2 Sámuel 19

1 És tudtára adták Jóábnak: Íme, a király sír és gyászol Ábsálóm miatt.

Then it was reported to Joab, “The king is weeping and mourning over Absalom.”

2 És gyásszá lett a győzelem ama napon az egész nép számára, mert hallotta a nép ama napon, mondván: Bánkódik a király fia fölött.

And that day’s victory was turned into mourning for all the people, because on that day they were told, “The king is grieving over his son.”

3 És lopódzva ment be a nép ama napon a városba, amint belopódzik az a nép, mely szégyenkezik, mikor megfutamodtak a harcban.

So they returned to the city quietly that day, as people steal away in humiliation after fleeing a battle.

4 A király pedig elfödte arcát, és kiáltott a király nagy hangosan: Fiam Ábsálóm, Ábsálóm fiam, fiam!

But the king covered his face and cried out at the top of his voice, “O my son Absalom! O Absalom, my son, my son!”

5 Ekkor bement Jóáb a királyhoz a házba; mondta: Megszégyenítetted ma mind a te szolgáidnak arcát, akik ma megmentették életedet meg fiaid és leányaid életét meg feleségeid életét és ágyasaid életét -

Then Joab went into the house and said to the king, “Today you have disgraced all your servants who have saved your life and the lives of your sons and daughters, of your wives, and of your concubines.

6 szeretvén azokat, kik téged gyűlölnek és gyűlölvén azokat, kik téged szeretnek; mert kijelentetted ma, hogy nincsenek vezéreid, sem szolgáid, mert megtudtam ma, hogy ha csak Ábsálóm élne, mi valamennyien pedig ma halva volnánk, hogy az akkor helyes volna szemeidben.

You love those who hate you and hate those who love you! For you have made it clear today that the commanders and soldiers mean nothing to you. I know today that if Absalom were alive and all of us were dead, it would have pleased you!

7 Most tehát kelj föl, menj ki és beszélj szívére szolgáidnak; mert az Örökkévalóra esküszöm, hogyha ki nem jössz, nem marad nálad ez éjjel senki sem, ez pedig nagyobb baj lenne neked, mindazon bajnál, mely rád jött ifjúkorod óta mostanáig.

Now therefore get up! Go out and speak comfort to your servants, for I swear by the LORD that if you do not go out, not a man will remain with you tonight. This will be worse for you than all the adversity that has befallen you from your youth until now!”

8 Erre fölkelt a király és leült a kapuban; az egész népnek tudtára adták, mondván: Íme a király a kapuban ül. Ekkor odament a nép a király elé; Izrael pedig megfutamodott, ki-ki a sátraihoz.

So the king got up and sat in the gate, and all the people were told: “Behold, the king is sitting in the gate.” So they all came before the king. Meanwhile, the Israelites had fled, each man to his home.

9 És versengett az egész nép, mind az Izrael törzseiben, mondván: A király mentett meg bennünket ellenségeink kezéből, és ő szabadított meg bennünket a filiszteusok kezéből és most elszökött az országból Ábsálóm elől;

And all the people throughout the tribes of Israel were arguing, “The king rescued us from the hand of our enemies and delivered us from the hand of the Philistines, but now he has fled the land because of Absalom.

10 Ábsálóm pedig, kit fölkentünk magunk fölé, meghalt a háborúban; most tehát miért vesztegeltek s nem hozzátok vissza a királyt?

But Absalom, the man we anointed over us, has died in battle. So why do you say nothing about restoring the king?”

11 Dávid király pedig küldött Czádók és Ebjátár papokhoz, mondván: Beszéljetek Jehúda véneivel, mondván: miért lennétek az utolsók, mikor visszahozzák a királyt a házába? Egész Izrael szava pedig eljutott volt a királyhoz a házába.

Then King David sent this message to Zadok and Abiathar, the priests: “Say to the elders of Judah, ‘Why should you be the last to restore the king to his palace, since the talk of all Israel has reached the king at his quarters?

12 Testvéreim vagytok, csontom és húsom vagytok; miért lennétek hát utolsók, mikor visszahozzák a királyt?

You are my brothers, my own flesh and blood. So why should you be the last to restore the king?’

13 Amászának meg mondjátok: nemde csontom és húsom vagy? Így tegyen velem az Isten és így folytassa – bizony hadvezér lesz színem előtt minden időben Jóáb helyett.

And say to Amasa, ‘Aren’t you my flesh and blood? May God punish me, and ever so severely, if from this time you are not the commander of my army in place of Joab!’”

14 Így magához hajtotta mind a Jehúda embereinek szívét, mint egy emberét; és küldtek a királyhoz: Jöjj vissza te meg mind a szolgáid,

So he swayed the hearts of all the men of Judah as though they were one man, and they sent word to the king: “Return, you and all your servants.”

