< 1 Sámuel 13 >
1 Egyéves volt Sául uralmában – két évig uralkodott Izrael fölött –
掃羅登基年四十歲;作以色列王二年的時候,
2 akkor kiválasztott magának Sául háromezret Izraelből, és voltak Sáulnál kétezren Mikhmásban és Bét-Él hegyén, és ezren voltak Jónátánnál a Benjáminbeli Gibeában; a többi népet pedig elbocsátotta, kit-kit sátraihoz.
就從以色列中揀選了三千人:二千跟隨掃羅在密抹和伯特利山,一千跟隨約拿單在便雅憫的基比亞;其餘的人掃羅都打發各回各家去了。
3 És megverte Jónátán a filiszteusok őrsét, mely Gébában volt, és meghallották a filiszteusok; Sául pedig megfúvatta a harsonát az egész országban, mondván: Hadd hallják a héberek!
約拿單攻擊在迦巴的非利士人的防營,非利士人聽見了。掃羅就在遍地吹角,意思說,要使希伯來人聽見。
4 Egész Izrael pedig hallotta, hogy mondták: megverte Sául a filiszteusok őrsét, meg rossz hírbe is keveredett Izrael a filiszteusoknál; ekkor összegyűlt a nép Sául után Gilgálba.
以色列眾人聽見掃羅攻擊非利士人的防營,又聽見以色列人為非利士人所憎惡,就跟隨掃羅聚集在吉甲。
5 És a filiszteusok gyülekeztek, hogy harcoljanak Izraellel: harmincezer szekér és hatezer lovas meg népség annyi mint a fövény, mely a tenger partján van, sokaságra; fölvonultak és táboroztak Mikhmásban, Bét-Áventől keletre.
非利士人聚集,要與以色列人爭戰,有車三萬輛,馬兵六千,步兵像海邊的沙那樣多,就上來在伯‧亞文東邊的密抹安營。
6 Izrael emberei pedig látták, hogy megszorultak, mert elnyomatott a nép, akkor elrejtőzött a nép a barlangokban és bokrokban és sziklákban, az odvakban és a gödrökben;
以色列百姓見自己危急窘迫,就藏在山洞、叢林、石穴、隱密處,和坑中。
7 a Jordánon is átkeltek a héberek Gád országába és Gileádba. Sául pedig még Gilgálban volt és az egész nép sietett volt utána.
有些希伯來人過了約旦河,逃到迦得和基列地。掃羅還是在吉甲,百姓都戰戰兢兢地跟隨他。
8 Várakozott hét napig, a meghatározott időre, melyet mondott Sámuel, de nem jött Sámuel Gilgálba, és elszéledt mellőle a nép.
掃羅照着撒母耳所定的日期等了七日。撒母耳還沒有來到吉甲,百姓也離開掃羅散去了。
9 Ekkor mondta Sául: Hozzátok ide hozzám az égőáldozatot és a békeáldozatokat; és bemutatta az égőáldozatot.
掃羅說:「把燔祭和平安祭帶到我這裏來。」掃羅就獻上燔祭。
10 Volt pedig, amint végzett azzal, hogy bemutassa az égőáldozatot, íme Sámuel megjött; és kiment Sául elé, hogy megáldja.
剛獻完燔祭,撒母耳就到了。掃羅出去迎接他,要問他好。
11 És mondta Sámuel: Mit cselekedtél? Mondta Sául: Mivel láttam, hogy elszéledt tőlem a nép, te meg nem jöttél a meghatározott napokon belül, a filiszteusok pedig gyülekeznek Mikhmásba;
撒母耳說:「你做的是甚麼事呢?」掃羅說:「因為我見百姓離開我散去,你也不照所定的日期來到,而且非利士人聚集在密抹。
12 mondtam tehát most majd lejönnek ellenem a filiszteusok Gilgálba, holott az Örökkévalóhoz nem könyörögtem volt; erőt vettem tehát magamon és bemutattam az égőáldozatot.
所以我心裏說:恐怕我沒有禱告耶和華。非利士人下到吉甲攻擊我,我就勉強獻上燔祭。」
13 És szólt Sámuel Sáulhoz: Balgának bizonyultál! Nem őrizted meg az Örökkévalónak, Istenednek parancsolatát, melyet neked parancsolt. Bizony, most megszilárdította volna az Örökkévaló királyságodat Izrael fölött mindörökre.
撒母耳對掃羅說:「你做了糊塗事了,沒有遵守耶和華-你上帝所吩咐你的命令。若遵守,耶和華必在以色列中堅立你的王位,直到永遠。
14 Most pedig királyságod nem fog megállni; keresett valakit az Örökkévaló magának szíve szerint és fejedelemnek rendelte őt az Örökkévaló népe fölé, mert nem őrizted meg azt, amit neked parancsolt az Örökkévaló.
現在你的王位必不長久。耶和華已經尋着一個合他心意的人,立他作百姓的君,因為你沒有遵守耶和華所吩咐你的。」
15 Fölkelt Sámuel és fölment Gilgálból a Benjáminbeli Gibeába. Megszámlálta. Sául a nála meglevő népet: mintegy hatszáz embert.
撒母耳就起來,從吉甲上到便雅憫的基比亞。 掃羅數點跟隨他的,約有六百人。
16 Sául pedig és fia Jónátán meg a velük meglevő nép maradtak a Benjáminbeli Gébában; a filiszteusok meg táboroztak Mikhmásban.
掃羅和他兒子約拿單,並跟隨他們的人,都住在便雅憫的迦巴;但非利士人安營在密抹。
17 És kivonult a pusztító had a filiszteusok táborából három csapatban: az egyik csapat fordult Ofra felé Súál vidékére;
有掠兵從非利士營中出來,分為三隊:一隊往俄弗拉向書亞地去,
18 a másik csapat fordult Bét-Chórón felé, és a harmadik csapat fordult azon határ felé, mely a Czebóím völgyére tekint a pusztának.
一隊往伯‧和崙去,一隊往洗波音谷對面的地境向曠野去。
19 Kovács pedig nem találtatott Izrael egész országában, mert azt mondták volt a filiszteusok nehogy készítsenek a héberek kardot vagy dárdát.
那時,以色列全地沒有一個鐵匠;因為非利士人說,恐怕希伯來人製造刀槍。
20 Így lement egész Izrael a filiszteusokhoz, hogy megköszörülje ki-ki az ő ekevasát, kapáját, fejszéjét és ásóját.
以色列人要磨鋤、犂、斧、鏟,就下到非利士人那裏去磨。
21 Vagy szolgált a sokélű reszelő az ásóknál, a kapáknál, a hármas villáknál és a fejszéknél, meg ösztöke beigazításánál.
但有銼可以銼鏟、犂、三齒叉、斧子,並趕牛錐。
22 Volt tehát harc napján, nem találtatott kard és dárda az egész nép kezében, mely Sáullal és Jónátánnak volt; de találtatott Sáulnál és fiánál, Jónátánnál.
所以到了爭戰的日子,跟隨掃羅和約拿單的人沒有一個手裏有刀有槍的,惟獨掃羅和他兒子約拿單有。
23 És kivonult a filiszteusok őrse Mikhmás szorosához.
非利士人的一隊防兵到了密抹的隘口。