< 2 राजा 15 >

1 इस्राएल के राजा यरोबोअम के शासन के सत्ताईसवें साल में अमाज़्याह के पुत्र अज़रियाह ने यहूदिया पर शासन करना शुरू किया.
Járobeámnak, Izraél királyának huszonhetedik évében király lett Azarja. Amacja fia, Jehúda királya.
2 उस समय उसकी उम्र सोलह साल थी. येरूशलेम में उसने बावन साल शासन किया. उसकी माता का नाम यकोलियाह था, वह येरूशलेमवासी थी.
Tizenhat éves volt, mikor király lett és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve pedig Jekhaljáhú Jeruzsálemből.
3 अज़रियाह ने अपने पिता अमाज़्याह समान वही किया, जो याहवेह की दृष्टि में सही है.
És tette azt, ami helyes az Örökkévaló szemeiben, egészen aszerint, amint tett atyja, Amacjáhú.
4 फिर भी, पूजा स्थलों की वेदियां तोड़ी नहीं गई थी. लोग पूजा स्थलों की वेदियों पर धूप जलाते और बलि चढ़ाते रहे.
Csak a magaslatok nem szűntek meg, még áldozott és füstölögtetett a nép a magaslatokon.
5 याहवेह ने राजा की देह पर वार किया, फलस्वरूप वह मरने तक कुष्ठरोगी होकर एक अलग घर में रहता रहा. तब राजपुत्र योथाम प्रजा पर शासन करने लगा.
És sújtotta az Örökkévaló a királyt, és bélpoklos volt halála napjáig és lakott az elzárás házában; Jótám pedig, a király fia, ki a ház fölött volt, törvényt szolgáltatott az ország népének.
6 अज़रियाह द्वारा किए गए अन्य काम और उसकी उपलब्धियों का ब्यौरा यहूदिया के राजाओं की इतिहास की पुस्तक में दिया गया है.
Azarjáhú egyéb dolgai pedig és mind az, amit cselekedett, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében.
7 अज़रियाह हमेशा के लिए अपने पूर्वजों में जा मिला और उन्होंने उसे उसके पूर्वजों के साथ दावीद के नगर में गाड़ दिया. उसकी जगह पर उसका पुत्र योथाम शासन करने लगा.
És feküdt Azarja ősei mellé és eltemették őt ősei mellé Dávid városában. És király lett helyette fia, Jótám.
8 यहूदिया के राजा अज़रियाह के शासन के अड़तीसवें साल में यरोबोअम के पुत्र ज़करयाह ने शमरिया में इस्राएल पर शासन करना शुरू किया. उसने सिर्फ छः महीने ही शासन किया.
Azarjáhúnak, Jehúda királyának harmincnyolcadik évében király lett Zakarjáhú, Járobeám fia, Izraél fölött Sómrónban hat hónapig.
9 उसने वही किया, जो याहवेह की दृष्टि में गलत था—ठीक जैसा उसके पूर्वजों ने किया था. वह उन पापों से दूर न हुआ, जो नेबाथ के पुत्र यरोबोअम ने शुरू किए और जिन्हें करने के लिए उसने इस्राएल को उकसाया था.
És tette azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben, amint tettek ősei; nem tért el vétkeitől Járobeámnak, Nebát fiának, aki vétkezésre indította Izraélt.
10 याबेश के पुत्र शल्लूम ने उसके विरुद्ध षड़्‍यंत्र रचा और उसकी प्रजा के सामने ही उस पर घात कर उसकी हत्या कर दी, और उसके स्थान पर खुद राजा बन गया.
Összeesküdött ellene Sallúm, Jábés fia, leütötte őt a nép szeme láttára és megölte őt és király lett helyette.
11 ज़करयाह के अन्य कामों का ब्यौरा इस्राएल के राजाओं की इतिहास की पुस्तक में दिया गया है.
Zakarja egyéb dolgai pedig, íme meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében.
12 याहवेह ने येहू से यह प्रतिज्ञा की थी, “चौथी पीढ़ी तक तुम्हारी संतान इस्राएल के सिंहासन पर बैठेगी.” यह इसी प्रतिज्ञा की पूर्ति है.
Ez az Örökkévalónak ama szava, melyet szólt Jéhúhoz, mondván: negyedíziglen ülnek majd a fiaid Izraél trónján. És így lett.
13 यहूदिया के राजा उज्जियाह के शासनकाल के उनचालीसवें साल में याबेश के पुत्र शल्लूम ने शासन करना शुरू किया और उसने शमरिया में एक महीने तक शासन किया.
Sallúm, Jábés fia, király lett Uzzíjának, Jehúda királyának harminckilencedik évében; és uralkodott egy hónapon át Sómrónban.
14 उसी समय गादी का पुत्र मेनाख़ेम तिरज़ाह से शमरिया आ गया और उसने याबेश के पुत्र शल्लूम पर घात कर उसकी हत्या करके उसकी जगह पर स्वयं राजा बन गया.
