Psalm 2

1 Warum toben die Heiden, und die Leute reden so vergeblich?

Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,

2 Die Könige im Lande lehnen sich auf, und die HERREN ratschlagen miteinander wider den HERRN und seinen Gesalbten:

összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?

3 Lasset uns zerreißen ihre Bande und von uns werfen ihre Seile!

Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!

4 Aber der im Himmel wohnet, lachet ihrer, und der HERR spottet ihrer.

Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,

5 Er wird einst mit ihnen reden in seinem Zorn, und mit seinem Grimm wird er sie schrecken.

akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:

6 Aber ich habe meinen König eingesetzt auf meinem heiligen Berg Zion.

Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –

7 Ich will von einer solchen Weise predigen, daß der HERR zu mir gesagt hat: Du bist mein Sohn, heute hab ich dich gezeuget.

Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.

8 Heische von mir, so will ich dir die Heiden zum Erbe geben und der Welt Ende zum Eigentum.

Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;

9 Du sollst sie mit einem eisernen Zepter zerschlagen; wie Töpfe sollst du sie zerschmeißen.

majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!

10 So laßt euch nun weisen, ihr Könige, und laßt euch züchtigen, ihr Richter auf Erden!

Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;

11 Dienet dem HERRN mit Furcht und freuet euch mit Zittern!

szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.

12 Küsset den Sohn, daß er nicht zürne und ihr umkommet auf dem Wege; denn sein Zorn wird bald anbrennen. Aber wohl allen, die auf ihn trauen!

Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!