1 Krónika 17

1 Volt pedig, midőn Dávid lakott a házában, szólt Dávid Nátán prófétához: Íme én cédrusházban lakom, az Örökkévaló szövetségének ládája pedig szőnyegek alatt van.

Cum autem habitaret David in domo sua, dixit ad Nathan prophetam: Ecce ego habito in domo cedrina: arca autem fœderis Domini sub pellibus est.

2 Erre szólt Nátán Dávidhoz: Mindazt, ami szívedben van, tedd meg, mert az Isten veled van.

Et ait Nathan ad David: Omnia quæ in corde tuo sunt, fac: Deus enim tecum est.

3 És volt azon éjjel, lett az Isten igéje Nátánhoz, mondván:

Igitur nocte illa factus est sermo Dei ad Nathan, dicens:

4 Menj és szólj szolgámhoz Dávidhoz, így szól az Örökkévaló: Nem te fogod nekem a házat építeni lakásul.

Vade, et loquere David servo meo: Hæc dicit Dominus: Non ædificabis tu mihi domum ad habitandum.

5 Bizony nem laktam házban, azon nap óta, hogy felhoztam Izraelt mind a mai napig, hanem jártam sátorból sátorba és hajlékból hajlékba.

Neque enim mansi in domo ex eo tempore quo eduxi Israël usque ad diem hanc: sed fui semper mutans loca tabernaculi, et in tentorio

6 Valamerre jártam egész Izrael közt, vajon szóval szóltam-e Izrael bíráinak egyikéhez, ahhoz, akit rendeltem, hogy legeltesse népemet, mondván: miért nem építettetek nekem cédrusházat?

manens cum omni Israël. Numquid locutus sum saltem uni judicum Israël, quibus præceperam ut pascerent populum meum, et dixi: Quare non ædificastis mihi domum cedrinam?

7 Most pedig így szólj szolgámhoz Dávidhoz: Így szól az Örökkévaló, a seregek ura: én vettelek téged a rétről, a juhok mögül, hogy fejedelem legyél népem, Izrael felett.

Nunc itaque sic loqueris ad servum meum David: Hæc dicit Dominus exercituum: Ego tuli te, cum in pascuis sequereris gregem, ut esses dux populi mei Israël:

8 És veled voltam, valamerre mentél, kiirtottam mind az ellenségeidet előled és szereztem neked nevet, amilyen a legnagyobbak neve a földön;

et fui tecum quocumque perrexisti, et interfeci omnes inimicos tuos coram te, fecique tibi nomen quasi unius magnorum qui celebrantur in terra.

9 hogy helyet rendeljek népemnek Izraelnek és elplántáljam, hogy lakjék a maga helyén és ne reszkessen többé és ne enyésztessék őt továbbra a gazság fiai, mint annak előtte,

Et dedi locum populo meo Israël: plantabitur, et habitabit in eo, et ultra non commovebitur: nec filii iniquitatis atterent eos, sicut a principio,

10 ama napoktól fogva, hogy bírákat rendeltem népem Izrael fölé és megaláztam mind az ellenségeidet. Tudtodra adtam tehát, hogy házat fog építeni neked majd az Örökkévaló:

ex diebus quibus dedi judices populo meo Israël, et humiliavi universos inimicos tuos. Annuntio ergo tibi, quod ædificaturus sit tibi Dominus domum.

11 s lesz, midőn beteltek napjaid, hogy elmenj őseid mellé, akkor fenntartom utánad magzatodat, azt aki lesz fiaid közül és megszilárdítom királyságát.

Cumque impleveris dies tuos ut vadas ad patres tuos, suscitabo semen tuum post te, quod erit de filiis tuis: et stabiliam regnum ejus.

12 Ő épít majd házat nekem és én megszilárdítom trónját örökre.

Ipse ædificabit mihi domum, et firmabo solium ejus usque in æternum.

13 Én leszek neki atyjául és ő lesz nekem fiamul és szeretetemet nem távoztatom el tőle, amint eltávoztattam attól, aki előtted volt.

Ego ero ei in patrem, et ipse erit mihi in filium: et misericordiam meam non auferam ab eo, sicut abstuli ab eo qui ante te fuit.