Ekkor feljött Menachém, Gádi fia, Tircából, bevonult Sómrónba és megverte Sallúmot, Jábés fiát Sómrónban, megölte őt és király lett helyette.
15 शल्लूम के बाकी काम और उसके द्वारा रचे गए षड़्‍यंत्र का ब्यौरा इस्राएल के राजाओं की इतिहास की पुस्तक में दिया गया है.
Sallúm egyéb dolgai pedig és összeesküvése, melyet szőtt, íme meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében.
16 इसके बाद मेनाख़ेम ने तिफ़साह नगर पर हमला किया और सारी नगरवासियों को और तिरज़ाह से लेकर सारी सीमावर्ती क्षेत्र को खत्म कर दिया; क्योंकि उन्होंने फाटक खोलने से मना कर दिया था; इसलिये उसने इसे पूरी तरह नाश कर दिया और सभी गर्भवती स्त्रियों के पेट चीर डाले.
Akkoriban Tircából megverte Menachém Tifszáchot, meg mind a benne levőket és a határait, mivel nem nyitott kaput, tehát megverte; mind a várandós nőit fölhasította.
17 यहूदिया के राजा अज़रियाह के शासन के उनचालीसवें साल में गादी के पुत्र मेनाख़ेम ने इस्राएल पर शासन करना शुरू किया. उसने शमरिया में दस साल शासन किया.
Azarjának, Jehúda királyának harminckilencedik évében király lett Menachém, Gádi fia, Izraél fölött tíz évig Sómrónban.
18 उसने वही किया, जो याहवेह की दृष्टि में गलत था. वह जीवन भर उन पापों से दूर न हुआ, जो नेबाथ के पुत्र यरोबोअम ने इस्राएल को करने के लिए उकसाया था.
És tette azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, nem tért el vétkeitől Járobeámnak, Nebát fiának, aki vétkezésre indította Izraélt minden napjaiban.
19 अश्शूर के राजा पूल ने राज्य पर हमला किया. मेनाख़ेम ने उसे लगभग पैंतीस टन चांदी इस मंशा से भेंट में दे दी, कि वह उससे अपनी सत्ता को दृढ़ करने में सहायता ले सके.
Jött Púl, Assúr királya, az ország ellen és adott Menachém Púlnak ezer kikkár ezüstöt, hogy vele legyen a hatalma arra, hogy kezében megerősítse az uralmat.
20 मेनाख़ेम ने इस्राएल के सारे धनी व्यक्तियों पर प्रति व्यक्ति लगभग आधा किलो चांदी का कर लगा दिया कि अश्शूर के राजा को यह भेंट में दी जा सके. तब अश्शूर का राजा वहां से लौट गया. वह उस देश में और अधिक नहीं ठहरा.
Kivetette Menachém az ezüstöt Izraélben, a hadsereg minden vitézére, hogy Assúr királyának adja, ötven sékel ezüstöt mindegyikre; erre visszatért Assúr királya és nem maradt ott az országban.
21 मेनाख़ेम के अन्य कामों और उसकी उपलब्धियों का ब्यौरा इस्राएल के राजाओं की इतिहास की पुस्तक में दिया गया है.
Menachém egyéb dolgai pedig és mind az, amit tett, nemde meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében.
22 मेनाख़ेम हमेशा के लिए अपने पूर्वजों में जा मिला और उसके स्थान पर उसका पुत्र पेकाहियाह शासन करने लगा.
És feküdt Menachém ősei mellé. Es király lett helyette fia, Pekachja.
23 यहूदिया के राजा अज़रियाह के शासन के पचासवें साल में मेनाख़ेम के पुत्र पेकाहियाह ने शमरिया में इस्राएल पर शासन प्रारंभ किया. उसका शासनकाल दो साल का था.
Azarjának, Jehúda királyának ötvenedik évében király lett Pekachja, Menachém fia, Izraél fölött Sómrónban két évig.
24 उसने वह किया जो याहवेह की दृष्टि में गलत था. वह उन पापों से विमुख न हुआ, जिन्हें करने के लिए नेबाथ के पुत्र यरोबोअम ने इस्राएल को उकसाया था.
És tette azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben, nem tért el vétkeitől Járobeámnak, Nebát fiának, aki vétkezésre indította Izraélt.
25 उसके सेनानायक पेकाह, रेमालियाह के पुत्र, ने गिलआद के पचास व्यक्तियों के साथ मिलकर उसके विरुद्ध षड़्‍यंत्र रचा और शमरिया में राजमहल के गढ़ में अरगोब और अरिएह के साथ मिलकर उसकी हत्या कर दी, और स्वयं उसके स्थान पर राजा बन गया.
Összesküdött ellene hadnagya Pékach, Remaljáhú fia, leütötte őt Sómrónban, a király házának palotájában, Argóbbal és Arjével, és vele volt ötven ember a Gileádbeliek közül, megölte és király lett helyette.
26 पेकाहियाह द्वारा किए गए अन्य कार्य और उसकी सारी उपलब्धियों का ब्यौरा इस्राएल के राजाओं के इतिहास की पुस्तक में दिया गया है.
