Job 30
1 Und jetzt verlachen mich solche, die jünger sind als ich, deren Väter ich meinen Herdenhunden nicht hätte beigesellen mögen.
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Was sollte mir auch ihrer Hände Kraft, da es für sie doch keine volle Reife giebt?
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Durch Mangel und durch Hunger ausgedörrt, benagen sie dürres Land, die unfruchtbare Wüste und Öde,
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 sie, die Melde pflücken am Gesträuch und deren Speise Ginsterwurzeln sind.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Aus der Gesellschaft werden sie fortgetrieben; man schreit über sie wie über einen Dieb.
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 In schauerlichen Schluchten müssen sie wohnen, in Erdlöchern und Felsenhöhlen.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 Zwischen den Sträuchern brüllen sie, unter den Nesseln thun sie sich zusammen;
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 eine ruchlose und ehrlose Brut wurden sie hinausgepeitscht aus dem Lande.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 Und jetzt bin ich ihr Spottlied geworden und diene ihnen zum Gerede.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Sie verabscheuen mich, rücken fern von mir hinweg und scheuen sich nicht, mir ins Gesicht zu speien.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 Denn meine Sehne hat er gelöst und mich gebeugt, so lassen auch sie den Zügel vor mir schießen.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 Zur Rechten erhebt sich die Brut; meine Füße stoßen sie hinweg und schütten wider mich ihre Verderbensstraßen auf.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Meinen Pfad haben sie aufgerissen, zu meinem Sturze helfen sie, die Helferlosen.
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Wie durch breite Bresche kommen sie, unter Trümmern wälzen sie sich heran.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Schrecknisse haben sich gegen mich gewendet; dem Sturmwinde gleich jagen sie meinen Adel dahin, und wie eine Wolke ist mein Glück entschwunden.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 Und jetzt zerfließt in mir meine Seele, Tage des Elends halten mich fest.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Die Nacht bohrt in meine Gebeine und löst sich von mir ab, und meine Nager schlafen nicht.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 Durch Allgewalt ist mein Gewand entstellt; wie die Halsöffnung meines Leibrocks umschließt es mich.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 Er hat mich in den Kot geworfen, und dem Staub und der Asche ward ich gleich.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Ich schreie zu dir, doch du antwortest mir nicht; ich stehe da, du aber starrst mich an.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Du wandelst dich in einen Grausamen für mich, mit deiner starken Hand befeindest du mich.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Du hebst mich auf den Sturmwind, lässest mich dahinfahren und lässest mich vergehn in Sturmesbrausen.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Ja, ich weiß zum Tode willst du mich führen und zum Versammlungshaus für alles Lebende.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Doch - streckt wohl einer nicht im Sturze seine Hand nach Rettung aus, oder giebts bei seinem Untergang nicht darob Hilfsgeschrei?
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Oder habe ich nicht um den geweint, der harte Tage hatte, und hat mein Herz des Armen nicht gejammert?
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Ja, auf Glück hoffte ich, aber Unheil kam; ich harrte auf Licht und es kam Dunkel.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Mein Inneres siedet ohne Unterlaß, Tage des Elends überfielen mich.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Geschwärzt gehe ich einher - doch nicht vom Sonnenbrand; ich stehe auf und schreie vor den Leuten.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 Der Schakale Bruder bin ich geworden und ein Genosse den Straußen.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Meine Haut ist schwarz geworden und löst sich von mir ab, und meine Gebeine sind von Glut verbrannt.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 Und so ward meine Zither zum Klagelaut und meine Schalmei zu lautem Weinen.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
