Psalm 137

1 An den Strömen Babels, da saßen wir und weinten, indem wir Zions gedachten.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 An den Weiden, die dort waren, hingen wir unsere Zithern auf.

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 Denn dort begehrten, die uns gefangen geführt, Lieder von uns, und unsere Peiniger Fröhlichkeit: “Singt uns eines von den Zionsliedern!”

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 Wie könnten wir die Jahwe-Lieder singen auf dem Boden der Fremde!

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 Wenn ich deiner vergesse, Jerusalem, so schrumpfe meine Rechte ein.

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 Es klebe meine Zunge an meinem Gaumen, wenn ich deiner nicht gedenke, wenn ich nicht lasse Jerusalem meine höchste Freude sein!

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Gedenke, Jahwe, den Edomitern, den Unglückstag Jerusalems, die da riefen: “Nieder damit, nieder damit bis auf den Grund in ihr!”

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 Tochter Babel, du Verwüsterin, wohl dem, der dir vergilt, was du uns angethan!

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 Wohl dem, der deine zarten Kinder packt und schmettert an den Felsen.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!