< 2 Krónika 22 >

1 És királlyá tették helyette Jeruzsálem lakói Achazjáhút, legkisebbik fiát, mert mind az idősebbeket megölte az a csapat, amely az arabokkal a táborba jött; és király lett Achazjáhú, Jehórám Jehúda királyának fia.
[阿哈齊雅即位行惡]耶路撒冷居民立了約蘭的小兒阿哈齊雅繼位為王,因為與阿剌伯人同來攻營的匪徒,將他的哥哥全都殺了,因此猶大王約蘭的兒子阿哈齊雅即位為王。
2 Negyvenkét éves volt Achazjáhú, midőn király lett s egy évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve pedig Ataljáhú, Omri leánya.
阿哈齊雅即位年二十二歲,在耶路撒冷作王一年;他的母親名叫阿塔里雅,是敖默黎的孫女。
3 Ő is Acháb házának útjain járt, mert anyja volt tanácsadója a gonosztevésben.
阿哈齊雅也走了阿哈布家的道路,因為他母親主使他作惡。
4 És tette azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, úgy mint Acháb háza, mert ők voltak tanácsadói atyjának halála után, az ő romlására.
他行了上主視為惡的事,同阿哈布家一樣,因為自他父親死後,阿哈布家人給他出主意,使他趨於滅亡。
5 Járt is az ő tanácsuk szerint; s elment háborúba Jehórámmal, Acháb fiával, Izrael királyával Chazáél, Arám királya ellen Rámót-Gileádba; de megverték az Arámbeliek Jórámot.
他隨從了他們的計謀,同以色列王阿哈布的兒子耶曷蘭,往辣摩特基肋阿得與阿蘭王哈匝耳交戰;阿蘭人擊傷了耶曷蘭,
6 És visszament, hogy gyógyíttassa magát Jizreélben, mert sebei voltak, melyeket ütöttek rajta Rámában, midőn harcolt Chazáél, Arám királya ellen; Azarjáhú, Jehórám fia pedig, Jehúda királya, lement, hogy meglátogassa Jehórámot, Acháb fiát, Jizreélben, mert beteg volt.
耶曷蘭遂回依次勒耳,治療他在辣摩特與阿蘭在哈匝耳交戰時所受的傷。猶大王約蘭的兒子阿哈齊雅因阿哈布的兒子耶曷蘭患病,就下到依次勒耳去探望他。[阿哈齊雅被殺]
7 És Istentől volt Achazjáhú vesztére, hogy elment Jórámhoz, s midőn odaért, kiment Jehórámmal Jéhú, Nimsi fia ellen, akit az Örökkévaló fölkent volt, hogy kiirtsa Acháb házát.
阿哈齊雅去看望耶曷蘭反而遇害,這原是出於天主;因為他到了以後,便與耶曷蘭出擊尼默史的孫子耶胡,而耶胡即是上主用油所傅,為消滅阿哈布家的。
8 És volt, midőn Jéhú ítéletet tartott Acháb háza fölött, találta Jehúda nagyjait s Achazjáhú testvéreinek fiait, akik szolgálatot végeztek Achazjáhúnál, és megölte őket.
耶胡討伐阿哈布家時,遇到了猶大的一些首領和事奉阿哈齊砑的姪子們,便將他們殺了;
9 És kereste Achazjáhút s elfogták őt – ő ugyanis elrejtőzött Sómrónban – s elvitték őt Jéhúhoz s megölték őt s eltemették, mert azt mondták: Jehósáfát fia ő, aki kereste az Örökkévalót egész szívével. És nem volt Achazjáhú házából senki, aki erővel bírt volna az uralomra.
然後去尋找阿哈齊雅;阿哈齊雅當時藏在撒瑪黎雅,人將他拿住,解到耶胡那裏,耶胡也將他殺了,以後人也埋葬了他,因為人說:「他究竟是那一心尋求上主的約沙法特的孫子。」這樣,阿哈齊雅家中沒有一個人能即位為王。[母后篡位]
10 Ataljáhú pedig, Achazjáhú anyja látta, hogy meghalt a fia, akkor felkelt s elpusztította Jehúda házának minden az uralomra való magzatját.
阿哈齊雅的母親阿塔里雅見自己的兒子死了,便起來殲滅了猶大家中所有的王族後裔。
11 De Jehósabeát, a király leánya vette Jóást, Achazjáhú fiát, s ellopta a megölésre szánt királyfiak közül, s betette őt meg dajkáját az ágyak termébe; és elrejtette őt Jehósabeát, Jehórám király leánya, Jehójádá papnak felesége, mert ő volt Achazjáhúnak nővére, Ataljáhú elől, úgy hogy nem ölhette őt meg.
約蘭王的女兒約舍巴,將阿哈齊雅的兒子約阿士由被殺的太子中偷了出來,將他和他的乳母藏在聖殿的寢室裏。約舍巴─約蘭王的女兒,約雅達大司祭的妻子,阿哈齊雅的姐妹─就這樣藏匿了約阿士,沒有被阿塔里雅殺害。
12 És volt velük elrejtőzve az Istennek házában hat évig, míg Ataljáhú uralkodott az ország fölött.
約阿士與她們在天主殿內隱藏了六年,當時由阿塔里雅主持國政。

< 2 Krónika 22 >