Psalm 10

1 Warum, o HERR, stehst du so fern, verhüllst dir (das Auge) in Zeiten der Not?

Miért, Örökkévaló, állsz távolban, elhúzódol az inség idejében?

2 Beim Hochmut der Gottlosen wird dem Bedrückten bange: möchten sie selbst sich fangen in den Anschlägen, die sie ersinnen!

A gonoszok gőgje által ég a szegény; fogassanak el a fondorlatokban, melyeket kigondoltak.

3 Denn der Frevler rühmt sich jubelnd seiner frechen Gelüste, und der Wucherer gibt dem HERRN den Abschied, lästert ihn.

Mert dicsekedett a gonosz lelkének vágyával, s a nyerészkedő áldotta, káromolta az Örökkévalót.

4 Der Frevler wähnt in seinem Stolz: »Gott fragt nicht danach!« »Es gibt keinen Gott!« – dahin geht all sein Denken.

A gonosz – gőgje szerint: Nem kér számon, nincs Isten – mind az ő gondolatai.

5 Allezeit hat er ja Glück in seinem Tun, deine Strafgerichte bleiben himmelweit fern von ihm, alle seine Gegner – er bietet ihnen Hohn.

Sikerülnek az útjai minden időben; magasan vannak ítéleteid, messze tőle; mind a szorongatói – mibe sem veszi.

6 Er denkt im Herzen: »Nie komm’ ich zu Fall; nun und nimmer wird Unglück mich treffen!«

Azt mondta szivében: Nem tántorodom, nemzedékre meg nemzedékre nem leszek bajban!

7 Sein Mund ist voll Fluchens, voll Täuschung und Gewalttat; unter seiner Zunge birgt sich Unheil und Frevel.

Átokkal tele a szája, meg csalásokkal és elnyomással, nyelve alatt baj és jogtalanság.

8 In (abgelegnen) Gehöften liegt er im Hinterhalt, ermordet den Schuldlosen insgeheim, nach dem Hilflosen spähen seine Augen.

Ott ül tanyáknak lelőkelyén, hogy rejtekben ölje meg az ártatlant, szemei a nyomorúságost kémlelik.

9 Er lauert im Versteck wie der Löwe in seinem Dickicht, er lauert, den Elenden zu haschen; er hascht den Elenden, indem er ihn in sein Netz zieht;

Leselkedik a rejtekben, mint oroszlán a sűrűjében; leselkedik, hogy megragadja a szegényt; megragadja a szegényt, midőn hálójába húzza.

10 er duckt sich, kauert nieder, und die Hilflosen fallen ihm in die Klauen.

Lehajlik, leguggol, és ereje által elesnek a nyomorúságosak.

11 Er denkt in seinem Herzen: »Gott hat’s vergessen, hat sein Antlitz verhüllt: er sieht es nimmer!«

Azt mondta szívében: Elfelejtette Isten, elrejtette arczát, nem látta soha.

12 Steh auf, o HERR, erhebe, o Gott, deinen Arm, vergiß die Elenden nicht!

Kelj föl, Örökkévaló, Isten, emeld föl kezedet, ne felejtkezzél meg az alázatosakról!

13 Warum darf der Frevler Gott lästern, darf denken in seinem Herzen: »Du fragst nicht danach«?

Miért káromolta Istent a gonosz, azt mondta szívében: nem kérsz számon?

14 Du hast es wohl gesehn, denn auf Unheil und Herzeleid achtest du wohl, in deine Hand es zu nehmen; du bist’s, dem der Schwache es anheimstellt, der Waise bist du ein Helfer.

Láttad! Mert te nézed a bajt és a bosszantást, hogy kezedbe vegyed; reád hagyja magát a nyomorúságos, árvának te vagy segítője.

15 Zerschmettre den Arm des Frevlers und suche des Bösewichts gottloses Wesen heim, bis nichts mehr von ihm zu finden!

Törd meg karját a gonosznak, a rossznak keressed gonoszságát, ne találjad.

16 Der HERR ist König auf immer und ewig: verschwinden müssen die Heiden aus seinem Lande!

Az Örökkévaló király mindörökre, országából kivesznek a nemzetek.

17 Das Verlangen der Elenden hörst du, o HERR; du stärkst ihren Mut, leihst ihnen dein Ohr,

Az alázatosak vágyát meghallottad, Örökkévaló, megszilárdítod szívüket, figyelteted füledet;

18 um den Waisen und Bedrückten Recht zu schaffen: nicht soll ein Mensch, der zur Erde gehört, noch ferner schrecken.

hogy jogát szerezzed árvának és elnyomottnak, hogy többé már ne erőszakoskodjék a földi halandó.