15 Visszatért tehát a király és eljutott a Jordánhoz; Jehúda pedig Gilgálba ment, hogy elémenjen a királynak, hogy átvigyék a királyt a Jordánon.

So the king returned, and when he arrived at the Jordan, the men of Judah came to Gilgal to meet him and escort him across the Jordan.

16 Akkor sietett Simeí, Géra fia, a Benjaminbeli, a Bachúrímból való, s lement Jehúda embereivel Dávid király elé.

Then Shimei son of Gera, a Benjamite from Bahurim, hurried down with the men of Judah to meet King David,

17 És ezer ember volt vele Benjáminból meg Czíba, Sául házának szolgája s tizenöt fia és húsz szolgája ővele; és átgázoltak a Jordánon a király elé.

along with a thousand men of Benjamin, as well as Ziba the steward of the house of Saul and his fifteen sons and twenty servants. They rushed down to the Jordan before the king

18 Épen átkelt a komp, hogy átvigyék a király házát és hogy tegyék, ami, jónak tetszik szemeiben, ekkor Simeí, Géra fia, levetette magát a király előtt, mikor átkelt a Jordánon.

and crossed at the ford to carry over the king’s household and to do what was good in his sight. When Shimei son of Gera crossed the Jordan, he fell down before the king

19 És szólt a királyhoz: Ne tudjon be nekem uram bűnt és ne emlékezzél arra, amit vétett szolgád ama napon, melyen elment uram, a király Jeruzsálemből, hogy szívére venné a király.

and said, “My lord, do not hold me guilty, and do not remember your servant’s wrongdoing on the day my lord the king left Jerusalem. May the king not take it to heart.

20 Mert tudja szolgád, hogy én vétkeztem és íme eljöttem ma elsőnek József egész házából, lemenve uram a király elé.

For your servant knows that I have sinned, so here I am today as the first of all the house of Joseph to come down to meet my lord the king.”

21 Ekkor megszólalt Abisáj, Czerúja fia, és mondta: Vajon amiatt ne ölessék-e meg Simeí, hogy átkozta az Örökkévaló fölkentjét?

But Abishai son of Zeruiah said, “Shouldn’t Shimei be put to death for this, because he cursed the LORD’s anointed?”

22 De mondta Dávid: Mi közöm hozzátok Czerúja fiai, hogy akadályozókul lennétek ma nekem. Ma megölessék valaki Izraelben? Mert hiszen tudom, hogy ma vagyok király Izrael fölött!

And David replied, “Sons of Zeruiah, what have I to do with you, that you should be my adversaries today? Should any man be put to death in Israel today? Am I not indeed aware that today I am king over Israel?”

23 Szólt tehát a király Simeíhez: Nem fogsz meghalni. És megesküdött neki a király.

So the king said to Shimei, “You shall not die.” And the king swore an oath to him.

24 Mefibóset pedig, Sául fia, lement a király elé; nem gondozta volt lábait, se nem gondozta szakállát, és ruháit sem mosatta ama naptól fogva, hogy elment a király, egészen ama napig, melyen békével megjött.

Then Mephibosheth, Saul’s grandson, went down to meet the king. He had not cared for his feet or trimmed his mustache or washed his clothes from the day the king had left until the day he returned safely.

25 És volt, mikor Jeruzsálembe jött a király elé, mondta neki a király: Miért nem jöttél velem, Mefíbóset?

And he came from Jerusalem to meet the king, who asked him, “Mephibosheth, why did you not go with me?”

26 Mondta: Uram király, a szolgám megcsalt engem; mert azt mondta szolgád: hadd nyergelem föl magamnak a szamarat, ráülök és elmegyek a királlyal, mert szolgád sánta.

“My lord the king,” he replied, “because I am lame, I said, ‘I will have my donkey saddled so that I may ride on it and go with the king.’ But my servant Ziba deceived me,

27 De ő rágalmazta szolgádat uramnál a királynál; uram a király pedig olyan, mint az Isten angyala: tedd tehát, ami jónak tetszik szemeidben.

and he has slandered your servant to my lord the king. Yet my lord the king is like the angel of God, so do what is good in your eyes.

28 Hiszen atyám egész háza nem volt más, mint halálra valók uram a király előtt, mégis az asztalodon evők közé helyezted szolgádat. Mi jogom volna hát nekem még, és hogy kiálthatok még a királyhoz?

For all the house of my grandfather deserves death from my lord the king, yet you have set your servant among those who eat at your table. What further right, then, do I have to keep appealing to the king?”

29 Mondta neki a király: Minek szaporítanád még a szót. Kimondtam: te meg Czíba osztozzatok a mezőben.

The king replied, “Why say any more? I hereby declare that you and Ziba are to divide the land.”

