< 1 Királyok 14 >
1 Azon időben megbetegedett Abíja, Járobeám fia.
[雅洛貝罕的兒子患病]那時,雅洛貝罕的兒子阿彼雅患病,
2 És mondta Járobeám a feleségének: Kelj föl, kérlek, másítsd el ruhádat, hogy meg ne tudják, hogy te vagy Járobeám felesége; menj Sílóba, íme ott van Achíja próféta – ő szólt felőlem, hogy király leszek e nép fölött.
雅洛貝罕對自己的妻子說:「請你起來改裝,教人認不出你是雅洛貝罕的妻子,往史羅去,在那裏有先知阿希雅,他曾預言過我要作這人民的君王。
3 Végy kezedbe tíz kenyeret, pogácsákat is és egy korsó mézet és menj oda hozzá; ő majd megmondja neked, mi lesz a fiúval.
你帶上十塊餅,一些餅乾和一瓶蜜去見他,他會告訴你孩子將來究竟如何。」
4 Így is tett Járobeám felesége; fölkelt, elment Sílóba és bement Achíja házába. Achíja pedig nem bírt látni, mert szemei merevek voltak vénsége miatt.
雅洛貝罕的妻子就這樣做了:起身去了史羅,來到阿希雅的家。阿希雅因年老,眼睛昏花,不能看清;
5 Az Örökkévaló pedig szólt vala Achíjáhúhoz: Íme, Járobeám felesége eljő, hogy kérdezzen valamit tőled fia felől, mert beteg; így meg így beszélj hozzá. Lesz pedig, midőn eljön, másnak tetteti magát.
但上主卻預先對阿希雅說:「雅洛貝罕的妻子,要來問你有關她兒子的事,因為她兒子病了;你要如此這般地答覆她;她來時,是作另一婦人的打扮。」阿希雅預言孩子必死
6 Volt tehát, amint Achíjáhú hallotta lábainak neszét, amint bejött az ajtón, mondta: Jőjj be, Járobeám felesége, minek is tetteted magadat másnak, pedig én kemény dologgal vagyok küldve hozzád.
她一進門,阿希雅聽見她的腳步聲,就說:「雅洛貝罕的妻子,請進來! 你為什麼扮另一婦人﹖我正奉命要告訴你一個凶信。
7 Menj, mondjad Járobeámnak: így szól az Örökkévaló, Izraél Istene: mivelhogy kiemeltelek a nép közül és fejedelemmé tettelek Izraél népem fölé,
你去告訴雅洛貝罕,上主以色列的天主這樣說:我從人民中提拔了你,立你作我人民以色列的領袖;
8 és elszakítottam az uralmat Dávid házától és neked adtam, de nem voltál olyan mint Dávid szolgám, aki megőrizte parancsolataimat és aki járt utánam egész szívével, csak azt téve, ami helyes szemeimben;
我從達味家奪過王國來交給你,而你卻不像我的僕人達味那樣遵守我的誡命,全心隨從我,只行我視為正義的事;
9 hanem rosszabbul cselekedtél mindazoknál, kik előtted voltak, mentél és készítettél magadnak más isteneket és öntött képeket az én bosszantásomra, míg engem hátad mögé vetettél:
你反而作惡甚於你以前的任何人,且去為你自己製造別的神,鑄造偶像,惹我發怒,完全背棄了我。
10 azért, íme én veszedelmet hozok Járobeám házára és kiirtok Járobeám házából falra vizelőt, elzártat és magára hagyottat Izraélben és kitakarítok Járobeám háza után, amint kitakarítják a ganéjt, míg vége van.
因此,我要降災懲罰雅洛貝罕家,消滅以色列所有屬於雅洛貝罕的男人,無論是自由的或是不自由的,一概除掉;我要掃除雅洛貝罕的家,有如人清除糞土一樣。
11 A kije meghal Járobeámnak a városban, azt megeszik a kutyák s aki meghal a mezőn, azt megeszik az ég madarai – mert az Örökkévaló szólt.
凡屬雅洛貝罕的人,死在城中的,必為狗吞食,死在田野間的,必為空中的飛鳥啄食:因為上主說了。
12 Te pedig kelj föl, menj haza; mihelyt lábad a városba ér, meghal a gyermek.
現在,你快起身回家;當的腳踏進城門時,孩子就要死去。
13 És gyászt tart fölötte egész Izraél, éa eltemetik őt, mert egyedül ez jut sírba Járobeámtól, mivel találtatott rajta valami, ami jó az Örökkévaló, Izraél Istene előtt, Járobeám házában.
全以色列人要哀悼他,埋葬他;雅洛貝罕家中,只有他得進入墳墓,因為雅洛貝罕家中,只有他行了一些中悅上主,以色列的天主的善事。
14 És majd támaszt magának az Örökkévaló királyt Izraél fölött, aki kiírtja Járobeám házát ama napon – de már mi lesz akkor!
