dicsőítlek, Örökkévaló, a nemzetek között és dallok a nevednek.
Difor, Herre, vil eg prisa deg millom heidningarn’, og lovsyngja ditt namn.
51 Segítség tornya a királyának és kegyet mivel fölkentjével Dáviddal, meg magzatjával örökké.
For han gjer kongen sin sigersæl, gjer miskunn mot honom han salva, mot David og ætti hans til æveleg tid.»