30 Ekkor szólt Mefíbóset a királyhoz: Az egészet is elveheti, minthogy uram királyom békével jött meg házába.

And Mephibosheth said to the king, “Instead, since my lord the king has safely come to his own house, let Ziba take it all!”

31 A Gileádbeli Barzilláj pedig lejött Rógelímból és átkelt a királlyal a Jordánon, hogy elkísérje őt a Jordán mentén.

Now Barzillai the Gileadite had come down from Rogelim to cross the Jordan with the king and send him on his way from there.

32 És Barzilláj nagyon öreg volt, nyolcvan éves; s ő eltartotta a királyt, mikor Máchanájimban időzött, mert igen nagy ember volt.

Barzillai was quite old, eighty years of age, and since he was a very wealthy man, he had provided for the king while he stayed in Mahanaim.

33 És szólt a király Barzillájhoz: Jer te velem át, majd eltartalak magamnál Jeruzsálemben.

The king said to Barzillai, “Cross over with me, and I will provide for you at my side in Jerusalem.”

34 De szólt Barzilláj a királyhoz: Mennyi még életem éveinek napja, hogy fölmenjek a királlyal Jeruzsálembe?

But Barzillai replied, “How many years of my life remain, that I should go up to Jerusalem with the king?

35 Nyolcvan éves vagyok én ma, vajon tudok-e különbséget jó és rossz között, avagy ízét érzi-e szolgád annak, amit eszem és amit iszom, avagy hallgatok-e még énekesek és énekesnők hangjára? Minek legyen hát szolgád uramnak a királynak még terhére?

I am now eighty years old. Can I discern what is good and what is not? Can your servant taste what he eats or drinks? Can I still hear the voice of singing men and women? Why should your servant be an added burden to my lord the king?

36 Egy kicsit majd átmegy szolgád a Jordánon a királlyal; de minek tenné meg velem a király ezt a jótéteményt?

Your servant could go with the king only a short distance past the Jordan; why should the king repay me with such a reward?

37 Hadd térjen vissza szolgád, hogy meghaljak városomban, atyám és anyám sírja mellett. De íme szolgád Kimhám vonul majd urammal a királlyal, és tedd vele azt, ami jónak tetszik szemeidben.

Please let your servant return, that I may die in my own city near the tomb of my father and mother. But here is your servant Chimham. Let him cross over with my lord the king, and do for him what is good in your sight.”

38 Mondta a király: Velem vonuljon Kimhám, én pedig teszem vele, ami jónak tetszik a szemeidben; és bármit kívánsz magadnak tőlem, megteszem neked.

The king replied, “Chimham will cross over with me, and I will do for him what seems good in your sight, and I will do for you whatever you desire of me.”

39 Átkelt az egész nép a Jordánon, meg a király is átkelt; megcsókolta a király Barzillájt, megáldotta őt, és visszatért helyére.

So all the people crossed the Jordan, and then the king crossed over. The king kissed Barzillai and blessed him, and Barzillai returned home.

40 Tovavonult a király Gilgálba és Kimhán vele vonult; Jehúda egész népe átvitte volt a királyt és Izrael népének is a fele.

Then the king went on to Gilgal, and Chimham crossed over with him. All the troops of Judah and half the troops of Israel escorted the king.

41 És íme mind az Izrael emberei jöttek a királyhoz; így szóltak a királyhoz: Miért loptak el téged testvéreink, Jehúda emberei, és átvitték a királyt és házát a Jordánon, mind a Dávid embereit ő vele együtt?

Soon all the men of Israel came to the king and asked, “Why did our brothers, the men of Judah, take you away secretly and bring the king and his household across the Jordan, together with all of David’s men?”

42 Ekkor megszólalt mind a Jehúda embere Izrael embere ellen: Mert közel áll hozzám a király; miért is haragszol hát e dolog miatt? Vajon ettünk-e valamit a királyból, avagy tán ajándék adatott-e nekünk?

And all the men of Judah replied to the men of Israel, “We did this because the king is our relative. Why does this anger you? Have we ever eaten at the king’s expense or received anything for ourselves?”

43 Felelt Izrael embere Jehúda emberének és mondta: Tíz részem van nekem a királyban, és Dávidot is inkább kívánom, mint te; miért kicsinylettél hát engem, hogy nem volt az én szavam az első, hogy visszahozzam királyomat? De keményebb volt Jehúda emberének szava Izrael emberének szavánál.

“We have ten shares in the king,” answered the men of Israel, “so we have more claim to David than you. Why then do you despise us? Were we not the first to speak of restoring our king?” But the men of Judah pressed even harder than the men of Israel.