2 Sámuel 14

1 Megtudta Jóáb, Czerúja fia, hogy a király szíve Ábsálóm felé fordul.

And Joab, son of Zeruiah, perceived that the heart of the king was towards Absolom.

2 Küldött tehát Jóáb Tekóába, és hozatott onnan egy okos asszonyt; és szólt hozzá: Tettesd csak magadat gyászolónak, ölts csak magadra gyászruhákat s ne kend magad olajjal, hogy olyan légy mint egy asszony, ki már sok idő óta halott fölött gyászol.

So Joab sent to Tekoa, and fetched from thence, a wise woman, —and said unto her—I pray thee, feign thyself a mourner, and put on, I pray thee, mourning apparel, and do not anoint thyself with oil, but be as a woman that hath, these many days, been mourning for the dead;

3 És menj be a királyhoz és beszélj hozzá ezen meg ezen szóval – és szájába tette Jóáb a szavakat.

so shalt thou come in unto the king, and speak unto him, after this manner. And Joab put the words in her mouth.

4 És szólt a Tekóabeli asszony a királyhoz – levetette magát arcával a földre és leborult – szólt: Segíts, oh király!

And, when the woman of Tekoa came in unto the king, she fell on her face to the ground, and did homage, —and said—Save, O king!

5 És mondta neki a király: Mi lelt? Mondta: Bizony, özvegyasszony vagyok, meghalt a férjem.

And the king said to her—What aileth thee? And she said—Of a truth, a widow woman, am I, for my husband is dead.

6 Szolgálódnak pedig két fia volt, ők ketten civódták a mezőn és nem volt senki, ki őket elválasztotta volna egymástól, és leütötte az egyik a másikat és megölte őt.

Now, thy maidservant, had two sons, and they two strove together in the field, with none to tear them apart, —so the one smote the other, and slew him.

7 És íme, rátámadt az egész család szolgálódra és azt mondták: add ki azt, aki leütötte testvérét, hogy megöljük őt testvére életéért, akit agyonütött, hadd irtsuk ki az örököst is – hogy kioltsák parázsomat, mely megmaradt, hogy ne hagyjanak férjemnek nevet és maradékot a föld színén.

Lo! therefore, all the family hath risen up against thy maidservant, and have said: Give up him that hath smitten his brother, that we may put him to death, for the life of his brother, whom he hath slain, that we may destroy, the heir also. So will they quench my ember that is left, and make my husband without name or remainder, on the face of the ground.

8 Ekkor szólt a király az asszonyhoz: Menj haza és majd parancsot adok felőled.

And the king said unto the woman—Go to thy house, and, I, will give command concerning thee.

9 Erre szólt a Tekóabeli asszony a királyhoz: Rajtam legyen, uram király, a bűn és atyám házán; a király meg trónja pedig ártatlan.

Then said the woman of Tekoa unto the king, Upon me, my lord, O king, be the iniquity, and upon the house of my father, —but, the king and his throne, be guiltless.

10 És mondta a király: Aki így beszél hozzád, hozd énelém, és többé nem fog hozzád nyúlni.

And the king said, —He that speaketh unto thee, bring him in unto me, and he shall, no more, annoy thee.

11 Mondta: Gondoljon csak a király az Örökkévalóra, Istenedre, hogy sokat ne pusztítson a vérbosszuló és ki ne irtsák a fiamat. És mondta: Él az Örökkévaló, nem hull fiadnak egy hajszála sem a földre.

Then said she: Let the king, I pray thee, remember Yahweh thy God; so that the blood-redeemer may not make utter ruin, and that they destroy not my son. And he said—By the life of Yahweh, not one hair of thy son shall fall to the earth.

12 Erre mondta az asszony: Hadd szóljon szolgálód uramhoz a királyhoz egy szót. És mondta: Szólj!

Then said the woman, Pray let thy maidservant speak unto my lord the king, a word. And he said—Speak.