14 S fennmaradni engedem őt az én házamban s az én királyságomban mindörökre s trónja szilárd lesz örökre.

Et statuam eum in domo mea, et in regno meo usque in sempiternum: et thronus ejus erit firmissimus in perpetuum.

15 Mind a szavak szerint és mind e látomás szerint, aszerint beszélt Nátán Dávidhoz.

Juxta omnia verba hæc, et juxta universam visionem istam, sic locutus est Nathan ad David.

16 Ekkor bement Dávid király és leült az Örökkévaló színe elé és mondta: Ki vagyok én, Örökkévaló, Isten, s mi az én házam, hogy eljuttattál engem idáig.

Cumque venisset rex David, et sedisset coram Domino, dixit: Quis ego sum, Domine Deus, et quæ domus mea, ut præstares mihi talia?

17 És csekély volt az a szemeidben, oh Isten, és beszéltél szolgád háza felől messze időre és tekintettél engem, mint aki az emberek sorában magasan áll, Örökkévaló, oh Isten!

sed et hoc parum visum est in conspectu tuo, ideoque locutus es super domum servi tui etiam in futurum: et fecisti me spectabilem super omnes homines, Domine Deus.

18 Mit beszéljen Dávid még továbbra hozzád a dicsőségről, mely szolgádat érte, hiszen te ismered szolgádat!

Quid ultra addere potest David, cum ita glorificaveris servum tuum, et cognoveris eum?

19 Örökkévaló, a te szolgád kedvéért s a te szíved szerint cselekedted mind e nagy dolgot, tudatván mind a nagy dolgokat.

Domine, propter famulum tuum juxta cor tuum fecisti omnem magnificentiam hanc, et nota esse voluisti universa magnalia.

20 Örökkévaló, nincs olyan, mint te, s nincs Isten rajtad kívül, mind annál fogva, amit hallottunk füleinkkel.

Domine, non est similis tui, et non est alius deus absque te, ex omnibus quos audivimus auribus nostris.

21 És ki olyan, mint néped Izrael, egyetlen nemzet a földön, amelyet Isten ment magának megváltani népül, hogy szerezzél magadnak nevet, nagy és félelmetes tettek által, kiűzvén néped elől, amelyet Egyiptomból kiváltottál, nemzeteket.

Quis enim est alius, ut populus tuus Israël, gens una in terra, ad quam perrexit Deus ut liberaret et faceret populum sibi, et magnitudine sua atque terroribus ejiceret nationes a facie ejus, quem de Ægypto liberarat?

22 És megtetted a te népedet Izraelt magadnak néppé mindörökre és te, Örökkévaló, lettél nekik Istenül.

Et posuisti populum tuum Israël tibi in populum usque in æternum, et tu, Domine, factus es Deus ejus.

23 Most tehát, Örökkévaló, azon szó, melyet szóltál a te szolgád és háza felől, valósuljon meg mindörökre és tegyél úgy, amint szóltál.

Nunc igitur Domine, sermo quem locutus es famulo tuo et super domum ejus confirmetur in perpetuum, et fac sicut locutus es.

24 Megvalósul, és nagy lesz a te neved mindörökre, midőn mondják: az Örökkévaló a seregek ura, Izrael Istene, Isten Izrael fölött; a te szolgád Dávid háza pedig szilárd lesz előtted.

Permaneatque et magnificetur nomen tuum usque in sempiternum, et dicatur: Dominus exercituum Deus Israël, et domus David servi ejus permanens coram eo.

25 Mivel te, Istenem, kinyilatkoztattad a te szolgád fülébe, hogy építesz neki házat; azért merészelt imádkozni a te szolgád előtted.

Tu enim, Domine Deus meus, revelasti auriculam servi tui, ut ædificares ei domum: et idcirco invenit servus tuus fiduciam, ut oret coram te.

26 És most, Örökkévaló, te vagy az Isten és kimondtad szolgád felől ezt a jót.

Nunc ergo Domine, tu es Deus, et locutus es ad servum tuum tanta beneficia.

27 És most úgy akartad, hogy megáldjad szolgád házát, hogy örökre előtted legyen; mert te, Örökkévaló, áldottál és áldva van örökre.

Et cœpisti benedicere domui servi tui, ut sit semper coram te: te enim, Domine, benedicente, benedicta erit in perpetuum.