Psalm 137

1 An Babels Strömen sitzen wir, jedoch wir weinen, denken wir an Sion.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 Wir hängen in den Weidenbüschen die Harfen auf.

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 Denn unsere Zwingherrn fordern Lieder dort von uns und heitre Klänge unsere Peiniger: "Ein Lied von Sion singet uns!"

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 Wie könnten wir ein Lied dem Herrn zu Ehren in fremdem Lande singen? -

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 Vergeß ich dein, Jerusalem, verdorr mir meine Rechte!

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 Die Zunge klebe mir am Gaumen, wenn ich nicht dein gedächte, wenn ich in größter Freude selbst das Los Jerusalems mir nicht zu Herzen nähme! -

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Gedenke, Herr, den Edomssöhnen den Tag Jerusalems, an dem sie riefen: "Zerstört, zerstört es gründlich!"

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 Du Tochter Babels, du Verwüsterin! Heil dem, der dir vergilt, was du an uns verübt!

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 Heil dem, der deine Kindlein packt und an den Felsen schlägt!

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!