Job 29
1 Und Hiob hob abermals an seine Sprüche und sprach:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 O daß ich wäre wie in den vorigen Monden, in den Tagen, da mich Gott behütete;
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 da seine Leuchte über meinem Haupt schien und ich bei seinem Licht in der Finsternis ging;
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 wie war ich in der Reife meines Lebens, da Gottes Geheimnis über meiner Hütte war;
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 da der Allmächtige noch mit mir war und meine Kinder um mich her;
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 da ich meine Tritte wusch in Butter und die Felsen mir Ölbäche gossen;
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 da ich ausging zum Tor in der Stadt und mir ließ meinen Stuhl auf der Gasse bereiten;
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 da mich die Jungen sahen und sich versteckten, und die Alten vor mir aufstanden;
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 da die Obersten aufhörten zu reden und legten ihre Hand auf ihren Mund;
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 da die Stimme der Fürsten sich verkroch und ihre Zunge am Gaumen klebte!
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 Denn wessen Ohr mich hörte, der pries mich selig; und wessen Auge mich sah, der rühmte mich.
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 Denn ich errettete den Armen, der da schrie, und den Waisen, der keinen Helfer hatte.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 Der Segen des, der verderben sollte, kam über mich; und ich erfreute das Herz der Witwe.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Gerechtigkeit war mein Kleid, das ich anzog wie einen Rock; und mein Recht war mein fürstlicher Hut.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 Ich war des Blinden Auge und des Lahmen Fuß.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 Ich war ein Vater der Armen; und die Sache des, den ich nicht kannte, die erforschte ich.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Ich zerbrach die Backenzähne des Ungerechten und riß den Raub aus seinen Zähnen.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Ich gedachte: “Ich will in meinem Nest ersterben und meiner Tage viel machen wie Sand.”
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Meine Wurzel war aufgetan dem Wasser, und der Tau blieb über meinen Zweigen.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Meine Herrlichkeit erneute sich immer an mir, und mein Bogen ward immer stärker in meiner Hand.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 Sie hörten mir zu und schwiegen und warteten auf meinen Rat.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Nach meinen Worten redete niemand mehr, und meine Rede troff auf sie.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 Sie warteten auf mich wie auf den Regen und sperrten ihren Mund auf als nach dem Spätregen.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Wenn ich mit ihnen lachte, wurden sie nicht zu kühn darauf; und das Licht meines Angesichts machte mich nicht geringer.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 Wenn ich zu ihrem Geschäft wollte kommen, so mußte ich obenan sitzen und wohnte wie ein König unter Kriegsknechten, da ich tröstete, die Leid trugen.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