13 Ekkor mondta az asszony: És miért gondoltál ilyent Isten népéről – minthogy ezt a szót mondta ki a király, szinte bűnös – azzal, hogy a király nem hívja vissza az eltaszítottját?

And the woman said, Wherefore, then, hast thou devised the like of this, for the people of God; and yet the king, in speaking this word, is verily guilty, unless the king, bring back his fugitive?

14 Mert meg kell halnunk s úgy vagyunk mint a földre omlott víz, melyet össze nem gyűjtenek; Isten sem vesz el lelket, hanem gondolatokat gondol arra, hogy el ne taszítsa magától az eltaszítottat.

For, when we, die, we become as water poured on the ground, which cannot be gathered up again, —therefore doth God not take away the life, but deviseth plans so as not to thrust out from him, a fugitive.

15 Most pedig, hogy jöttem elmondani a királynak, az én uramnak e szót – mert megfélemlített engem a nép; mondta tehát a szolgálód: hadd beszéljek csak a királyhoz, talán megteszi a király szolgálója szavát,

Now, therefore, [is it] that I have come to speak unto the king my lord this word, because the people kept putting me in fear, —so thy maidservant said—Do let me, I pray you, speak unto the king! peradventure the king will fulfil the request of his handmaid.

16 midőn rámhallgat a király, hogy megmenti szolgálóját azon ember kezéből, ki el akar pusztítani engem meg fiamat egyaránt Isten örökségéből.

For the king can hearken, to rescue his handmaid out of the power of the man who would seek to destroy both me and my son together, out of the inheritance of God.

17 Mondta tehát a szolgálód: legyen csak uramnak a királynak szava megnyugtatásomra, mert mint Isten angyala, olyan az én uram, a király, hogy hallja a jót és a rosszat. Az Örökkévaló, a te Istened pedig legyen veled.

So thy maidservant said, Pray let the word of my lord the king be comforting, —for, as the messenger of God, so is my lord the king, in hearing the good and the bad, Yahweh thy God, then, be with thee.

18 Felelt a király és szólt az asszonyhoz: Ne titkolj el, kérlek, előttem semmit, amit tőled kérdezek. Mondta az asszony: Beszéljen csak uram, a király.

Then responded the king, and said unto the woman, Nay, now! do not hide from me, the thing which I am about to ask thee. And the woman said, Pray let my lord the king speak.

19 És mondta a király: Vajon Jóáb keze van-e veled mindebben? Felelt az asszony és mondta: Él a lelked, uram király, nem lehet kitérni se jobbra, se balra mind attól, amit beszélt uram, a király; bizony szolgád Jóáb, ő parancsolta nekem és ő tette szolgálód szájába mind e szavakat.

Then said the king, Is, the hand of Joab, with thee, in all this? And the woman answered and said—By the life of thy soul, my lord, O king, there is no way to the right or to the left, of anything that my lord the king hath spoken, for, thy servant Joab himself, charged me, and, himself, put, in the mouth of thy maidservant, all these words:

20 Azért hogy fordulatot adjon a dolognak, tette szolgád Jóáb ezt a dolgot- uram pedig bölcs, Isten angyalának bölcsessége szerint, hogy tud mindent, ami van a földön.

for the purpose of turning round the face of the matter, hath thy servant Joab done this thing, —my lord being wise, as with the wisdom of a messenger of God, in knowing all that is [done] in the land.

21 És szólt a király Jóábhoz: Íme kérlek, megtetted a dolgot; menj hát, hozd vissza a fiút, Ábsálómot.

Then said the king unto Joab, See, I pray thee, I a have done this thing, —go then—bring back the young man, Absolom.

22 Erre arcával a földre vetette magát Jóáb, leborult és megáldotta a királyt; mondta Jóáb: ma megtudta a te szolgád, hogy kegyet találtam szemeidben, uram királyom, mivel megtette a király szolgád szavát.