上主必為自己另選一位君王來統治以色列,那天他要消滅雅洛貝罕家。現在,我還能說什麼﹖
15 Megveri az Örökkévaló Izraélt – amint inog a nádszál a vízben és kitépi Izraélt e jó földről, melyet őseiknek adott és elszórja őket a folyamon túlra, mivelhogy aséráikat készítették, bosszantva az Örökkévalót.
上主必要打擊以色列,使他們搖動如同水中的蘆葦;並將以色列從上主賜給他們祖先的福地上拔除,使他們分散在大河之外,因為他們製造了阿舍辣惹上主發怒。
16 És majd odaadja Izraélt, Járobeám vétkei miatt, melyekkel vétkezett és vétkezésre indította Izraélt.
由於雅洛貝罕自己所犯的罪,和使他以色列所犯的罪,上主必要拋棄以色列。」
17 Erre fölkelt Járobeám felesége, ment és Tircába ért; ő éppen bement a ház küszöbén, és a gyermek meghalt.
雅洛貝罕的妻子遂起身走了,到了提爾匝,一進家門,孩子就死了。
18 Eltemették őt és gyászt tartott fölötte egész Izraél, az Örökkévaló szava szerint, melyet szólt az ő szolgája, Achijáhú próféta által.
全以色列埋葬了他,並為他舉哀,正如上主藉著他的僕人阿希雅先知所說的話。雅洛貝罕逝世
19 Járobeámnak egyéb dolgai pedig, ahogy harcolt és ahogy uralkodott, íme meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében.
雅洛貝罕其餘的事蹟,有關他怎樣戰爭,怎樣作王,都記載在以色列列王實錄上。
20 Az idő pedig, mely alatt király volt Járobeám: huszonkét év; és feküdt ősei mellé és király lett helyette fia Nádáb.
雅洛貝罕在位凡二十二年,然後與列祖同眠。他的兒子納達布繼位為王。勒哈貝罕為猶大王
21 Rechabeám, Salamon fia pedig király volt Jehúdában. Negyvenegy éves volt Rechabeám, mikor király lett és tizenhét évig uralkodott Jeruzsálemben, azon városban, melyet kiválasztott az Örökkévaló, hogy odahelyezze nevét, mind az Izraél törzsei közül; és anyjának neve az ammóni Náama.
撒羅滿的兒子勒哈貝罕在猶大為王,他登極時,年四十一歲。他在耶路撒冷,即在上主從以色列各支派中選出歸他名下的城中,作王十七年;他的母親名叫納阿瑪,是阿孟人。
22 És tette Jehúda azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben és ingerelték őt jobban mindannál, amit őseik tettek, vétkeikkel, amelyekkel vétkeztek.
猶大人行了上主視為惡的事;他們所犯的罪比他們祖先所犯的,更激怒上主,
23 Építettek maguknak ők is magaslatokat, oszlopokat és asérákat minden magas dombon és minden zöldellő fa alatt.
因為他們也在各地的高崗上,在各綠樹下,修築了丘壇、柱像和阿舍辣;
24 Még szentelt férfi is volt az országban; cselekedtek mindazon népek utálatai szerint, melyeket elűzött az Örökkévaló Izraél fiai elől.
境內還有為神賣淫的男女,完全仿效了上主從以色列前所驅逐的異族,做了種種可憎惡的事。埃及王進攻猶大
25 És volt Rechabeám király ötödik évében, felvonult Sisák, Egyiptom királya Jeruzsálem ellen;
勒哈貝罕作王第五年,埃及王史沙克上來進攻耶路撒冷,
26 elvette az Örökkévaló házának kincseit és a király házának kincseit, mindent elvett; elvette mind az arany pajzsokat is, melyeket Salamon készített.
劫去上主殿內和王宮的寶物,全部帶走,連撒羅滿所製的一切金盾牌也都帶去。
27 Ekkor készített Rechabeám király rézpajzsokat helyettük és rábízta a futárok tisztjeire, akik őrt álltak a király házának bejáratán,
勒哈貝罕只得製造銅盾牌來代替,交給防衛宮門的侍衛長保管;
28 És volt, valahányszor a király az Örökkévaló házába ment, vitték azokat a futárok és visszatették a futárok szobájába.
每逢君王進入上主的殿時,侍衛便手持這些盾牌;事後,仍將盾牌送回侍衛室中。勒哈貝罕逝世
29 Rechabeám egyéb dolgai pedig és mindaz, amit cselekedett, hiszen meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében.
勒哈貝罕其餘的事蹟,他的一切作為,都記載在猶大列王十實錄上。
30 És háború volt Rechabeám és Járobeám között minden időben.
勒哈貝罕與雅洛貝罕之間不斷發生戰事。
31 És feküdt Rechabeám ősei mellé és eltemették ősei mellett Dávid városában; anyjának neve pedig az ammóni Náama. És király lett helyette fia, Abíjám.
勒哈貝罕與列祖同眠,與列祖同葬在達味城。他的母親名叫納阿瑪,是阿孟人;他的兒子阿彼雅繼位為王。