< 2 Sámuel 2 >
1 Volt pedig ezután, megkérdezte Dávid az Örökkévalót, mondván: Fölmenjek-e Jehúda városainak egyikébe? Szólt hozzá az Örökkévaló: Menj föl. És mondta Dávid: Hová menjek föl? Mondta: Chebrónba.
그 후에 다윗이 여호와께 물어 가로되 `내가 유다 한 성으로 올라가리이까?' 여호와께서 가라사대 올라가라 다윗이 가로되 `어디로 가리이까' 가라사대 헤브론으로 갈지니라
2 Fölment oda Dávid, meg két felesége is: a Jizreélbeli Achínóam és Abigájil, a Karmellbeli Nábál felesége.
다윗이 그 두 아내 이스르엘 여인 아히노암과 갈멜 사람 나발의 아내 되었던 아비가일을 데리고 그리로 올라갈 때에
3 Embereit is, kik vele voltak, fölvezette Dávid kit-kit a házával; és laktak Chebrón városaiban.
또 자기와 함께한 종자들과 그들의 권속들을 다 데리고 올라가서 헤브론 각 성에 거하게 하니라
4 Ekkor jöttek Jehúda emberei és fölkenték ott Dávidot királynak Jehúda háza fölé. Tudtára adták Dávidnak, mondván: Jábés-Gileád emberei azok, kik eltemették Sáult.
유다 사람들이 와서 거기서 다윗에게 기름을 부어 유다 족속의 왕을 삼았더라 혹이 다윗에게 고하여 가로되 `사울을 장사한 사람은 길르앗 야베스 사람들이니이다' 하매
5 Küldött tehát Dávid követeket Jábés-Gileád embereihez és szólt hozzájuk: Áldva legyetek az Örökkévalótól, hogy cselekedtétek ezt a szeretetet uratokkal, Sáullal, hogy eltemettétek őt.
다윗이 길르앗 야베스 사람들에게 사자들을 보내어 가로되 `너희가 너희 주 사울에게 이처럼 은혜를 베풀어 장사하였으니 여호와께 복을 받을지어다!
6 Most tehát cselekedjék veletek az Örökkévaló szeretetet és hűséget; meg én is cselekedni fogok veletek a jótett szerint, mivelhogy cselekedtétek ezt a dolgot.
너희가 이 일을 하였으니 이제 여호와께서 은혜와 진리로 너희에게 베푸시기를 원하고 나도 이 선한 일을 너희에게 갚으리니
7 Most tehát erősödjenek kezeitek és legyetek derék emberek, mert meghalt uratok Sául, föl is kentek engem a Jehúda házabeliek királynak maguk fölé.
이제 너희는 손을 강하게 하고 담대히 할지어다! 너희 주 사울이 죽었고 또 유다 족속이 내게 기름을 부어 저희의 왕을 삼았음이니라'
8 Abnér, Nér fia pedig, Sáulnak a hadvezére vette volt Isbósetet, Sául fiát és átvitte Máchanájimba;
사울의 군장 넬의 아들 아브넬이 이미 사울의 아들 이스보셋을 데리고 마하나임으로 건너가서
9 s királlyá tette őt Gileád fölé, az Asúri és Jizreél fölé, Efraim fölé és Benjámin fölé, egész Izrael fölé.
길르앗과 아술과 이스르엘과 에브라임과 베냐민과 온 이스라엘의 왕을 삼았더라
10 Negyven éves volt Isbóset, Sául fia, mikor király lett Izrael fölött és két évig uralkodott; csupán csak Jehúda háza tartott Dáviddal.
사울의 아들 이스보셋이 비로소 이스라엘 왕이 될 때에 나이 사십세며 두 해 동안 위에 있으니라 유다 족속은 다윗을 따르니
11 És volt a napok száma, melyekben Dávid király volt Chebrónban Jehúda háza fölött, hét esztendő és hat hónap.
다윗이 헤브론에서 유다 족속의 왕이 된 날 수는 일곱해 여섯달이더라
12 És kivonult Abnér, Nér fia meg Isbósetnek, Sául fiának szolgái, Máchanájimhól Gibeón felé.
넬의 아들 아브넬과 사울의 아들 이스보셋의 신복들은 마하나임에서 나와서 기브온에 이르고
13 Jóáb, Czerúja fia is meg Dávid szolgái kivonultak és együttesen rájuk találtak Gibeón tava mellett; és maradtak ezek a tó mellett innen, amazok a tó mellett onnan,
스루야의 아들 요압과 다윗의 신복들도 나와서 기브온 못가에서 저희를 만나 앉으니 이는 못 이편이요, 저는 못 저편이라
14 És szólt Abnér Jóábhoz: Keljenek csak föl a legények és játszadozzanak előttünk; mondta, Jóáb: Keljenek föl!
아브넬이 요압에게 이르되 `청컨대 소년들로 일어나서 우리 앞에서 장난하게 하자' 요압이 가로되 `일어나게 하자' 하매
15 Fölkeltek és átkeltek szám szerint: tizenketten Benjámin és Isbóset, Sául fia részéről és tizenketten Dávid szolgái közül.
저희가 일어나 그 수효대로 나아가니 베냐민과 사울의 아들 이스보셋의 편에 열 둘이요 다윗의 신복 중에 열 둘이라
16 Megragadták kiki a másikának fejét, míg kardja a másikának oldalát érte, úgy hogy elestek együttesen. És így nevezték azt a helyet: Kardok telke, mely Gibeónnál van.
각기 적수의 머리를 잡고 칼로 적수의 옆구리를 찌르매 일제히 쓰러진지라 그러므로 그 곳을 헬갓핫수림이라 일컬었으며 기브온에 있더라
17 És felette kemény volt a harc ama napon; és vereséget szenvedett Abnér meg Izrael emberei Dávid szolgái előtt.
