Psalm 137

1 An den Flüssen Babels da saßen wir; wir weinten auch, wenn wir Zions gedachten.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 An die Weiden in seiner Mitte hingen wir unsere Harfen.

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 Da baten uns, die uns gefangen hielten, um die Worte eines Liedes, die so uns quälten, um Fröhlichkeit: Singt uns von dem Liede Zions.

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 Wie sollten wir das Lied Jehovahs singen auf dem Boden des Auslandes.

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 So ich deiner vergäße, Jerusalem, so soll vergessen meine Rechte.

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 So soll kleben meine Zunge an meinem Gaumen, so ich dein nicht gedenke, so ich nicht erhebe Jerusalem über das Höchste meiner Fröhlichkeit.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Gedenke Du, Jehovah, der Söhne Edoms am Tag Jerusalems, da sie sprachen: Entblößt, entblößt sie bis auf die Gründe darin!

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 Tochter Babels, der verheerten, selig der dir entrichtet nach der Erwiderung, die du uns erwidert hast.

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 Selig der, der deine Kindlein ergreift und sie zerschmettert an der Felsenklippe.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!