Psalm 104
1 Lobpreis den Herrn, du, meine Seele! Du, Herr, mein Gott, gar groß bist Du, mit Pracht und Herrscherwürde angetan.
Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!
2 Du hüllst Dich in das Licht wie in ein Kleid und spannst den Himmel aus wie ein Gezelt. -
A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;
3 Auf Wasser baut er seinen Söller; zu seinem Wagen macht er Wolken und fährt auf Windesflügeln.
A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
4 Zu seinen Boten macht er Stürme, zu seinen Dienern Feuerflammen.
A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
5 Die Erde gründet er auf ihre Pfeiler, daß sie in alle Ewigkeit nicht wanke.
Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.
6 Du deckst den Ozean darüber wie ein Tuch, daß selbst auf Bergen Wasser stehen.
Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.
7 jedoch vor Deinem Schelten fliehen sie; vor Deiner Donnerstimme eilen sie davon.
Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.
8 Die einen bleiben auf den Bergen; die andern fließen in die Täler zu dem Ort, von Dir bestimmt
Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.
9 Du setzest Grenzen, die sie nimmer überschreiten, und niemals decken sie die Erde wieder.
Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.
10 Du bist's, der Quellen in die Täler sendet; sie rieseln zwischen Bergen hin.
A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;
11 Sie tränken alles Wild des Feldes; da löschen Zebras ihren Durst.
Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
12 Des Himmels Vögel sitzen drüber und lassen sich aus dem Gebüsche hören.
Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.
13 Die Berge tränkest Du durch Deine Wunderwerke; an Deines Wirkens Frucht ersättigt sich die Erde.
A ki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld.
14 Du lässest Gras den Tieren sprossen und Futter für des Menschen Arbeitstiere, um aus der Erde Brot zu ziehen,
A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,
15 auch Wein, der froh der Menschen Herzen macht, und Öl, das glänzen macht das Angesicht, und Brot, des Menschen Lebensmark.
És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét.
16 Des Herren Bäume werden satt getränkt, die Zedern Libanons, die er gepflanzt,
Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;
17 darin die Vögel ihre Nester bauen, Zypressen, die dem Storch zum Nisten dienen,
A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.
18 die hohen Berge, die den Gemsen, die Felsen, die der Dachse Zuflucht sind.
A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.
19 Du schufst den Mond zum Zeiteinteilen und lehrtest ihren Lauf die Sonne.
Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.
20 Wenn Finsternis herab Du senkst und es wird Nacht, dann regt sich alles Waldgetier.
Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;
21 Die jungen Löwen brüllen nach dem Fraß, von Gott die Nahrung heischend.
Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket.
22 Geht dann die Sonne auf, so schleichen sie zurück und strecken sich auf ihre Lager nieder.
Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;
23 Dann geht der Mensch an seine Arbeit, geht an sein Werkeln bis zum Abend.
Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.
24 Wie mannigfaltig, Herr, sind Deine Werke, so weise sind von Dir sie all geordnet! Wie ist die Erde voll von Deinen Schöpfungstaten!
Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
25 Da ist das Meer, so groß und weit, zahlloses Seegetier darin, Geschöpfe klein und groß,
Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.
26 sie ziehen hin und her wie Schiffe samt dem Leviatan, den Du erschaffen, um mit ihm zu spielen.
Amott gályák járnak s czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.
27 Sie alle harren Deiner, daß Du zur rechten Zeit sie speisest.
Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.
28 Und gibst Du ihnen etwas, lesen sie es auf, und wenn Du öffnest Deine Hand, so werden sie des Guten voll.
Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.
29 Doch wendest Du Dein Antlitz ab, dann faßt sie Grauen, und ziehst Du ihren Lebenshauch zurück, dann sterben sie und werden, was sie waren, Staub.
Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
30 Du sendest Deinen Odem, andere entstehen, und so erneuerst Du der Erde Angesicht. -
Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.
31 Des Herrn Ruhm bestehe ewiglich! An seinen Werken freue sich der Herr,
Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben;
32 der auf die Erde blickt, daß sie erzittert, und Berge anrührt, daß sie rauchen!
A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.
33 Ich sing dem Herrn. Solang ich lebe, singe ich dem Herrn und preise meinen Gott, solang ich bin.
Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!
34 Mein Loblied möge ihm gefallen! Ich freue mich des Herrn.
Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;
35 Ach, daß die Sünder von der Erde schwänden, daß keine Frevler mehr vorhanden wären! Lobpreis' den Herrn, du meine Seele! Alleluja!
Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!