So Joab fell with his face to the earth, and did homage, and blessed the king, —and Joab said—To-day, doth thy servant know, that I have found favour in thine eyes, my lord O king, in that the king hath fulfilled the request of thy servant.

23 És fölkelt Jóáb, Gesúrba ment és elhozta Ábsálómot Jeruzsálembe.

And Joab arose, and went to Geshur, —and brought Absolom to Jerusalem.

24 És mondta a király: Vonuljon vissza a házába, de arcomat ne lássa! Visszavonult tehát Ábsálóm a házába, de a király arcát nem látta.

And the king said—Let him go round to his own house, and, my face, let him not see. So Absolom went round, unto his own house, and, the face of the king, saw he not.

25 Mint Ábsálóm pedig oly szép ember nem volt egész Izraelben, oly dicsérni való; lába talpától feje tetejéig nem volt rajta hiba.

Now, like unto Absolom, was there no man handsome in all Israel, to be greatly praised, —from the sole of his foot, even unto the crown of his head, there was not, in him, a blemish.

26 S mikor lenyíratta haját – történt ugyanis, hogy idő múlva lenyíratta, amely idő múlva nyiratkozni szokott, mert nehéz volt rajta – akkor megmérte feje haját: kétszáz sékel volt, a királyi súly szerint.

And when he polled his head—and it was at every year’s end that he used to poll it, because it was heavy upon him, therefore he used to poll it—he would weigh the hair of his head, two hundred shekels, by the royal standard.

27 És született Ábsálómnak három fia és egy leánya, neve Támár; ez szép ábrázatú asszony volt.

And there were born to Absolom three sons, and one daughter, whose name, was Tamar, —she, was a woman beautiful to look upon.

28 És lakott Ábsálóm két éven át Jeruzsálemben, de a király arcát nem látta.

So Absolom dwelt in Jerusalem two years of days, —and, the face of the king, had he not seen.

29 S küldött Ábsálóm Jóábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, de nem akart hozzá menni, még másodszor is küldött, de nem akart menni.

Then sent Absolom unto Joab, to send him unto the king, but he would not come to him, —so he sent yet a second time, but he would not come.

30 Ekkor szólt szolgáihoz: Nézzétek, Jóáb telke az enyém mellett van, ott van neki árpája, menjetek és gyújtsátok föl tűzzel. És felgyújtották Ábsálóm szolgái a telket tűzzel.

Then said he unto his servants—See, the allotted portion of Joab, adjoineth me, and, he, hath barley there, go, and set it on fire. So the servants of Absolom set the portion on fire.

31 Erre fölkelt Jóáb és bement Ábsálómhoz a házba; szólt hozzá: Miért gyújtották föl szolgáid tűzzel a telkemet?

Then rose Joab, and went unto Absolom, in his house, —and said unto him, Wherefore, have thy servants set the portion that pertaineth to me, on fire?

32 Szólt Ábsálóm Jóábhoz: Íme, küldtem hozzád, mondván: jöjj ide, hadd küldjelek a királyhoz, mondván: minek jöttem meg Gesúrból, jobb volna nekem, hogy még ott volnék; most tehát, hadd lássam a király arcát, ha pedig bűn van rajtam, akkor öljön meg.

And Absolom said unto Joab—Lo! I sent unto thee, saying—Come hither, that I may send thee unto the king, saying—Wherefore, am I come from Geshur? I, might as well have yet been there. Now, therefore, let me see the face of the king, and, if there is in me iniquity, then let him put me to death.

33 Erre bement Jóáb a királyhoz és tudtára adta; hivatta Ábsálómot, aki bement a királyhoz és földig leborult arcával a király előtt, és megcsókolta a király Ábsálómot.

So Joab came unto the king, and told him, and the king called for Absolom, and he came in unto the king, and bowed himself down with his face to the ground, before the king, —and the king kissed Absolom.