Job 37
1 "Darob erzittert mir das Herz und hebt sich weg von seiner Stelle.
Igenis, ezért remeg szívem s felszökken helyéből.
2 Auf seine Stimme hört voll Furcht, das Wort, das seinen Mund verläßt!
Hallva halljátok hangja háborgását s a morajt, mely szájából kél;
3 Er sendet's unterm ganzen Himmel hin, dazu sein Licht bis zu der Erde Säumen.
az egész ég alatt van terjedése és fénye a föld szélein.
4 Und hintendrein brüllt eine Stimme; mit einer Stimme, allgewaltig, donnert es, und nichts hält sie zurück, wenn sein Befehl sich hören läßt.
Utána ordít a hang: dörög fenséges hangján, s nem tartja vissza, midőn hallatszik hangja.
5 Gott donnert wunderbar mit seiner Stimme, er, der so Großes tut, so Unbegreifliches.
Csodásan dörög Isten a hangján, nagyokat tesz, s nem ismerjük meg.
6 Dem Schnee gebietet er: 'Fall auf die Erde!', so zu dem Regenguß, so zu gewaltigen Wolkenbrüchen.
Mert a hónak mondja: szállj a földre, meg a hulló esőnek, hatalmasan hulló esőjének
7 Dann mahnt er allgemein, es solle jeder Mensch sein Werk beachten.
Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje alkotását minden halandó.
8 Da geht das Wild selbst ins Versteck und ruht auf seiner Lagerstatt.
S bemegy a vad a leshelyre, és tanyáiban lakozik.
9 Dann kommt der Sturm aus seiner Kammer, und von den rauhen Winden kommt die Kälte.
A kamarából szélvész jő és a szóró szelektől a hideg.
10 Vor Gottes Odem aber schmilzt das Eis; die Wassermasse kommt in Fluß.
Isten leheletétől jég keletkezik s a vizek tágassága szilárddá lesz.
11 Der Nordwind scheucht alsdann die Wolken, und das Gewölk zerstreut sein Sausen.
Nedvességgel meg is terheli a felleget, szétterjeszti fényének felhőjét.
12 Er dreht sich um sich selbst, von ihm geführt, er tut, was immer er ihn heißt auf dieser ird'schen Welt.
S az körökben egyre forog, kormányzása által, cselekvésök szerint, bár mire rendeli őket a földkerekség színén;
13 Er sendet ihn zur Strafe und zum Fluch, doch auch zum Segen.
hol ostorul, ha földjének javára van, hol szeretetre nyújtja.
14 Vernimm dies, Job! Merk auf, beachte Gottes Wunder!
Figyelj erre, Jób, állj meg és vedd észre Isten csodáit!
15 Begreifst denn du, wie Gott bei alldem waltet und seinen Strahl in seiner Wolke zucken läßt?
Tudsz-e róla, midőn Isten ügyel rájuk, s tündökölteti felhőjének fényét?
16 Begreifst du, wenn die Wolken alles überziehen, du Wunder der Allwissenheit,
Tudsz-e a fellegnek lengéséről, a tökéletes tudásúnak csodáiról?
17 wie dir die Kleider durch die Hitze lästig werden, wenn durch den Süd die Erde stille liegt? -
Te, kinek melegek a ruhái, midőn a földet pihenteti a déli szél által.
18 Kannst du, gleich ihm, die lichten Höhen wölben, die also fest wie ein gegossener Spiegel sind? -
Vele boltozod a mennyeket, melyek erősek, mint a szilárd tükör?
19 Zeig mir doch an, was wir da sagen wollten! Wir finden uns gar nicht zurecht vor Düsterkeit.
Tudasd velünk, mit mondjunk neki! Mit sem hozhatunk fel a sötétség miatt.
20 Wird sie verscheucht auf mein Geheiß? Kann jemand ihr befehlen, zu verschwinden?
Jelentetik-e neki, hogy beszélek, avagy szólt-e ember, hogy elpusztíttassék?
21 Nichts Lichtes sieht man mehr, ist's doch so dunkel durch die Wolken. Da streicht ein Wind daher und reinigt sie.
Most ugyan nem látni a fényt, mely ragyogó a mennyekben; de a szél átvonul s megtisztítja azokat.
22 Von Norden her erscheint es golden, und Gott, dem Furchtbaren, gebührt der Ruhm davon.
Észak felől arany jön, Isten mellett félelmes fenség.
23 Nie werden wir begreifen den Allmächtigen. Er ist so groß an Macht und Rechtlichkeit, und nicht verschleppt er die gerechte Sache.
A Mindenhatót, nem érjük őt fel, a nagy erejűt, de a jogot és teljes igazságot nem sérti meg.
24 Drum fürchten ihn die schlichten Leute. Doch die sich weise dünken, die begreifen all das nicht."
Azért félik őt az emberek, nem nézi ő mind a bölcsszívűeket.
