Job 29
1 Und Hiob hub abermal an seine Sprüche und sprach:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 O daß ich wäre wie in den vorigen Monden, in den Tagen, da mich Gott behütete,
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 da seine Leuchte über meinem Haupte schien, und ich bei seinem Licht in der Finsternis ging;
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 wie ich war zur Zeit meiner Jugend, da Gottes Geheimnis über meiner Hütte war;
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 da der Allmächtige noch mit mir war und meine Kinder um mich her;
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 da ich meine Tritte wusch in Butter, und die Felsen mir Ölbäche gossen;
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 da ich ausging zum Tor in der Stadt und ließ meinen Stuhl auf der Gasse bereiten;
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 da mich die Jungen sahen und sich versteckten, und die Alten vor mir aufstunden;
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 da die Obersten aufhöreten zu reden, und legten ihre Hand auf ihren Mund;
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 da die Stimme der Fürsten sich verkroch, und ihre Zunge an ihrem Gaumen klebte.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 Denn welches Ohr mich hörete, der preisete mich selig, und welches Auge mich sah, der rühmte mich.
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 Denn ich errettete den Armen, der da schrie, und den Waisen, der keinen Helfer hatte.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 Der Segen des, der verderben sollte, kam über mich; und ich erfreuete das Herz der Witwe.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Gerechtigkeit war mein Kleid, das ich anzog wie einen Rock; und mein Recht war mein fürstlicher Hut.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 Ich war des Blinden Auge und des Lahmen Füße.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 Ich war ein Vater der Armen; und welche Sache ich nicht wußte, die erforschete ich.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Ich zerbrach die Backenzähne des Ungerechten und riß den Raub aus seinen Zähnen.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Ich gedachte: Ich will in meinem Nest ersterben und meiner Tage viel machen wie Sand.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Meine Saat ging auf am Wasser; und der Tau blieb über meiner Ernte.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Meine HERRLIchkeit erneuerte sich immer an mir; und mein Bogen besserte sich in meiner Hand.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 Man hörete mir zu, und schwiegen und warteten auf meinen Rat.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Nach meinen Worten redete niemand mehr; und meine Rede troff auf sie.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 Sie warteten auf mich wie auf den Regen und sperreten ihren Mund auf als nach dem Abendregen.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Wenn ich sie anlachte, wurden sie nicht zu kühn darauf, und das Licht meines Angesichts machte mich nicht geringer.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 Wenn ich zu ihrem Geschäfte wollte kommen, so mußte ich obenan sitzen und wohnete wie ein König unter Kriegsknechten, da ich tröstete, die Leid trugen.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
