Klagelieder 5
1 Gedenke, HERR, wie es uns gehet; schau und siehe an unsere Schmach!
Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
2 Unser Erbe ist den Fremden zuteil worden und unsere Häuser den Ausländern.
A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
3 Wir sind Waisen und haben keinen Vater; unsere Mütter sind wie Witwen.
Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
4 Unser eigen Wasser müssen wir um Geld trinken; unser Holz muß man bezahlt bringen lassen.
Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.
5 Man treibt uns über Hals, und wenn wir schon müde sind, läßt man uns doch keine Ruhe.
Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
6 Wir haben uns müssen Ägypten und Assur ergeben, auf daß wir doch Brot satt zu essen haben.
Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
7 Unsere Väter haben gesündiget und sind nicht mehr vorhanden; und wir müssen ihre Missetat entgelten.
Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
8 Knechte herrschen über uns, und ist niemand, der uns von ihrer Hand errette.
Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.
9 Wir müssen unser Brot mit Fahr unsers Lebens holen vor dem Schwert in der Wüste.
Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.
10 Unsere Haut ist verbrannt wie in einem Ofen vor dem greulichen Hunger.
Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
11 Sie haben die Weiber zu Zion geschwächt und die Jungfrauen in den Städten Judas.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.
12 Die Fürsten sind von ihnen gehenket, und die Person der Alten hat man nicht geehret.
A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
13 Die Jünglinge haben Mühlsteine müssen tragen und die Knaben über dem Holztragen straucheln.
Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.
14 Es sitzen die Alten nicht mehr unter dem Tor, und die Jünglinge treiben kein Saitenspiel mehr.
A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.
15 Unsers Herzens Freude hat ein Ende, unser Reigen ist in Wehklagen verkehret.
Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
16 Die Krone unsers Haupts ist abgefallen. O wehe, daß wir so gesündiget haben!
Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
17 Darum ist auch unser Herz betrübt, und unsere Augen sind finster worden
Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
18 um des Berges Zions willen, daß er so wüst liegt, daß die Füchse darüberlaufen.
A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
19 Aber du, HERR, der du ewiglich bleibest und dein Thron für und für,
Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!
20 warum willst du unser so gar vergessen und uns die Länge so gar verlassen?
Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú időre?
21 Bringe uns, HERR, wieder zu dir, daß wir wieder heimkommen; verneue unsere Tage wie vor alters!
Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
22 Denn du hast uns verworfen und bist allzusehr über uns erzürnet.
Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!
