Job 17
1 Mein Odem ist schwach, und meine Tage sind abgekürzt; das Grab ist da.
Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
2 Fürwahr, Gespött umgibt mich, und auf ihrem Hadern muß mein Auge weilen.
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
3 Sei du selber mein Bürge bei dir; wer will mich sonst vertreten?
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
4 Denn du hast ihrem Herzen den Verstand verborgen; darum wirst du ihnen den Sieg geben.
Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
5 Es rühmt wohl einer seinen Freunden die Ausbeute; aber seiner Kinder Augen werden verschmachten.
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
6 Er hat mich zum Sprichwort unter den Leuten gemacht, und ich muß mir ins Angesicht speien lassen.
Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
7 Mein Auge ist dunkel geworden vor Trauern, und alle meine Glieder sind wie ein Schatten.
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
8 Darüber werden die Gerechten sich entsetzen, und die Unschuldigen werden sich entrüsten gegen die Heuchler.
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
9 Aber der Gerechte wird seinen Weg behalten; und wer reine Hände hat, wird an Stärke zunehmen.
Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
10 Wohlan, so kehrt euch alle her und kommt; ich werde doch keinen Weisen unter euch finden.
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
11 Meine Tage sind vergangen; meine Anschläge sind zerrissen, die mein Herz besessen haben.
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
12 Sie wollen aus der Nacht Tag machen und aus dem Tage Nacht.
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
13 Wenn ich gleich lange harre, so ist doch bei den Toten mein Haus, und in der Finsternis ist mein Bett gemacht; (Sheol h7585)
Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. (Sheol h7585)
14 Die Verwesung heiße ich meinen Vater und die Würmer meine Mutter und meine Schwester:
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
15 was soll ich denn harren? und wer achtet mein Hoffen?
Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