Pekachja egyéb dolgai pedig és mindaz, a mit tett, íme meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében.
27 यहूदिया के राजा अज़रियाह के शासन के बावनवें साल में रेमालियाह के पुत्र पेकाह ने शमरिया में शासन करना शुरू किया. उसने बीस साल शासन किया.
Azarjának, Jehúda királyának ötvenkettedik évében király lett Pékach, Remaljáhú fia, Izraél fölött Sómrónban húsz évig.
28 उसने वह किया, जो याहवेह की दृष्टि में गलत था. वह उन पापों से दूर न हुआ, जो नेबाथ के पुत्र यरोबोअम ने इस्राएल को करने के लिए उकसाया था.
És tette azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, nem tért el vétkeitől Jerobeámnak, Nebát fiának, aki vétkezésre indította Izraélt.
29 इस्राएल के राजा पेकाह के शासनकाल में अश्शूर के राजा तिगलथ-पलेसेर ने हमला किया और इयोन, बेथ-माकाह के आबेल, यानोहा, केदेश, हाज़ोर, गिलआद, गलील और नफताली का सारा इलाका अपने अधीन कर लिया. इन सभी को बंदी बनाकर वह अश्शूर ले गया.
Pékachnak, Izraél királyának napjaiban jött Tiglát Pilészer, Assúr királya és elfoglalta Ijjónt, Abél-Bét-Máakhát, Jánóáchot, Kédest, Chácórt meg Gileádot és Gálílt, Naftáli egész országát és számkivetésbe vitte Assúrba.
30 उसी समय एलाह के पुत्र होशिया ने पेकाह के विरुद्ध षड़्‍यंत्र रचा, उस पर वार किया, और उसकी हत्या कर दी, और उसके स्थान पर राजा बन गया. यह घटना उज्जियाह के पुत्र योथाम के शासन के बीसवें साल में हुई.
Összeesküvést szőtt Hóséá, Éla fia, Pékach, Remaljáhú fia ellen, leütötte és megölte őt és király lett helyette Jótámnak, Uzzíja fiának huszadik évében.
31 पेकाह द्वारा किए गए अन्य कार्य और उसकी सारी उपलब्धियों का ब्यौरा इस्राएल के राजाओं की इतिहास की पुस्तक में दिया गया है.
Pékach egyéb dolgai pedig és mind az, a mit tett, íme meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében.
32 इस्राएल के राजा रेमालियाह के पुत्र पेकाह के शासनकाल के दूसरे साल में उज्जियाह के पुत्र योथाम ने यहूदिया पर शासन शुरू किया.
Második évében Pékachnak, Remaljáhú fiának, Izraél királyának, király lett Jótám, Uzzíjáhú fia, Jehúda királya.
33 शासन शुरू करते समय उसकी उम्र पच्चीस साल थी. उसने येरूशलेम में सोलह साल शासन किया. उसकी माता का नाम येरूशा था, वह सादोक की पुत्री थी.
Huszonöt éves volt, mikor király lett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben: anyja neve pedig Jerúsa, Cádók leánya.
34 योथाम ने वह किया, जो याहवेह की दृष्टि में सही था. उसने वही सब किया, जो उसके पिता उज्जियाह ने किया था.
És tette azt, a mi helyes az Örökkévaló szemeiben, mind a szerint, a mint tett atyja, Uzzíjáhú, úgy tett ő.
35 फिर भी, पूजा स्थलों की वेदियां तोड़ी नहीं गई थी. लोग पूजा स्थलों की वेदियों पर धूप जलाते और बलि चढ़ाते रहे. योथाम ने याहवेह के भवन के ऊपरी द्वार को बनवाया.
Csak a magaslatok nem szűntek meg; áldozott es füstölögtetett még a nép a magaslatokon. Ő építtette az Örökkévaló házának felső kapuját.
36 योथाम द्वारा किए गए अन्य कार्य और उसकी अन्य उपलब्धियों का ब्यौरा यहूदिया के राजाओं की इतिहास की पुस्तक में दिया गया है.
Jótám egyéb dolgai pedig és mind az, a mit tett, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében.
37 इन्हीं दिनों में याहवेह ने यहूदिया के विरुद्ध अराम देश के राजा रेज़िन और रेमालियाह के पुत्र पेकाह को हमले के उद्देश्य से भेजना शुरू कर दिया था.
Azokban a napokban kezdte az Örökkévaló rábocsátani Jehúdára Recínt, Arám királyát és Pékachot, Remaljáhú fiát.
38 योथाम हमेशा के लिए अपने पूर्वजों में जा मिला और उसे उसके पूर्वजों के साथ दावीद के नगर में गाड़ दिया गया. उसके स्थान पर उसका पुत्र आहाज़ राजा बना.
És feküdt Jótám ősei mellé és eltemették ősei mellé, ősének Dávidnak városában. És király lett helyette fia, Ácház.

< 2 राजा 15 >