그 날에 싸움이 심히 맹렬하더니 아브넬과 이스라엘 사람들이 다윗의 신복들 앞에서 패하니라
18 Volt ott Czerújának három fia: Jóáb, Abísáj és Aszáél; Aszáél könnyűlábú volt, mint valamelyik a szarvasok közül a mezőn.
그 곳에 스루야의 세 아들 요압과 아비새와 아사헬이 있었는데 아사헬의 발은 들노루같이 빠르더라
19 És űzőbe vette Aszáél Abnért és nem tért el, hogy ment volna jobbra vagy balra Abnér mögül.
아사헬이 아브넬을 쫓아 달려가되 좌우로 치우치지 않고 아브넬의 뒤를 쫓으니
20 Ekkor hátrafordult Abnér és mondta: Te vagy az Aszáél? Mondta: Én vagyok.
아브넬이 뒤를 돌아 보며 가로되 `아사헬아 너냐' 대답하되 `내로라'
21 És mondta neki Abnér: Térj el jobb kezed felé vagy bal kezed felé és fogj el magadnak egyet a legények közül és vedd magadnak fegyverzetét! De nem akart Aszáél távozni háta mögül.
아브넬이 저에게 이르되 `너는 좌편으로나 우편으로나 치우쳐서 소년 하나를 잡아 그 군복을 빼앗으라' 하되 아사헬이 치우치기를 원치 않고 그 뒤를 쫓으매
22 Még továbbra is szólt Abnér Aszáélhez: Távozzál hátam mögül, miért üsselek le a földre és hogy emelhetném föl arcomat Jóáb testvéredhez?
아브넬이 다시 아사헬에게 이르되 `너는 나 쫓기를 그치라 내가 너를 쳐서 땅에 엎드러지게 할 까닭이 무엇이냐 그렇게 하면 내가 어떻게 네 형 요압을 대면하겠느냐' 하되
23 De vonakodott távozni; ekkor ágyékba ütötte Abnér a dárda hátsó részével, úgy hogy kiment a dárda hátulról, és elesett ott és meghalt a helyén. Volt pedig, mindenki, ki arra a helyre jött, ahol elesett és meghalt Aszáél, az megállt.
저가 치우치기를 싫어하매 아브넬이 창 뒤끝으로 그 배를 찌르니 창이 그 등을 꿰뚫고 나간지라 곧 그 곳에 엎드러져 죽으매 아사헬의 엎드러져 이르는 자마다 머물러 섰더라
24 És üldözték Jóáb és Abísaj Abnért; a nap lement, mikor Gibeat-Ammához értek, mely Gíach előtt van, Gibeón pusztája felé.
요압과 아비새가 아브넬의 뒤를 쫓아 기브온 거친 땅의 길 가 기아 맞은편 암마산에 이를 때에 해가 졌고
25 És egybegyűltek Benjámin fiai Abnér után, egy csomóvá lettek és megálltak egy dombnak a tetején.
베냐민 족속은 함께 모여 아브넬을 따라 한 떼를 이루고 작은 산꼭대기에 섰더라
26 Odaszólt Abnér Jóábhoz és mondta: Hát örökké emésszen a kard, nem tudod-e, hogy keserűség lesz végül? Hát meddig nem mondod a népnek, hogy térjenek vissza testvéreik mögül?
아브넬이 요압에게 외쳐 가로되 `칼이 영영히 사람을 상하겠느냐? 마침내 참혹한 일이 생길 줄을 알지 못하느냐? 네가 언제나 무리에게 그 형제 쫓기를 그치라 명하겠느냐?'
27 Mondta Jóáb: Él az Isten, bizony ha nem szóltál volna, bizony már reggeltől fogva elvonult volna a nép, egyik a másika mögül.
요압이 가로되 `하나님이 사시거니와 네가 혼단의 말을 내지 아니하였더면 무리가 아침에 다 돌아갔을 것이요 그 형제를 쫓지 아니하였으리라' 하고
28 És megfújta Jóáb a harsonát, erre megállt az egész nép, hogy ne üldözze többé Izraelt; és már tovább nem harcoltak.
나팔을 불매 온 무리가 머물러서고 다시는 이스라엘을 쫓아가지 아니하고 다시는 싸우지도 아니하니라
29 Abnér pedig és emberei mentek a síkságon azon egész éjjel, átkeltek a Jordánon, mentek az egész Bitrónon át és érkeztek Máchanájimba.
아브넬과 그 종자들이 밤새도록 행하여 아라바를 지나 요단을 건너 비드론 온 땅을 지나 마하나임에 이르니라
30 Jóáb is visszatért Abnér mögül és összegyűjtötte az egész népet; és hiányzott Dávid szolgái közül tizenkilenc ember meg Aszáél.
요압이 아브넬 쫓기를 그치고 돌아와서 무리를 다 모으니 다윗의 신복 중에 십 구인과 아사헬이 궐이 났으나
31 Dávid szolgái pedig megvertek Benjáminból és Abnér emberei közül: háromszázhatvan ember halt meg.
다윗의 신복들이 베냐민과 아브넬에게 속한 자들을 쳐서 삼백 육십명을 죽였더라
32 És elvitték Aszáélt és eltemették atyjának sírjában, mely Bét-Léchemben volt. Egész éjjel mentek Jóáb és emberei és megvirradt rájuk Chebrónban.
무리가 아사헬을 베들레헴에 있는 그 아비 묘에 장사하고 요압과 그 종자들이 밤새도록 행하여 헤브론에 이를 때에 날이 밝았더라