Psalm 137

1 An Babels Strömen, da saßen wir und weinten, wenn Zions wir gedachten;

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 an die Weiden, die dort stehen, hängten wir unsre Harfen;

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 denn Lieder verlangten von uns dort unsre Zwingherrn, und unsre Peiniger hießen uns fröhlich sein: »Singt uns eins von euren Zionsliedern!«

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 Wie sollten wir singen die Lieder des HERRN auf fremdem Boden?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 Vergesse ich dich, Jerusalem, so verdorre mir die rechte Hand!

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 Die Zunge bleibe mir am Gaumen kleben, wenn ich deiner nicht eingedenk bleibe, wenn ich Jerusalem nicht stelle über alles, was mir Freude macht!

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Gedenke, HERR, den Söhnen Edoms den Unglückstag Jerusalems, wie sie riefen: »Reißt nieder, reißt nieder bis auf den Grund in ihm!«

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 Bewohnerschaft Babels, Verwüsterin! Heil dem, der dir vergilt dasselbe, was du an uns verübt!

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 Heil dem, der deine Kindlein packt und am Felsen sie zerschmettert!

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!