Klagelieder 5
1 Gedenke, HERR, dessen, was uns widerfahren ist! Blicke her und sieh unsere Schmach!
Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
2 Unser Erbbesitz ist an Fremde übergegangen, unsere Häuser an Ausländer.
A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
3 Waisen sind wir geworden, vaterlos, unsere Mütter sind wie Witwen.
Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
4 Unser Wasser trinken wir um Geld, nur gegen Zahlung erhalten wir unser eignes Holz.
Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.
5 Unsere Verfolger sitzen uns auf dem Nacken, und sind wir ermattet, gönnt man uns keine Ruhe.
Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
6 Den Ägyptern haben wir die Hand gereicht und den Assyrern, um uns satt zu essen. –
Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
7 Unsere Väter, die gesündigt haben, sind nicht mehr: wir müssen ihre Verschuldungen büßen.
Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
8 Knechte herrschen über uns: niemand entreißt uns ihrer Hand.
Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.
9 Mit Lebensgefahr schaffen wir unser Brot herein, in Angst vor dem Schwert der Wüstenbewohner.
Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.
10 Unsere Haut glüht wie ein Ofen von der Fieberglut des Hungers.
Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
11 Ehefrauen haben sie in Zion geschändet, Jungfrauen in den Städten Judas.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.
12 Fürsten sind von ihrer Hand gehenkt worden, das Ansehn der Ältesten wird nicht geachtet.
A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
13 Jünglinge müssen die Handmühle schleppen, und Knaben wanken unter Lasten von Holz.
Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.
14 Die Alten bleiben fern vom Stadttor, die Jungen von ihrem Saitenspiel.
A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.
15 Geschwunden ist die Freude unsers Herzens, unser Reigentanz hat sich in Trauer verwandelt.
Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
16 Die Krone ist uns vom Haupt gefallen: wehe uns, daß wir gesündigt haben!
Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
17 Darob ist unser Herz krank geworden, darüber sind unsere Augen umdüstert:
Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
18 über den Zionsberg, der verödet daliegt, auf dem die Füchse ihr Wesen treiben.
A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
19 Du aber, HERR, thronst in Ewigkeit, dein Herrscherstuhl steht fest von Geschlecht zu Geschlecht.
Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!
20 Warum willst du uns vergessen für immer, uns verlassen lebenslang?
Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú időre?
21 Führe uns, HERR, zu dir zurück, daß wir umkehren! Laß unsere Tage erneuert werden wie vor alters!
Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
22 Oder hast du uns gänzlich verworfen? Zürnst du uns unversöhnlich?
Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!
