Psalm 137

1 An den Wassern zu Babel saßen wir und weinten, wenn wir an Zion gedachten.

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 Unsere Harfen hingen wir an die Weiden, die daselbst sind.

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 Denn dort hießen uns singen, die uns gefangen hielten, und in unserm Heulen fröhlich sein: “Singet uns ein Lied von Zion!”

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 Wie sollten wir des HERRN Lied singen in fremden Landen?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 Vergesse ich dein, Jerusalem, so werde ich meiner Rechten vergessen.

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 Meine Zunge soll an meinem Gaumen kleben, wo ich nicht dein gedenke, wo ich nicht lasse Jerusalem meine höchste Freude sein.

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 HERR, gedenke der Kinder Edom den Tag Jerusalems, die da sagten: “Rein ab, rein ab bis auf ihren Boden!”

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 Du verstörte Tochter Babel, wohl dem, der dir vergilt, wie du uns getan hast!

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 Wohl dem, der deine jungen Kinder nimmt und zerschmettert sie an dem Stein!

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!