Prediger 12
1 Und bleibe deines Schöpfers eingedenk in den Tagen deiner Jugendzeit, ehe die bösen Tage kommen und die Jahre sich einstellen, von denen du sagen wirst: »Sie gefallen mir nicht«;
És gondolj teremtődre ifjúságod napjaiban, a mig el nem jőnek a bajnak napjai és el nem érkeznek az évek, melyekről azt mondod: nem telik bennük kedvem;
2 ehe noch die Sonne und das Tageslicht, der Mond und die Sterne sich verfinstern und die Wolken wiederkehren nach dem Regen,
a mig el nem sötétül a nap s a világosság, meg a hold és a csillagok, és viaszatérnek a felhők az eső után;
3 in der Zeit, wo die Hüter des Hauses zittern und die starken Männer sich krümmen; wo die Müllerinnen die Arbeit einstellen, weil ihrer wenige geworden sind, und die Fensterguckerinnen trübe werden;
azon napon, midőn meginognak a háznak őrzői és meggörbűlnek a vitéz férfiak és szünetelnek az őrlőnők, mert megfogytak, és elsötétűlnek az ablakokon kitekintők.
4 wo die beiden Pforten nach der Straße hin geschlossen stehen, weil die Mühle mit weniger Geräusch geht, und man beim Hahnenschrei aufsteht und aller Liederklang verstummt;
És elzáratnak az ajtók az utczán, midőn alászáll a malom hangja és fölkel az ember a madár hangjára és halkká válnak mind az ének leányai;
5 auch vor jeder Steigung fürchtet man sich und sieht Schrecknisse auf jedem Wege; der Mandelbaum steht in Blüte, und die Heuschrecke schleppt sich träge dahin, und die Kaperwürze versagt ihre Wirkung – denn der Mensch geht hin zu seiner ewigen Behausung, und die Klageleute ziehen auf der Straße umher –;
a magastól is félnek, s ijedelmek vannak az úton; s kivirúl a mandolafa és vánszorog a sáska és hasztalannak bizonyúl a kapor; mert elmegy az ember az ő örök házába és körűljárnak az utczán a gyásztartók.
6 ehe noch der silberne Faden zerreißt und die goldene Schale zerbricht und der Krug an der Quelle in Scherben geht und das Schöpfrad zertrümmert in den Brunnen fällt
Míg el nem szakad az ezűst kötél és szétzúzódik az arany csésze és eltörik a korsó a forrásnál és összezúzatik a kerék, be a gödörbe;
7 und der Staub zur Erde zurückkehrt als das, was er vorher gewesen ist, und der Odem zu Gott zurückkehrt, der ihn gegeben hat.
és visszatér a por a földbe, a mint volt azelőtt, és a szellem visszatér Istenhez, a ki adta.
8 »O Nichtigkeit der Nichtigkeiten!« ruft der Prediger aus, »alles ist nichtig!«
Hiúságok hiúsága, mondja Kóhélet, minden hiúság.
9 Abgesehen davon, daß der Prediger ein Weiser war, hat er das Volk auch Erkenntnis gelehrt und war ein Denker und Forscher, der zahlreiche Sprüche verfaßt hat.
Azonfelűl, hogy Kóhélet bölcs volt, még tanította a népet megismerésre, és fontolgatott és vizsgálódott, sok példabeszédet szerzett.
10 Der Prediger war bemüht, ansprechende Worte zu finden und zutreffende Weisungen niederzuschreiben, Aussprüche der Wahrheit.
Törekedett Kóhélet értékes szavakat találni és a helyességgel irottat: igaz szavakat.
11 Die Aussprüche der Weisen sind wie Treibstachel, und wie eingeschlagene Pflöcke stehen die einzelnen Sprüche beisammen, die von einem einzigen Hirten herrühren.
A bölcsek szavai olyanok, mint az ösztökék és mint a bevert szögek a gyülekezetben levőkéi: egy pásztortól adattak.
12 Und ferner noch: laß dich warnen, mein Sohn; des vielen Bücherschreibens ist kein Ende, und das viele Studieren verursacht dem Leibe Ermüdung. –
És amazokon felül, fiam, óvakodjál! A sok könyvcsinálásnak nincsen vége, és a sok tanúlás testnek kifárasztása.
13 Laßt uns das Endergebnis des Ganzen hören: Fürchte Gott und halte seine Gebote! Denn das kommt jedem Menschen zu.
A dolognak végén az egész így értendő: Az Istent féljed és parancsolatait őrizd meg, mert ez az egész ember.
14 Denn Gott wird in dem Gericht, das über alles Verborgene ergeht, das Urteil über alles Tun sprechen, es sei gut oder böse (gewesen).
Mert minden cselekvést törvénybe fog vinni az Isten, minden rejtett dolog fölött, akár jó az, akár rossz.
